Fővárosi vizsgálóbizottság: újabb kudarc, senki nem ment el a meghallgatásra

2021. július 28. 12:00
Tíz rendkívül bonyolult, jogi, pénzügyi szakértelmet igénylő ügyet kellene felderíteniük a laikus, elfoglalt fővárosi politikusoknak, de eddig csak kettőről tárgyaltak és ezekben is alig történt valami.

Több mint egy év telt el az elmúlt évek, illetve évtizedek állítólagos korrupciós ügyeit feltáró fővárosi vizsgálóbizottság megalakításának bejelentésétől, de eddig gyakorlatilag semmi érdemi eredményre nem jutottak a városatyák, ami azért roppant kínos, mert elvileg ez év végén lejár a mandátumuk. Erre az sem mentség, hogy a koronavírus-járvány miatt hónapokig nem ülésezhetett a testület – bár tény, hogy a pandémia nagyon megnehezítette a munkát –, de az eddigi fejlemények is azt mutatják, hogy az egész vizsgálósdi teljesen komolytalan, hamvába holt ötlet volt, ahogy erről már többször írtunk.

Horváth kontra Baranyi

A tavaly augusztusi alakulóülést követően októberben tárgyalt megint a bizottság, amelyen az elmúlt 25 év parkolási anomáliái kerültek terítékre, s nagy nehezen döntöttek arról, hogy kiket hívnak meg a következő ülésükre. Ám legalább ennyire érdekes és jellemző volt, ahogy ott Horváth Csaba és Baranyi Krisztina polgármester egymásnak esett. A zuglói polgármester mondta azt akkor, hogy

„kezdünk szétesni és nevetségessé válni”.

Szerinte ugyanis a témáért felelős kollégájának, Ferencváros első emberének először el kellett volna olvasnia az összes dokumentumot, és azok alapján kellett volna előállnia koncepcióval, s ennek alátámasztására összeállítani a meghallgatandók listáját. Persze Baranyi sem maradt adósa, nem kevés éllel a hangjában köszönte meg Horváth kioktatását, minősítéseit.

Ilyen előzmények után ült össze a napokban a testület, és újabb kudarcot könyvelhet el magának. A nagy nehezen összeállított meghívotti kör egyetlen tagja sem jelent meg a bizottság ülésén. Szeneczey Balázs volt főpolgármester-helyettes, Láng Zsolt, a II. kerület egykori polgármestere, jelenleg a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője, Hardy Róbert, a Ferencvárosi Parkolási Kft. volt ügyvezetője jelezték, hogy készséggel állnak rendelkezésre, de ez az időpont nem volt nekik megfelelő. Lakos Imre, a XI. kerület volt alpolgármestere és Pokorni Zoltán, a XII. kerület jelenlegi polgármestere viszont azt közölték, hogy nem fogadják el a meghívást.

Nem reagáltak, el sem mentek

A többiek – Fürst György, a VI. kerület korábbi, vagyongazdálkodásért felelős alpolgármestere, a Centrum Parkoló Kft. volt ügyvezető-tulajdonosa, Rogán Antal, az V. kerület egykori polgármester, jelenleg a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Bácskai János, Ferencváros egykori polgármestere, jelenleg civil, Kupper András, több parkolással foglalkozó cég ügyvezetője, később tulajdonosa, Borsi Imre, a Loux Kft. volt tulajdonosa, a FER-Park 2010 Kft. (a ferencvárosi parkolással foglalkozó cég) volt ügyvezetője – nem reagáltak a bizottság megkeresésére, értelemszerűen el sem mentek az ülésre.

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján egy VI. kerületi étteremben 2019. december 9-én (MTI/Mohai Balázs)

A lapunk által megismert jegyzőkönyv szerint a meghallgatások helyett jobb híján Baranyi Krisztina kapott szót, aki arról beszélt, hogy mit szeretne vizsgálni. Utalt arra, hogy a 2010-es kampányban a Fidesz egyik fő témája a parkolásüzemeltetéssel kapcsolatos visszaélések voltak, akkorra már kirajzolódott a módszer és létrejöttek azok a cégek, amelyek felosztották egymás között a budapesti piacot. Az egyik ilyen cég vezetője az akkori szocialista alpolgármester volt (itt minden bizonnyal a terézvárosi Fürst Györgyre utalt), így a ferencvárosi polgármester szerint

„adott volt a politikához való viszony”.

