Szilágyi edzője: Asszóról asszóra haladtunk

2021. július 24. 18:23
„Nekem az a feladatom, hogy a háttérből biztosítsam számára a nyugalmat” – fogalmazott Decsi András.

Decsi András, a szombaton Tokióban pályafutása harmadik egyéni olimpiai bajnoki címét megszerző kardvívó, Szilágyi Áron mestere úgy nyilatkozott, hogy ahogy mindig, ezúttal is asszóról asszóra haladtak.

„A mai nap is megmutatta, hogy azért születnek meglepetések, ezért minden mérkőzésre külön készültünk. Aztán amikor a négy közé sikerült bejutni, akkor arról beszéltünk, hogy mostantól egy másik verseny következik.

Ezekre a mérkőzésekre külön rá kellett hangolódni”

– nyilatkozott a szakember. „Van egy szertartás, amelyet Áron ilyenkor követ, s amelynek Bodnár Józsi, a gyúrónk az egyik főszereplője. Utána jön a bemelegítés, a ráhangolódás” – árulta el Decsi András.    

Azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán ugyanolyan nyugodt tudott-e maradni, ahogy a tanítványa a páston, a következőt mondta: „Nekem az a feladatom, hogy a háttérből biztosítsam számára a nyugalmat, biztos pont legyek, és ennek ma is próbáltam megfelelni. Ha asszó közben elbizonytalanodik, vagy olyan zsűri-ítélet van, amellyel nem ért egyet, én akkor megpróbálok támasz lenni mögötte. Kardvívásban a sebesség miatt taktikailag nagyon nehéz mérkőzés közben olyan tanácsokat adni, ami előreviszi, de nyilván az egyperces szünetben átbeszéljük a helyzetet.

Belül persze nagyon nagy feszültség van bennem, de azt próbálom palástolni. Most ebben a maszk is segített” 

– fogalmazott Decsi. A férfi kardozókra szerdán még egy csapatverseny is vár a japán fővárosban.   

„Rendelkezésünkre áll három teljes nap, úgy gondolom, hogy Áron nagyszerűen fog vívni, és a többiekkel, Szatmári Andrással és Decsi Tamással eddig is nagyszerű csapatot alkottak. Az egy egészen másik verseny lesz. A ma idejekorán kiesettekben van egy hiányérzet, nyilván szeretnék ezt az olimpiát minél jobban megvívni. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond, a csapat készen fog állni” – mondta Decsi András. A magyarok első ellenfele az Egyesült Államok lesz a negyeddöntőben.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Czagány Balázs

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés