Közölték továbbá azt is, hogy a Momentum Mozgalom a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékelését a vonatkozó törvényi előírás ellenére nem végezte el, így nem biztosította a közélet tisztaságára vonatkozó törvényi előírások érvényesülését. Ennek következtében nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthatott más pártokkal szemben. Az ÁSZ kilenc javaslatot fogalmazott meg a párt felé, amelyet beépíthetnek az intézkedési tervbe, hogy az elszámolásuk szabályos legyen.
Korábban már indult nyomozás a 2018-as kampánytámogatások ügyében
A pártgazdálkodás átláthatóvá tételének természetesen része, hogy a pártok elszámolnak a központi költségvetésből kapott választási kampánytámogatásokkal. E tekintetben pedig nem egészen makulátlan a Momentum múltja. Az Állami Számvevőszék még 2019 októberében megállapította, hogy a párt nem tudott a törvényeknek megfelelően elszámolni a 2018-as országgyűlési választási kampányra kapott nagyjából 500 millió forint elköltésével.
Az ÁSZ ezt követően hivatalból feljelentést tett,
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig nyomozást indított költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben