Katasztrofális állapotok
A szerdán kezdődött, Nyugat-Európát sújtó heves esőzések okozta áradások Belgiumban 112, főként az ország keleti és déli felében fekvő települést érintettek. A hirtelen kialakult árhullám autókat sodort el, házakat döntött össze, a hömpölygő sárlavina utcákat borított el. Több mint 41 ezer háztartás napokig elektromos áram nélkül maradt, néhány településen a vezetékes víz továbbra sem iható. Megkezdték az utcák és a házak takarítását, noha több épület összeomlással fenyeget. Mivel a statikai felmérések hosszú ideig eltarthatnak, a kitelepített lakók közül többeknek az átmeneti szállásokon kell maradnia.
Megerősített információk szerint az áradásnak legkevesebb 31 halálos áldozata van, az illetékes hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az összeomlott épületek azonban további áldozatokat rejthetnek. legkevesebb hetven embert továbbra is keresnek. A belga miniszterelnök nyílt levelet tett közzé kedden, amelyben arról biztosította a károsultakat, hogy a belga kormány nem hagyja magára a rendkívüli időjárás által érintett családokat és közösségeket. A kormány támogatást nyújt azok számára, akiket biztosításaik nem kártalanítalak elégségesen – tette hozzá De Croo.