A felszólalók az elmúlt napok tragédiáit felidézve felszólították a nemzetközi közösséget, hogy az események tükrében haladéktalanul és egységesen lépjen fel a klímaváltozás ellen. Az IPCC várhatóan augusztus 9-én teszi közzé a klímaváltozásról szóló hatodik jelentését.
Höszung Li, az IPCC dél-koreai elnöke elmondta, hogy a jelentésben várhatóan a többi között a szélsőséges időjárási jelenségek és a klímaváltozás kapcsolatának jobb megértésével, valamint a regionális éghajlatváltozási előrejelzésekkel is foglalkoznak majd. A dokumentum tartalma mindazonáltal továbbra is szigorúan bizalmas, tekintettel arra, hogy a kormányzati tisztségviselők még a jövő hét végéig az utóbbi három évben beérkezett tudományos munkák kiértékelését végzik és jóvá kell hagyniuk azok közzétételét a zárt ajtók mögött tartott tanácskozásukon.