Angelina Jolie kifakadt Joe Biden ellen: szégyelli az amerikai kivonulás módját

2021. augusztus 27. 20:00
Az ENSZ menekültügyi nagyköveteként is tevékenykedő színésznő szerint a kudarc mértéke józan ésszel felfoghatatlan.

„Visszataszító azt látni, ahogy az afgánok ismét elvándorolnak az országukon eluralkodó félelem és bizonytalanság miatt. Ennyi időt és pénzt költeni, vért ontani és életeket elveszíteni, hogy aztán idáig jussunk, szinte felfoghatatlan kudarc. Évtizedek óta látni, hogy az afgán menekülteket – akik a világ legtehetségesebb emberei közé tartoznak – teherként kezelik. Tudva, hogy ha lennének eszközeik, mennyi mindent megtennének magukért. És találkozni annyi nővel és lánnyal, akik nemcsak akarták az oktatást, hanem harcoltak is érte. Mint mások, akik elkötelezettek az ügy iránt, én sem fogok elfordulni tőlük” – mondta Angelina Jolie, akiről megírtuk, hogy a napokban csak azért regisztrált az Instagramra, hogy a platformon ossza meg posztjait, melyeket Afganisztán szószólójaként kíván közé tenni. 

„Bármi legyen is a véleménye valakinek az afganisztáni háborúról, valószínűleg egy dologban egyetérthetünk: nem lett volna szabad így végződnie. Az, hogy úgy tűnik, mintha fejvesztve menekülnénk, miközben szövetségeseinket és támogatóinkat az elképzelhető legkaotikusabb módon hagyjuk magukra ennyi év erőfeszítés és áldozatvállalás után, igazából árulás és kudarc. Ezt lehetetlen teljes mértékben megérteni. Amerikaiként szégyellem a távozás módját, az Egyesült Államok presztizse a világ szemében is csökkent” – nyilatkozta a Time magazinnak a színésznő, aki korábban is számos alkalommal emelte fel a szavát humanitárius krízisek során az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottjaként. 

„Szövetségeseink joggal vannak felháborodva, és okolják az Egyesült Államokat az egyoldalú kivonulás kudarcáért, amely miatt elszállt a lehetősége egy összehangolt kivonulási terv végrehajtásának és hogy az országban elért eredmények egy részét meg lehessen tartani. El kell ismernünk ezeket a tényeket és foglalkoznunk kell velük. Talán maradt remény tanulni ebből a sötét pillanatból. Néhány veszélyben lévő ember evakuálása és további afgán menekültek befogadása – bármennyire is fontos mindkét lépés – nem fogja megoldani a problémát. Ez csak a kezdete a tennivalóknak, hogy ne hagyjuk kárba veszni az Afganisztánért tett erőfeszítéseket és áldozatokat” – nyilatkozta a színésznő.

Fotó: OLYMPIA DE MAISMONT / AFP

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bidennel kapcsolatban eddig többnyire nagy kussolás volt a libsik részéről, de ez az elképesztően elbaszott afganisztáni kivonulás rá fog égni a vén hülyére. Kezdenek kifarolni mögüle, amíg tudnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés