Afganisztánban nem volt esély a változtatásra – volt magyar katona a Mandinernek

2021. augusztus 19. 15:08
„Az első járőrnél az emberben van egy erős félelem, egy idő után azonban rájön, hogy az egész kiszámíthatatlan” – mondja lapunknak Kelemen József, aki 2010-ben szolgált Afganisztánban. Hogyan értékeli a tálib hatalomátvételt, aki maga is látta terepen az iszlamista fegyvereseket? Volt-e esélye a demokrácia-exportnak és a terrorista csoportok felszámolásának? A volt magyar katonát kérdeztük, miért érte meg mégis az áldozathozatalt az afgán háború. Interjúnk.

Kelemen József 2010 februárja és augusztusa között a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) összekötő csoportparancsnoka volt az afganisztáni Pul-e Homriban, Baglan tartomány három járásában infrastrukturális projektek ellenőrzése és járőrözés volt a feladata. 2011 óta civil, nincs már hivatásos állományban, évek óta külföldön él.

***

Mit mondanak az afgán ismerősei, milyen a biztonsági helyzet most Afganisztánban?

Néhány volt afgán tolmácsunkkal tartom a kapcsolatot. Amikor jöttek az első képsorok augusztus 15-én, 16-án arról, hogy Kabul is elesett, akkor megkérdeztem az egyiküket, hogy minden rendben van-e. Neki már 2017-ben sikerült elhagynia az országot, de még sok családtagja Afganisztánban van.

Sötét jövőképük van, pánikhangulat van.

Nagyon remélem, hogy nem lesz bántódásuk amiatt, hogy segítettek nekünk.

Mi lett az egykori magyar bázissal Pul-e Homriban?

2013-ban a bázist átadtuk a helyi afgán biztonsági erőknek. Csak a helyi tolmácsoktól hallott és a sajtóban olvasott információkból tudom én is, mi lett a bázissal: a tálibok azt is elfoglalták. Hogy mennyire hordták szét, azt nem tudom. Ez szokott ugyanis történni: a bázisokat elhagyók távozása után a helyiek széthordják a mozdítható dolgokat.

 

Kelemen József, az MH PRT összekötő csoportparancsnoka 2010-ben Baglan tartományban  (forrás: Topidoc)

 

Mi lehetett az oka, hogy a kiképzett és felszerelt afgán kormánycsapatok napok alatt összeomlottak a tálib erők nyomása alatt?

Engem is meglepett, hogy egy kiképzett, 180 ezer fős hadsereg néhány nap alatt eltűnik. Szerintem már előzőleg demoralizáló lehetett számukra, hogy 2020-ban Donald Trumpék elkezdték a tálibokkal a tárgyalásokat, ebből már tudni lehetett, hogy az amerikai erők el fogják hagyni Afganisztán területét. A tálibok is már egy éve elkezdték a propaganda-hadjáratot: a szövetségesek nemsokára elhagyják az országot, tegyétek le a fegyvert, és akkor senkinek sem lesz bántódása. Ennek is van egy lélektani hatása. Afganisztánban az emberek nem államban, állami hadseregben gondolkodnak, hanem családban, törzsben, népcsoportban – nemzetségben –, majd abban a földrajzi területben, ahol laknak. Az állam iránti lojalitásnak nincs jelentése ott,

a hazafiság nem az államra vonatkozik, hanem a saját törzsük védelmére.

Így egy afgán számára nem értelmezhető jól az, hogy a felkelők megtámadtak minket, és mi szemben állunk velük afgán hadseregként.

Ön összekötő csoportparancsnokként megismerte Baglan tartományban a törzsi vezetőket, tárgyalnia kellett velük konkrét projektekről. A táliboknak milyen respektje volt közöttük?

Azon a területen, ahol én dolgoztam, járőröztem, többféle afgán csoport volt jelen, a tálibok, a Hizb-i-Iszlami csoport és mások, ráadásul drogtermelés is zajlott, a marihuána és az ópium alapanyagát termelték, és ebből kifolyólag helyi hadurak is tevékenykedtek ott.

Nehéz volt megmondani, hogy közülük ki az, aki harcol ellenünk, és ki az, aki nem jelent veszélyt.

Amikor tárgyaltam helyi vezetőkkel, akkor legtöbbször azt mondták, hogy semmi baj nincsen – az volt az érdekük, hogy a saját területük biztonságos legyen, hogy továbbra is folytatódjanak a projektjeink, és segítséget kapjanak. Mi ebben úgy tudtunk segíteni, hogy humanitárius segélyt vittünk, hozzájárultunk az infrastruktúra javításához, iskolák, klinikák építésében vettünk részt, generátorokat telepítettünk. Fontos megérteni, hogy a városokban, a tartományi központokban élő emberek érezték jobban a szövetségesek katonai és pénzügyi jelenlétének a hasznait, a nagyobb településeken sok fejlesztés történt, jobb volt az infrastruktúra, hozzá lehetett jutni a hírekhez – ez a városi réteg látta, hogy máshogy is lehet élni. A vidéki lakosság viszont kevésbé – éppen ezért próbáltunk eljutni a falvakba, és különböző projekteket elindítani, de őket kevésbé lehetett elérni.

A tálibok azonban ott élnek, és élvezik a vidéki lakosság egy részének a támogatását.

Vidéken, a törzsi társadalomban nagy érték a rend, és a tálibok fegyverrel, igazságszolgáltatással rendet tudnak tenni. Az afgán jogrendszer az egyik legkorruptabb a világon, akinek nincs pénze, az az igazságszolgáltatás előtt pórul járhat – éppen ezért még azok az emberek is, akik nem rajonganak értük, a rend megteremtése miatt el tudják fogadni a tálibokat.

Milyen volt a helyiek viszonya a külföldi katonákhoz? Sok katonai visszaemlékezés szól arról, hogy megtűrték a szövetségeseket, mert tudták, hogy néhány év múlva úgyis elmennek innen.

Van egy ilyen afgán mondás: „nektek karóráitok vannak, nekünk időnk van”. És ez valóban igaz. Pul-e Homriban volt egy békés együttélés a katonák és a helyi lakosok között. A bázis környékén sok gyerek élt, ott játszottak az utcán. A helyiekkel nem voltak nagyobb atrocitások. 2009-2010-ben történtek viszont Amerikában a Korán-égetések, ez ugyanakkor elég nagy indulatokat váltott ki a helyiek körében, voltak kisebb demonstrációk. Általánosságban azonban jó volt a kapcsolat, mi segíteni voltunk ott.

Amikor kiszálltunk a járműveinkből, beszélgettek velünk, rendesek voltak velünk,

elmondták, mire lenne szükségük. Persze, volt egy jellemző tendencia: a járási vezetők a saját területükön mindig ott szerették volna a projekteket, ahol a saját törzsük élt; volt olyan vezető is, aki kifejezetten saját magának kérte a fejlesztést – ezt természetesen nem teljesítettük. Ugyanakkor amikor egy páncélozott konvojjal átvonultunk egy településen, az vélhetően negatív érzéseket is kiválthatott.

 

Kelemen Józsefnek és társainak Baglan tartomány három járásában infrastrukturális projektek ellenőrzése és járőrözés volt a feladatuk   (forrás: Topidoc)

 

A magyar PRT-ben is voltak azért halálos áldozatok, érték támadások is. Milyen atrocitások érték az alakulatukat az ön szolgálati ideje alatt?

Az általunk biztosított terület 2009-ig egy viszonylag békés térség volt, Baglan tartományban nem voltak nagyobb atrocitások. 2010 elején azonban fokozódott az amerikai és az afgán jelenlét az északi régiókban, a déli hadműveletek megindulása miatt egyre több tálib erő húzódott vissza észak felé, a mi területeink közelébe.

2010 márciusától kezdődtek a gyakoribb rálövések, a kisebb támadások,

egy afgán zászlóalj az OMLT (Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport) mentorálása alatt is akkor kezdett egy hadműveletet a környéken, és onnantól megszaporodtak a fegyveres összecsapások. A mi váltásunknak sűrű fél éve volt.

A hazautazásuk tragédiába torkollt – a napokban lesz 11 éve ennek –: a repülőtérre tartó konvojt RPG-támadás érte, a tálib akcióban két katonatársa, Pappné Ábrahám Judit és Kolozsvári György életét vesztette.

Igen. Több fázisban mentünk haza,

én egy nappal előtte mentem a reptérre, ugyanazon az úton, mint ők.

Ez azt jelenti, hogy ha önt is abba a konvojba osztják be, akkor másként alakulhatott volna a sorsa. Ez sokszor megfordult a fejében azóta?

Valamennyire igen, de inkább fájdalommal és dühvel, hogy ez így megtörténhetett. Hogy nem voltunk ott, és nem tudtunk segíteni. A harcokban azonban az ember pszichésen alkalmazkodik a körülményekhez. Az egy komoly pszichés terhelés, amikor életedben először kimész konvojban egy járőrre. Mi jár a fejedben akkor, és mi, amikor már a 15. járőrre mész.

Mi a különbség? Mi változik egy katona fejében a harci tereptapasztalatok során?

Az első járőrnél az emberben van egy erős félelem, ilyenkor az ember elmond egy imát is. Egy idő után azonban rájön, hogy lesz, ami lesz, az egész kiszámíthatatlan, ha van Isten, megvéd. A konvoj indulásánál, a motor beindításánál ez gyorsan végigfut a katona fejében, de utána ez megszűnik, a menetidő alatt csak a feladat végrehajtása van.

Onnantól az ember nem gondolkodik azon, hogy mi történhet.

 

Járőrözésből visszaérkező magyar katonák a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) bázisán 2012. december 4-én Pul-e Homriban

 

Amerikai katonai visszaemlékezések sokaságában áll az a tapasztalat, hogy már az afganisztáni missziójuk legelején érezték, hogy a harcokat meg lehet nyerni technikai fölénnyel, de a háborút nem, ezt az országot nem lehet megváltoztatni. Ön érzett ilyent?

Ha visszaemlékszem, én 2010-ben ott arra gondoltam, hogy a cél az, hogy a helyzetből a legtöbbet kihozzuk. Minél több segítséget eljuttatni a településekre, jobbá tenni a helyi emberek életét, és

valamilyen szinten megnyerni a lakosságot a mi ügyünknek.

Ez pedig az volt, hogy Afganisztánban valamikor majd lesz egy demokratikus rendszer, ehhez pedig minél több afgánnal el kellene fogadtatni ezeket a demokratikus eszméket.

Sok elemző magyarázza: az afgán kultúrától, tradícióktól távol áll a nyugati típusú demokrácia, ezért Amerika politikai célja, Afganisztán politikai rendszerének átalakítása eleve kudarcra volt ítélve. Saját tapasztalatai ezt igazolják, vagy nem?

Ezt igazolják, az afgánok többsége erre nem volt fogékony. Afganisztán egy 500 évvel ezelőtti világ, egy teljesen más értékrendszerrel. Nem volt esélye a változtatásnak, már csak azért sem, mert a szövetségesek támogatásával hatalomra kerülő afgán vezetők sem mutattak jó példát. Korrupció volt, vásárolt tisztségek, nem érdekelte őket az ország jóléte.

Szerintem a szövetségesek 2014-ben belátták, hogy nem működik

– akkor hagyták abba a harci manővereket, már csak támogató katonai szerepet láttak el.  

A fő amerikai stratégiai cél az volt, hogy Afganisztánból soha ne szervezhessenek Amerika ellen újabb terrortámadást. A tálibok erre ígéretet tettek. Hogyan látja: a tálibok vezette országban újra gyökeret verhetnek a különböző dzsihadista szervezetek?

Az eredeti terv az volt, hogy bemennek, és felszámolják az al-Kaidát. Utána azonban ott maradtak, hogy megelőzzék az újabb terrorista csoportok szerveződését, illetve azt, hogy onnan újra támadni tudjanak nyugati országokat. Viszont ehhez nem volt egy 10-20 éves cselekvési terv, és nem volt exit stratégia sem. Van egy amerikai-tálib egyezség, amely szerint a tálibok nem fogják engedni, hogy terrorista csoportok szerveződjenek Afganisztánban – majd meglátjuk, hogy betartják-e az ígéretüket. Annyiban optimista lennék, hogy a tálibok az elmúlt 20 év során sokat változtak; meg lehet nézni, hogyan kezelik a médiát, érzékelhető egyfajta demokratizálódás a soraikban, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy

egy legitim államot szeretnének létrehozni – ehhez pedig szükséges, hogy betartsák az ígéreteiket.

Amit Joe Biden szeptemberben lezár, az egy 20 évig tartó, volumenében és áldozataiban is elképesztően nagy katonai megamisszió volt. A jelenlegi események láttán, volt értelme? A megnyeretlen háború ellenére is vannak tartós eredményei?

Ezen én is sokat gondolkodtam. Volt-e értelme a sok áldozatnak, több bajtársunk elvesztésének?

Szerintem volt értelme: sok afgán embernek segítettünk, jobbá tettük az életüket,

az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra területén jelentős fejlesztések történtek, növeltük a helyiek életszínvonalát. Mindenki, aki ott szolgált, kihozta magából a maximumot. Amit viszont nem sikerült elérni, az a nyugati mentalitás megértetése velük, illetve a helyi korrupció megszüntetése.

 

Nyitókép: Német CH-53-as típusú csapatszállító helikopterek repülnek Pul-e-Homriban a Camp Pannonia magyar bázis fölött 2009. május 23-án (fotó: Topidoc, MTI)

Összesen 128 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha hülyeség volt a trumpi terv, miért azt kellett végrehajtani?
Ha Biden tudott jobbat, azt kellett volna végrehajtani, nem Trumppal alibizni itt!

Az ártatlanság vélelme, a bizonyíto eljárások, az erőszakszervzetek működésének jogi korlátozása, szabályozása nyugati métely. Viszont pl. a tanuvallomás súlyának tekitélyelvű mérlegelése (ha egy férfi vall egy nőre, akkor az bizonyíték) szép, ősi hagyomány.

A 30-as 40-es években is egy szövetséghez tartotunk, ugye?
Ez felment mindent?
Afganisztán távol van.
Ráadásul a wtc terroristák többségeszaudiak voltak.
Az USA-t nem Afganiszán támadta meg. Így semmi nem indokolja megtámadását.

Anno sokan kérdezték, hogy a magyar katonák mit keresnek, kerestek a Donnál..........tényleg ott védték a hazát?

Hát, nekik azért ennél kicsit több. Naponta 5x imádkozni Allahhoz, stb - ismerős?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés