Ha a Trump-kormányzat intézkedései között ismerős megoldásokat látunk, az nem a véletlen műve

Nincs olyan európai ország, amelynek ne lenne meghatározó az Egyesült Államokhoz fűződő viszonya, legyen szó diplomáciáról, gazdaságról, társadalmi kérdésekről vagy biztonságról. Hazánk és Amerika jeles évfordulót ünnepelt nem is olyan rég: a szuverén Magyarország és az Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel centenáriumát – ez mindkét fél történelmében meghatározó pillanat volt. Az USA az első világháborúból győztesként kikerülő, erőtől duzzadó, sikeres ipari hatalom volt, Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után a trianoni veszteséggel dacolva indult el a szellemi, társadalmi és gazdasági újjáépítés útján, saját nevében autonóm kapcsolatokat építve a világgal. Ilyen keretek között vette fel a két ország a diplomáciai kapcsolatot. 

Azóta nem volt olyan sorsfordító eseménye a magyar történelemnek, amelyben valamilyen módon ne játszott volna szerepet az Egyesült Államok. Ronald Reagan elnöksége és a vasfüggöny leomlása óta partnerekké, majd formálisan is szövetségesekké váltunk. Sok változáson ment keresztül a világ, mind a régóta csodált Nyugat, mind maga az Egyesült Államok és természetesen Magyarország is. Hogy megértsük, miért is nevezhető aranykornak hazánk és az USA kapcsolata, ahhoz éppen ezek a merőben eltérő fejlődési útvonalak szolgálnak magyarázatul. 

A globalizmus elleni első társadalmi lázadás 

A magyar társadalom a rendszerváltozással fellélegzett, kiszabadult egy elnyomó rendszerből, a gazdasági átalakulás viszont sokaknak meg­rázkódtatást hozott a munkanélküliség megjelenésével, az egyenlőtlenségek kialakulásával. Azonban a nehéz idők átvészelésében támaszt nyújtott nemzeti identitásunk és a család megtartóereje. A vasfüggöny túloldalán a történelem e szakasza javarészt mentes volt a próbatételektől, talán ez magyarázza azt, hogy a szabadság szabadossággá fordult át, a nehéz időkben kapaszkodót jelentő, a társadalmat összetartó értékek megfakultak, és az alapot adó identitás porladni kezdett. A keleti blokk népeinek nyilvánvaló volt, hogy a nemzet­állam fenntarthatóan működni képes, a viszonosság elvén alapuló közösség, amelyet eligazít és orientál közös történelmi tapasztalata, összetart nyelve és kultúrája, és amelyet alapegysége, a család örökít át a jövőbe. Nyugaton ekkorra már megkopott a próbatételek emléke, ráadásul a közösség a Szovjetunió összeomlásával hirtelen elvesztette történelmi tájékozódását. Francis Fukuyama kihirdette a liberális demokrácia globális és örök győzelmét, és ez vált a Nyugat dogmájává. A határok és a nemzeti identitás gondozása helyett világtársadalom építése kezdődött; ami a társadalom és a világ tartópillére volt, azt elavulttá és érvénytelenné nyilvánították. Az azóta már mindenki előtt nyilvánvalóan káprázatnak bizonyuló fukuyamai látomás a 2010-es évek közepére lebontotta a társadalmi lét alapjait. 

A technológia és az infokommunikáció fejlődésével, globálissá válásával a hidegháborúból győztesként kikerülő Nyugatot, de legalábbis annak politikai elitjét meghódította a világtársadalom gondolata, számára a nemzet eszméje és az állam koherenciája fölöslegessé vált. A határok eltörlésére, a nemzeti identitás megsemmisítésére irányuló törekvéssel, a család devalválásával a társadalom szolidaritás­közössége helyett az egyént helyezték a középpontba, és a woke eszmék etalonná tételével az addig fenntartható – sőt megtartó – társadalomszervezés alapjait döntötték le. Ebben kéz a kézben jártak a Nyugat országai tengeren innen és túl. Azonban a globalizmus elleni első társadalmi lázadásként – a nyugati establishment máig tartó döbbenetére – 2016 nyarán az Egyesült Királyságban népszavazáson többséget kapott a brexit, néhány hónappal később pedig az USA-ban a biztos befutónak vélt elnökjelölt Hillary Clinton helyett az egyszerű emberrel is szót értő, a globalizmus helyett az amerikai társadalom helyreállítását hirdető Donald Trump nyert. Első elnöksége arra volt bizonyosság, hogy az amerikai társadalom zöme a globalizáció vesztese, de van még erő benne szót kérni. Trump 2024-es újraválasztása pedig forradalomértékű fejlemény volt. 

Feltámasztott szövetség 

Donald Trump második elnöksége történelmi fordulatot jelent, hiszen úgy készülhetett fel, mint előtte egyetlen másik elnök sem. 

A nemzeti identitás, a munka, a család becsületének, illetve a viszonosság elvének a helyreállításával a bizonyítottan fenntartható társadalom modelljét hozná vissza. 

Ez a célkitűzés nem maradt meg az absztrakciók szintjén, a külügyi gondolkodás alapjait lefektető dokumentumokban, legújabban például a 2025 végén kiadott nemzetbiztonsági stratégiában is megerősítették, hogy az Egyesült Államok civilizációs szövetségek fenntartásában érdekelt. A transzatlanti együttműködés civilizációs felfogása túlmutat a rövid távú érdekazonosságon. Helyette olyan kulturális gyökerekre támaszkodik, amelyek valaha kimondatlanul, de magától értetődően képeztek értelmezési keretet a történelem ívének megértéséhez, és nyújtottak normatív korlátokat nemzeti kormányainknak. Az USA-ban ma ennek a szövetségnek a feltámasztását szorgalmazzák, Magyarország pedig azon kevés európai ország közé tartozik, amely partnere tud és akar is lenni ebben az erőfeszítésben az Egyesült Államoknak. 

Magyar megoldások a tengerentúlon 

A történelmi helyzeten túl kellettek a történelmi személyiségek is: a vízióval, tárgyalóképességgel, erővel bíró vezetők, akik tudnak és akarnak is szót érteni egymással. Orbán Viktort nemcsak személyisége, gondolkodásmódja teszi alkalmassá erre, de ellenzékben és kormányon szerzett hosszú tapasztalata is. A társadalmi lét alapjait szétmállasztó liberális-globalista erők nyomásával szemben Magyarország a társadalom fundamentumait védő, innovatív megoldások sorát tudja felmutatni. Ezek közé tartozik a munkaalapú társadalmi berendezkedés kiépítése, amely emberek sokaságát hozta vissza a viszonosság méltóságot adó világába. Idesorolható a családpolitika, amely értékteremtésként ismeri el a gyermekvállalást. Ezzel összhangban hazánk értelemszerűen ellenállt a genderlobbi azon törekvésének, hogy a gyermekek nevelése feletti befolyást magához ragadja. Az illegális bevándorlással szembeni határvédelem Magyarországot megtartotta magyar országként, ahol a közös rend elfogadása jelent biztonságot, párhuzamos társadalmak, no-go zónák térnyerése helyett. Végezetül, földrajzi adottságai és történelmi tapasztalatai alapján hazánk a háborús lobbival is szembe tudott szállni, és a humanitárius segítségnyújtás, a menekültek befogadása mellett ki tudott állni a mellett a magyar érdek mellett, hogy kimaradjunk a háborúból. 

Mindez olyan nemzeti törekvése az Orbán-kormánynak, amelyre Donald Trump is vállalkozott az Egyesült Államok vonatkozásában. 

Egyfelől saját tapasztalatból tudom, hogy a Donald Trump visszatérésére való felkészülésként amerikai társadalomkutatók és stratégák sokasága áramlott ki a világba, hogy ötleteket gyűjtsön a számos mutató, de a lakossági közérzet szerint is roskadozó társadalmi berendezkedés megújítására. Így találtak rá a tengerentúlon is hasznosítható magyar megoldásokra. Legalább ennyire fontos tényező az, hogy 

A két politikus Trump újraválasztása előtt is és azóta is sok kérdésben egyeztetett, a magyar–amerikai együttműködés új aranykora pedig ezen a kölcsönös tiszteleten és párbeszéden alapul.

A szerző egyetemi tanár, volt kancelláriaminiszter

Nyitókép: Shutterstock