Erőt, hitet és méltóságot, tiszteletet minden magyar olimpikonnak!

2021. július 28. 18:14

Vujity Tvrtko
Facebook
Bántó olvasni, hogy micsoda indulatokkal támadnak sportolókat a visszalépésük, sérülésük, vélelmezett kudarcuk után!

„Erőt, hitet és méltóságot, tiszteletet minden magyar olimpikonnak!

Az, hogy az Aloháról, a békéről, nyugalomról és szeretetről írok Nektek, nem jelenti azt, hogy ne állnék ki saját értékrendem mellett. Sőt! Oldalam látogatói megszokhatták, hogy rendszeresen szólalok meg közügyekben. Most is ezt teszem.

»Ideje van a szónak, ideje a hallgatásnak!« – tartja a mondás, hát, én most indokoltnak látom, hogy egy adott kérdésben leírjam a gondolataimat.

Kezdem egy kicsit messzebbről: nem úgy történnek a dolgok, hogy valaki felébred és váratlanul elkezd káromkodni, padlóra köpni, szemetét az utcán eldobálni. A hozott példa és a környezet elsődleges, mérvadó, öröklődő.

Régóta írok a társadalmi értékrend súlyvesztéséről, a közbeszéd színvonalának drámai romlásáról. Annak idején leírtam a »kamuceleb« kifejezést, amit át is vettek tőlem sokan. Kamucelebeknek hívtam azokat a valós teljesítmény nélküli embereket, akikről szinte mindent tudtunk –ki a barátnője, szeretője, műkörmöse, mekkora a megcsinált cicije, kivel balhézott nyilvánosan össze- csak azt nem tudtuk, hogy mi hasznosat is csinált valójában.

A sajtóban mégis teret nyertek, adott pillanatban autogramokat osztogattak, az emberek velük fotózkodtak, hogy aztán közülük nem egy és nem kettő a vádlottak padján vagy börtönben végezze, balhéiktól legyenek hangosak a híradások. De még a kábítószer-kereskedelmük, erőszakos viselkedésük és bebörtönzésük is attól volt érdekes, hogy egykor »sztárokat« faragtak belőlük. Valós, teljesítmény nélküli, hamis példaképek –teszem hozzá én. Mi újságírók (is) csináltunk belőlük »példaképeket«, megmutatva azt, hogy már valós teljesítmény sem kell ahhoz, hogy valaki országosan ismert legyen! Sokak számára ma ők, a kamucelebek a követendő példák. Miért? Mert például a sporthősökről, értékes emberekről, mindennapi harcaikról és küzdelmeikről szóló beszámolók nem fértek bele az újságokba, műsorokba, mert a fenti –történelmi távlatokban teljesen értéktelen- kamucelebek és történeteik kiszorították őket. Pedig, ha a valódi teljesítménnyel bíró példaképekről is olvashattunk volna az ellopott felületeken, talán nagyobb megértéssel és alázattal állhatnánk most a teljesítményük előtt. Egyszerűen jobban megértenénk, mi micsoda munka van abban, hogy most ott vannak az olimpián.

Sok országban laktam és több nyelvet és kultúrát ismerek és követek egyszerre. Ezzel a tapasztalattal írom: szeretett hazámban, Magyarországon, a közbeszéd drámai állapotban van. Ebben pedig a politikai elit tagjai –pártállásra tekintet nélkül- súlyos felelősséggel bírnak, hiszen fizetett alkalmazottaink –adófizetői forintjainkból élő politikusaink- reggeltől estig egymást szidják, gyalázzák, tolvajozzák, mocskolják, diktátorozzák, haza-, és nemzetárulózzák. Ez a lelket és a mindennapokat romboló közbeszéd pedig kivetül a társadalom egészére is. Nem mondom, hogy ők a felelősek, hogy csak ők a felelősek, de, hogy súlyos felelősségük van mindebben, az biztos. Ahogy nekünk, mindannyiunknak is. Mert a közember úgy érzi: »Ha nekik szabad, nekem miért ne lehetne?!«

Ebbe a közegbe érkezik meg az olimpia. A világ legnagyobb seregszemléje, egy csodálatos ünnep, ahol az adott napi problémáinktól függetlenül mindenkinek büszkének kellene lennie a hazánkat képviselő sportolókra. Azokra az emberekre, aki egész életükben erre a versenyre, olykor egy gyakorlat néhány másodpercére készültek.

Ahogy írtam, ahogy tudhatjátok: több országban laktam és én magam is többes állampolgár vagyok, jó sok ország reakcióit kísérem most figyelemmel. Látom, hogy hol örülnek önfeledten egy pontszerző helynek, és érzem azt is, hogy hol kezelnek kudarcnak egy negyedik helyet vagy akár egy ezüstérmet is.

»Internetes kommenteket olvasni maga az elpazarolt idő!« – tartják sokan és van is ebben igazság még akkor is, ha hatalmas szociológiai tanulmányt lehetne írni belőlük és a közbeszédről. Ugyanakkor a dolog keserűségét az adja meg, hogy ha már újságokban, elemzői szinten, nyilvánosan és tömegesen jelennek meg a negatív leírások (is). Ez pedig az újságírók felelőssége is.

Egy biztató szó, egy erőt adó szalagcím, egy bátorító mondat csodákra lehet képes, ennek ellenkezője pedig az élettől is elveheti valaki kedvét. Jó esetben üzenetet tudunk küldeni, hogy hazánk fiai és lányai, sportcsapataink nem csak akkor fontosak nekünk, ha sikert sikerre halmoznak, hanem akkor is számíthatnak ránk, amikor nem minden tökéletes.

Sosem felejtem el a mondatot, amely élsportolónőnkről szólt –nevét még véletlenül sem írom le, mert annyira méltatlan volt a róla írt cikk egy országos lapban. Az írásban azt taglalták, hogy bajnoknőnk azért teljesíthetett rosszabbul, mert lehet, hogy »nehéz napjai« voltak. Ezt olvasva a fizikai rosszullét fogott el annak idején.

Most korszakos bajnoknőnkről, a sokszoros olimpiai és világbajnokról írták a sportújságban, hogy »megúszta a kiesést«, nyilván szójátéknak szánva a »megúszta« szót, hiszen egy úszónőről van szó. Miközben nem »megúszta« a kiesést, hanem olimpiai döntőben van! SZERETNE A CIKKÍRÓ BÁRMIBEN IS OLIMPIAI DÖNTŐBEN LENNI! De, hogy a magam nevében beszéljek: én biztos, hogy szeretnék! Bármikor és bármiben!

Bántó olvasni, hogy micsoda indulatokkal támadnak sportolókat a visszalépésük, sérülésük, vélelmezett kudarcuk után!

»Kár volt kimennie, ha visszalépett!« »Mennyibe került ez nekünk?!« »Miért van ott, ha nem bírja!« –olvasom az ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket, sajnos TÖMEGÉVEL!

Aki a kényelmes foteljéből megenged egy bántó megjegyzést, tudja-e egyáltalán, hogy mit tesz pontosan? Csak érintőlegesen tartozik ide, de ismerek olyan kislányt, akinek belebetegedett abba, hogy egyszer nyilvánosan »lekövérezték«. Bizony, ő még felnőttként is a démonaival küzdött, miközben a nyilvános megjegyzés írója már nyilván régen elfelejtette az egészet.

Azok, akik még az ágyban aludtak, amikor sportolónk már a pályán gyakorolt, belegondoltak-, beleéreztek-e abba, hogy egy amúgy is élete álmát –sérülés miatt- feladó sportember mit érez akkor, amikor azt hallja, hogy kár volt őt kivinni Japánba?! Érzi-e a nagy bajnok, hogy »csak akkor volt jó«, amikor világraszóló sikereket ért el, most viszont már bele lehet rúgni?! Erőt meríthet-e egy csapat a nem várt vereség után a feléjük záporozó »szégyen«, »égés«, »minősíthetetlen« szavakból, vagy esetleg az elmúlt évek küzdelmei és a sikeres kvalifikáció után esetleg megérdemelnének egy »hajrá«, gyerünk«, »fel a fejjel« biztatást?! Ez itt a kérdés, no meg itt van a leírt szó ereje és felelőssége!

Ugrok egy földrésznyit! Minden idők egyik legnagyobb tornászlegendája, a négyszeres olimpiai és tizenkilencszeres (!!!) világbajnok Simone Biles ma bejelentette, hogy visszalép a tornász csapatversenytől, mert nem tudja elviselni a rá nehezedő nyomást. Az, hogy egyéniben indul-e a későbbiekben az soraim írásakor még nem ismert. Simone saját bevallása szerint szintén a démonaival küzd! Mondom, egy olyan csillagról van szó, akiről csak szuperlatívuszokkal lehet beszélni!

És akkor nézzünk magunkba. Egy kicsi ország, Magyarország olimpiáról olimpiára szenzációsan teljesít. Eddig a pillanatig hazánk 178 olimpiai aranyérmet (!!!), összesen 503 olimpiai érmet (!!!) szerzett! »Csak« Helszinkiből 16 aranyat és 42 érmet hoztak el a mieink.

India, a világ egyik legnépesebb országa. Lakóinak száma csaknem másfélmilliárd (!!!). Sportolóik az újkori olimpiát történelme során 9 aranyérmet és összesen 28 érmet nyertek.

Nagy-Britannia: 1996-ban egyetlen győztesük volt!

Kanada, a világ második legnagyobb területű országa: 125 aranyérem!

Brazília, Dél-Amerika nagyhatalma: 30 aranyérem, az összes olimpián.

Pakisztán, ahol több, mint HÚSZSZOR többen élnek, mint Magyarországon: összesen 3 aranyérem a kezdetektől (mi a kudarcnak kikiáltott pekingi olimpián nyertünk 3-at).

Ausztrália, amely nem csak egy ország, hanem egy egész kontinens, kiváló adottságokkal, a sportra kiemelten figyelő társadalommal: nos, a földrésznyi Ausztráliának 36 aranyéremmel kevesebbje van, mint a picike Magyarországnak, még úgy is, hogy Ausztrália többször is olimpiai rendező volt, tehát megvolt a hazai pálya előnye!

Folytathatnám a sort, de legyen elég ennyi az összehasonlításokból. Jöjjenek írásom –számomra- legfontosabb mondatai:

Drága magyar olimpikonjaink!

Számomra mindannyian győztesek vagytok azzal, hogy kiharcoltátok az olimpiai részvétel lehetőségét. Pontosan tudom, hogy mennyi lemondással, hajnali keléssel, felemelt súllyal és lefutott kilométerrel járt az, hogy most ott lehettek, ahol!

Senki sem képzelheti, hogy valaki éveket küzdött nagy álmáért, hogy aztán a döntő pillanatban ne a legjobbat akarja kihozni magából. Tudom, hogy senki sem akart megsérülni! Feladni! Megszégyenülni. Senki sem azért utazott Tokióba, hogy ott kikapjon!

Van, akinek sikerül, van akinek nem jön össze minden. Van, aki nyer, van, aki veszít. DE TI AKKOR IS A VILÁG LEGJOBBJAIVAL KÜZDTÖK! Mondom még egyszer: számomra mindannyian HŐSÖK és PÉLDAKÉPEK vagytok!

Így tőlem senki nem hallhat egyetlen negatív kifejezést sem, különösen, hogy az olimpia tényleg ünnep kell, hogy legyen. A legnagyobb, legszebb, legnemesebb sportünnep!

»Ideje van a szónak, ideje a hallgatásnak!«- írtam a az elején. Zárósoraim így szólnak:

A sérülteknek gyors gyógyulást remélek, a tegnap veszteseinek holnapi győzelmet, a csüggedőknek hitet, a fáradtaknak erőt! És Mindannyiotoknak KÖSZÖNÖM, hogy a hazámat, a népemet és engem is képviseltek!

Én biztosan Veletek vagyok, sok-sok millió honfitársammal együtt!

Hajrá, MAGYAROK!

Barátsággal: Tvrtko

Sokak hozzászólását olvasva, utólagos kiegészítésként: habár írásom egy olyan napon született, amikor egyik sportikonunknak nem úgy sikerült a versenye, ahogy szerette/szerettük volna, ám soraim nem róla, nem egy konkrét személyről, hanem egy általános jelenségről szólnak.”

Fotó: MTI/AP/David J. Phillip

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés