Már kétszer törölték Ursula von der Leyen budapesti útját

2021. július 21. 9:03
Leghamarabb szeptemberben startolhat a helyreállítási programunk.

Az utóbbi időszakban kétszer is törölték Ursula von der Leyen Budapestre beütemezett útját, hogy egy közös sajtótájékoztatón jelentsék be Orbán Viktor kormányfővel a magyar helyreállítási program brüsszeli jóváhagyását – írja a Portfolio a Politico cikke alapján. A lap arról ír, hogy a Bizottság elnöke eddig minden tagállam fővárosába ellátogatott, amelyek programját már elfogadta a testület, hogy hasonló eseményeken demonstrálják a program jelentőségét és a Bizottság szerepét. Legutóbb most hétfőn Prágában járt az elnök, írják, azaz a cseh helyreállítási tervre is rákerült a bizottsági pecsét, pedig tudomásunk szerint ott is voltak feszültségek a háttérben a bizottsági stáb és a cseh kormány között a cseh program tartalmáról.

A gyermekvédelmi törvény miatt van az egész

Az, hogy kétszer is törölték Ursula von der Leyen útját Budapestre, azt mutatja, hogy

már nagyon közel járt a bizottsági stáb és a magyar kormány ahhoz, hogy a háttérben megegyezzenek

a 2511 milliárd forintnyi támogatás folyósításáért vállalt itthoni intézményrendszeri és antikorrupciós keretekről is, de aztán többek között a magyar gyermekvédelmi törvény miatti feszültség eltávolította a feleket a megegyezés lehetőségétől. Tegnap Didier Reynders uniós biztos konkrétan ki is mondta, hogy egyelőre felfüggesztették a magyar helyreállítási program elfogadását, és azt is kimondta, hogy addig nem is fognak utalni EU-s pénzt Magyarországra, amíg két területen nem lép előre a magyar kormány.

A Portfolio arról ír, hogy a két budapesti út törlése arra utal, hogy működik az Európai Parlament felőli kemény nyomásgyakorlás, hogy a Bizottság addig ne adja áldását a magyar programra, amíg maga a Bizottság írja le például a tegnap közzétett jogállamisági jelentésben, hogy rendszerszintű gondok vannak Magyarországon. Emellett július elején egy erős állásfoglalást is elfogadott öt párt az EP-ben, ami nemcsak a helyreállítási alap elfogadásának blokkolására szólította fel a Bizottságot, hanem a 2021-2027-es programok elfogadásának blokkolására is mindaddig, amíg jogállamisági és emberi jogi kifogásokat lát Magyarországon. A lap a kétszer törölt budapesti út és a közelgő brüsszeli nyári leállás miatt most azt valószínűsíti, hogy ha addig lenne előrelépés a Bizottság által kifogásolt ügyekben Magyarországon, akkor leghamarabb szeptemberre csúszhat a magyar helyreállítási alap elfogadása és Ursula von der Leyen budapesti útja.

Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Christian Hartmann

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ursula még nem tudja, mit válaszoljon, ha szembesítik az szerződések betűivel.

CSAK a MUNKA alapú társadalomnak van jövője. Ebbe beletartozik a saját gyermek vállalás is.

Tökéletes kormányzás, minden igénynek megfelelni képes, nem létezik. Aki jövőt akar Magyarországon a gyerekeinek, az unokáinak, az kitart az Orbán kormány mellett és drukkol, h. ne jöjjön, ne jöhessen vissza a külföldet és saját zsebét tömő moslék társaság.

Csak kicsit kell körülnézni és lenyűgöző, h. mi minden épül, mi mindenre futja.

A lemaradó rétegeknek nem a dolgozók pénzét elvonva kell az afrikai szintjük helyett európait biztosítani, hanem minden oktatási segítséget megadva kell szakma elsajátításához segíteni soraikból gyereket, de még felnőttet is. Persze, úgy nehéz, ha az írni
-olvasni tudással is bajok vannak és gyenge a motiváció. Mindegy, a munka világába ma már CSAK a tudás elsajátításán keresztül visz út.

A 16 nemzeti párt kivételével minden EU-hatalomgyakorlót, Ursulát, Jurovát, Reynderst, a parlamentjüket:
KI KELL TILTANI MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRŐL!
GEORGE SOROSSAL ÉS A SOROS-SZERVEZETEK EMBEREIVEL EGYÜTT.
Üljön össze a nemzetbiztonsági bizottság, javasolja, az Országgyűlés szavazza meg, a kormány hajtsa végre!
Nincs mire várni, bármit teszel, mondasz, bizonyítasz, az elfajzott zsidó Soros pénze és befolyása mindenre talál újabb és még újabb gyalázkodó választ.
Ezért, aki Magyarországnak rosszhiszeműen, a tények mellőzésével, propaganda célokból KÁRT OKOZ:
nincs helye az országunkban.
Meg kell nézni a hazai NGO-k, Soros-média károkozásának forintosított mértékét, és
meg kell velük fizzettetni, kamatos kamattal.
G. Soros, ha csak évi 500 millió eurós kárt okozott 1990 óta, az KAMATOS KAMATTAL
LEÍRHATATLAN, KIFEJEZHETETLEN.
De mivel az "alapítványaiba" - értsd, a terrorsejtekbe 26 milliárd dollárt rakott be, ezekből fizeti Jónás Bálinttól kezdve Lédererig, Jávorokig, Krekókig - lesz miből ezeknek a kollaboráns gazembereknek VISSZAFIZETNIÜK A MAGYARORSZÁGNAK ÁLTALUK OKOZOTT KÁROKAT.

Csak nyugodtan!
Jó ez nekünk, a fideszt megerősíti a baszogatás a választásra.
Jó ez a CDU-nak, ott szeptemberben választás van, az LMBTQLÓFASZ legalább nem törli a CDU-t.
A pénz meg úgyis megérkezik, azt nem tudja az EU elkerülni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés