Vágó István: „Komplikált kérdés”, hogy mennyire újult meg a Jobbik

2021. augusztus 5. 11:21
Arra nem tudott válaszolni, hogy a pár éve még a zsidók kiszorításáról ábrándozó Tóth Péter helyett miért nem a momentumos jelölt mögé állt be a DK.

Vágó István Lendvai Ildikóval együtt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégei voltak. A műsorban szóba került a Jobbik szegedi jelöltje, Tóth Péter is. Emlékezetes: ő az, aki többek között Facebook-oldalán nyilvánosan követelt fajvédelmet, megszüntette volna Szlovákiát, és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette.

Lendvai Ildikó „tragikus” döntésnek tartja, hogy az MSZP-n és a Momentumon kívül Tóth Pétert támogatják az ellenzéki pártok. Vágó István a műsorban erre úgy reagált: „általánosságban úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok számára a mai Jobbik kevésbé veszélyes, mint a mai Fidesz”. Rögtön utána azonban hozzátette:

Ez egy komplikált kérdés, hogy mennyire régi, mennyire új a Jobbik”.

Vágó István úgy vélekedett a műsorban, hogy az ellenzéknek még mindig inkább a Jobbikkal kell összefognia az ellenzéknek, mint hogy a Fidesz maradjon. A műsorvezető azonban felvetette, hogy a kérdéses körzetben van egy momentumos jelölt is, akit támogathatott volna az ellenzék. 

Jó, nem tudom a hátterét, hogy ez miért van [...] Nem tudom, a Jobbik miért ragaszkodik hozzá. A Jobbiknak is kellemetlen”

– reagált a DK elnökségi tagja.

Nyitókép: atv.hu

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés