Ezt az egész Európára jellemző folyamatot szűkebb (választott!) pátriám, a Káli-medence kapcsán Bojár Iván András a Nagy Káli könyvben oly szépen és egyben szívszaggató módon így írja le: »A parasztok helyét értelmiségi, majd vállalkozó üzletemberek foglalták el. Szekereik nyomában ma dzsipek és csinos egyterűek parkolnak. A falvakról lassanként üdülőfaluk váltak, a házakból nyaraló, a gazdasági udvarból pihenést szolgáló diszkert. Minden egy helyben maradt, mégis minden átminősül…«
Balatonberény és Budapest közt a távolság (autóval) 177 km, amit egy átlag vezető 1.45 perc alatt képes megtenni, legalábbis a Google Maps számításai szerint. Mégis, mintha egy világ választaná el az őslakosokat, a bebíróktól. Más szokások, más viselkedési kultúra, más életstílus, más napi rutin – ami kétségkívül konfliktusokhoz, gyakran „vagy-vagy” típusú konfliktusokhoz vezet: esetünkben vagy szól a harang vagy nem.
A nyaralótulajdonosoknak ebben az esetben számuknál, érdekérvényesítő képességüknél (ne felejtsük el szavazhatnak a helyhatósági választásokon) volt elég ereje, hogy egy több százéves, a paraszti életmódhoz kapcsolódó, a helyre emlékeztető szokást eltöröljenek. Valamivel kevesebb lett Balatonberény, valamivel kevesebben lettek az őslakosok; valami elveszett. Európa egyik szegletében megint veszített a kulturális kereszténység, a keresztény alapokra épülő kultúra. Esetünkben a semmi vette át a helyét a valaminek, de fizikai és szellemi tér ritkán marad üresen, a természet ugyanis nem szereti az ürességet.
És hogy jönnek ide az afgánok? Mi köze az amerikai csapatkivonás után várhatóan nagy tömegben meginduló újabb migránshullámnak ehhez az esethez?
Ha a nagyvárosok közönsége, továbbra is a liberális ideológia által leuralt Összefogást támogatja és reményei szerint juttatja hatalomra, hamarosan maga megtapasztalja azt, amit most a balatonberényi őslakosok éreznek.