A perek során kiderültek a szereplők, a módszerek, és az, hogy miért kötöttek indokolatlanul hosszú idejű szerződéseket, a cégek hogyan számlázhattak munka és teljesítmény nélkül. S Baranyi feltette a kérdést, hogy 2010 után hogyan maradhatott fenn ugyanez a működési modell, az elítéltek miként lehettek továbbra is a parkolásüzemeltetés szereplői, miért nem fértek hozzá a piachoz mások, a főváros miért nem hozott olyan rendelkezéseket, amelyekkel el lehetett volna kerülni a visszaéléseket.

Miért nem változtattak és változtatnak a helyzeten?

Baranyi Krisztina arra is kíváncsi, mi igaz abból, hogy a cégek és a kerületek között megkötött szerződésekben attól tették függővé a vállalkozási díjakat, hogy „ki mennyit adott le a bevételéből, a nyereségéből a politikusoknak, pártoknak”. A ferencvárosi polgármestert érdekelné, hogy a Fidesz az elmúlt tíz év alatt miért nem szüntette meg ezt a helyzetet, sőt szerinte a kezdeti szigorításokat enyhítés követte. Végül az is nagyon foglalkoztatja, hogy a jelenlegi, azaz a Karácsony-féle vezetés miért nem változtat ezen, hiszen az ő kampányígéretükben is benne volt a parkolás egyszerűsítése, felhasználóbarátabbá tétele, illetve az, hogy átláthatóbbá, egységessé teszi.

Ám miután addigra sem érkezett meg senki a meghívottak közül, ezek a kérdések továbbra is a levegőben lógnak és a bizottság nem is határozott meg új időpontot, amikor folytatják a vizsgálódásukat.

A testület ezenkívül még a Budapest kampánymentességének fenntartására 2018-ban kiírt közbeszerzési eljárással is foglalkozott, amelynek témavezetője V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere.

Ebben az ügyben még rosszabbul állnak,

hiszen csak most döntöttek arról, hogy kiket szeretnének meghallgatni. A testület úgy határozott, hogy Szeneczey Balázs akkori főpolgármester-helyettesen kívül az eljárásban pályázó vagy résztvevő cégek vezetőit „idézik be”. Érdekes, hogy a Fidesz delegáltja, Szegvári Péter azt javasolta, vonják még bele ebbe a körbe Trippon Norbertet, a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottságának akkori elnökét – aki egyébként DK-s politikus, jelenleg Újpest egyik alpolgármestere –, de ezt V. Naszályi Márta arra hivatkozással nem támogatta, hogy a vizsgálat jelen fázisában nem látja indokolnak. Nem meglepő módon a bizottság többsége ezt támogatta, viszont a két fideszes igenje mellett ketten tartózkodtak.

Tehát mint látszik, rendkívül vérszegény eredménnyel zárult ez a bizottsági ülés is, ám a többi ügyben – az állatkerti Biodóm, a Rác fürdő, a 3-as metró felújítása, a 4-es metró építése, az elektronikus jegyrendszer, a Bálna eladása, a Demszky-éra alatti BKV-s botrányok, valamint a Combino villamosok beszerzése – még itt sem tartanak. És van még hátra kevesebb mint fél év.

Nyitókép: Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke (j) és a Fidelitas egyik tagja egy zuglói parkolóórára „Karácsony alkalmatlanságának az ára napi 1 millió forint – Ön fizeti!” feliratú fekete zsákokat húznak a szervezetnek a zuglói parkolási botránnyal kapcsolatosan tartott akcióján a XIV. kerületi Hermina úton 2019. május 5-én. Az eseményen Borbély Ádám kijelentette, hogy Zugló polgármesterét, az MSZP támogatását is élvező Karácsony Gergelyt terheli a felelősség, amiért veszteséges a kerületi parkolási rendszer (MTI/Bruzák Noémi)

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés