Ezer év rejtélyei nyomában Tihanyban – régész és genetikus mesél a Mandinernek

2021. július 3. 12:00
Feltárások indultak Tihanyban, hogy jobban megismerhessük az altemplom történetét. Különböző korokból előkerült leletek mesélnek az apátság történetéről, a genetika pedig a csontokat is szóra bírhatja, s talán még I. András királyunk földi maradványaira is rátalálhatunk. Interjúnk a kutatókkal.

2021. április 30-án régészeti feltárás és falkutatás kezdődött a Tihanyi Apátság királyi kriptájában az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetésével és pénzügyi támogatásával, a Bölcsészettudományi Kutatóközponttal, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, a Magyar Nemzeti Múzeum és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeummal együttműködésben. Takács Ágoston vezető régésszel, Mende Balázs paleoantropológussal és Barkó Ágoston bencés szerzetespappal beszélgettünk a nagy horderejű tihanyi feltárásról és annak eddigi eredményeiről.

Barkó Gábor Ágoston bencés szerzetespap, középiskolai tanár, a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatója.

Dr. Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének tudományos főmunkatársa.

Takács Ágoston régész, muzeológus (ELTE, BTM), a Tihanyi Királykripta ásatásának vezetője.

Nyitókép: A Tihanyi Királykripta a feltárás után, Fotó: Pazirik Informatikai Kft.

***

A körmeneti keresztet ábrázoló 11. századi sírkő lézerszkennelése, fotó: Pazirik Informatikai Kft.

 

Mik voltak a nemrég induló régészeti feltárások okai és fő célkitűzései a Tihanyi Királykriptában?

Takács Ágoston: A 2021 májusában indult falkutatás és régészeti feltárás elsődleges célja az 1953-as kutatások hitelesítése volt, hogy az altemplom történetét minél pontosabban megismerhessük. A régészeti feltárást anno László Gyula és Nagy Emese vezette, míg a falkutatást Szakál Ernő kőszobrász–restaurátor. Bár a kutatás régészeti dokumentációja rendelkezésre állt, így is nagyon sok részlet maradt bizonytalan, illetve bizonyos dolgokra csak homályos utalások voltak. A célok között szerepelt a sírok korának a lehetőségekhez mérten minél pontosabb meghatározása, az átépítésekre és átalakításokra vonatkozó korábbi megfigyelések felülbírálata, valamint esetlegesen újabb megfigyelések tétele.

Milyen konkrét eredményekről beszélhetünk?

Takács Ágoston: Mind a falkutatás, mind az ásatás sikeresnek mondható, hiszen a kitűzött feladatokat a reméltnél jobb eredménnyel oldottuk meg. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy 1953-ban az akkor kiásott, eredeti földdel temették vissza a sírokat, így azokat a leleteket, amelyeket méretüknél és a kor technikai adottságainál fogva nem tudtak megtalálni, mi most fémdetektorral és szitával felszerelkezve meg tudtuk találni. Bár az egyes leleteket nem tudjuk sírokhoz kötni, mégis jól illusztrálják a talált tárgyak, hogy az egyes korszakokban milyen célokra használhatták az „altemplomot”. Így például

a végvári időkből rengeteg ólomból és vasból készült puskagolyót találtunk,

ami talán nem túl meglepő, de előkerült olyan mellkereszt, illetve rózsafűzér-kereszt is, amelyek egyértelműen a 18. században visszatérő bencés közösség temetkezéseihez tartozhattak. Ez alapján biztosak lehetünk abban, amit eddig nem tudtunk, hogy a bencések is temetkeztek itt a barokk templom felépülése előtt. A viszonylag szerény, középkori leletanyag pedig arról árulkodik, hogy a középkorban nem temetkeztek ide tömegesen, hiszen I. Andráson és a fián kívül nem is ismerünk mást, akit ide temettek volna ebben az időszakban.

Luxemburgi Zsigmond korabeli pénzérme, fotó: Takács Ágoston

18. századi mellkereszt tisztítás előtt, fotó: Takács Ágoston

Az előbbi kereszt tisztítás után, fotó: Korzenszky Richárd

 

Mit emelne ki a leletek közül?

Takács Ágoston: A középkori leletek közül említésre méltó Luxemburgi Zsigmond parvusa (nagyjából a fillérnek feleltethető meg a mai szóhasználatban), amelynek földbekerüléséről azonban nincs több információnk. Elképzelhető, hogy az „altemplom” Zsigmond király uralkodása idején fel lett újítva, de az is lehet, hogy csak egy itt imádkozó ember erszényéből esett ki. A legjelentősebb és egyben legkorábbi középkori leletünk a szentély északi szakaszában feltárt,

eredeti helyén fennmaradt öntött padló,

amely a 11. századi, első építési periódusból maradt fenn. Ez egy meszes habarcsból készült járófelület, amelynek felső, kopó rétegét a Balaton környékén népszerű vöröshomokkő porát felhasználva színezték lilás vörösre. Ezt a padlókészítési technikát (terrazzo) már a római korban is ismerték, de a középkorban is gyakran alkalmazták.

Eredeti, 11. század terrazzo padlórészlet, fotó: Takács Ágoston

 

Ha jól tudjuk, biztosra vehető, hogy I. András királyunk és fia a tihanyi apátságba temetkezett, de nem tisztázott, hol vannak a csontjaik. Sikerül „rendet rakni” a csontok között?

Mende Balázs Gusztáv: A történeti kutatás, a különböző krónikás hagyományok alapján

egyértelműnek vehető, hogy I. Andrást és fiát Dávid herceget a tihanyi bencés monostorban temették el.

Az eltemetés helyszínének biztos ismerete azonban még nem jelenti azt, hogy az eltemetett egyének maradványairól is biztos információink vannak. A történeti adatok és a legújabb régészeti feltárás eredményei azt jelzik, hogy a temetkezőhely legkorábbi évszázadaiban az Árpád fiági személyeken kívül mást nem temettek az altemplomba. Ez azonban már az monostor újkori történetében nem így volt, amit a régészeti jelenségek is egyértelműsítenek, hiszen a feltárás számos egymásba ásott sír kialakítását jelzi, vélhetően a bencések újratelepülésének időszakától kezdve. Maga az altemplom egy szűk tér, és ahogy a „supra petram firmam” elnevezés is mutatja, a sírok számát jelentősen befolyásolta a geológiai adottság. Mindezek alapján nagyon sok sír kialakítására eleve nem volt lehetőség, ami szükségszerűen az egymásra temetkezést, már meglévő sírokba való beásást vonta maga után.

Milyen következményei vannak ezeknek a beásásoknak a feltárásra nézve?

Mende Balázs Gusztáv: Az egymásra temetkezés azt is jelentette, hogy a kevés számú eltemetett földi maradványait is állandóan bolygatták az újabb temetkezések, legyenek azok akár nagyon magas rangú egyénekhez köthetők. Ha a Bél Mátyás-féle beszámolónak hitelt adunk – miszerint a 18. század közepén a bencések a királyi csontokat külön kápolnában „mutogatják” –, akkor abból az is következik, hogy a királyi maradványok vagy legalábbis egy részük már akkor nem volt az eredeti sírhelyen.

Az 1953-ban a kripta központi részében „rekonstruált” temetkezés a híres sírlappal, illetve az a tény, hogy sírkő alatti betonkeret a kripta korábbi temetkezéseinek csontanyagát rejti, óhatatlanul magában hordozta azt a félreértést, miszerint a mostani projekt a király „eredeti” sírját nyitja fel, és a sírban lévő csontok így szükségszerűen tartoznak I. Andráshoz. A valóság ezzel szemben az, hogy ebben a sírban az 1953-ban oda három faládában visszahelyezett, az akkor ásatások által feltárt, döntő többségében eleve többszörösen bolygatott és újratemetett emberi maradványok voltak.

Emberi maradványok a kriptából, fotó: Pazirik Informatikai Kft.

A tihanyi királykripta vélhetően legrégibb temetkezéséhez tartozó csontok, fotó: Mende Balázs Gusztáv

 

Mégis, milyen konkrétumokat tudhatunk a királyi csontokról?

Mende Balázs Gusztáv: A csontokat László Gyula kérésére Malán Mihály antropológusprofesszor megvizsgálta, azonban vizsgálatainak a dokumentációja nem elérhető. Annyit azonban tudunk, hogy az újkori temetkezések csontanyagát elkülönítve kezelték. Azokat a csontokat eleve külön ládába helyezték, amelyekről László Gyula így írt az ásatási naplójába: „A D-i hajó végében lévő, sziklába faragott és kőlapokkal kirakott és fedett, másodlagosan megkisebbített »koporsóban« a többi, eddig mutatkozó csontoktól patinásodásban erősen eltérő koponya, hosszúcsont anyagot találtunk”.

A patinásodásban való eltérés a csontok sötét, szinte feketés színére utalt. A 2. láda csontanyagának kiemelésekor egyértelművé vált, hogy ezeket a csontokat valamilyen anyaggal bekenték, azonban ennek a kezelésnek az időpontja ismeretlen. Ezekből

a maradványok minimálisan két felnőtt férfihez tartozhatnak.

A nyár folyamán szénizotópos datálást végzünk, hogy megtudjuk: ezek a csontok valóban a kripta temetkezéseinek legkorábbi fázisát képviselik-e, illetve a többi csontmaradvány valóban újkori temetkezésekhez tartozik, ahogyan azt a régész kutatók feltételezik. Minden bizonytalanság ellenére az elmondható, hogy ezeket a csontokat az évszázadok során eleve megkülönböztetett módon kezelhették, az ominózus sírkő közvetlenül ott lett felállítva a templom falához, ahol a déli hajóban a kőlappal fedett, utólag egy korai, keskeny sírból lerekesztett kis sírláda volt.

Hol lép be a történetbe az archeogenetika?

Mende Balázs Gusztáv: Az archeogenomikai vizsgálat nem az első lépés. Először megtörtént a csontanyag elsődleges tisztítása, szükség szerinti restaurálása, „fertőtlenítése”. Folyamatban van a csontanyag osteológiai vizsgálata, az ún. anatómiai hitelesítések elvégzése. Ezt követi a betemetettek számának, nemi és korcsoporti adatainak megállapítása. Ebben már lehet szerepe a genetikai módszereknek, hiszen más módszer nincsen arra, hogy anatómiai értelemben egymáshoz egyértelműen nem köthető csontvázrészeket „összerakjunk”.

Köztes csontvázrészek hiányában ugyanis nem tudjuk megmondani, hogy egy felnőtt férfi koponyamaradványai, illetve egy felnőtt férfi combcsontja nem ugyanazon egyénhez tartozik-e. Ez nem azt jelenti, hogy hogy a genetika feleslegessé teszi a radiokarbon datálásokat, ellenkezőleg: a genetikai vizsgálatok elkezdése részben feltételezi azt, hogy a csontmaradványokat szét tudtuk választani kronológiai értelemben. Öncélúan nem végzünk genetikai vizsgálatot: ha a radiokarbon vizsgálatok korai, 11-12. századi adatot adnak, akkor DNS-vizsgálatok elvégzése reális célkitűzés, azonban ha a radiokarbon adatok ennél fiatalabb adatot mutatnak, akkor a DNS-vizsgálat – legalábbis az Árpád-házi temetkezések kutatása szempontjából – tárgytalan.

Akadhatnak további bonyodalmak?

Mende Balázs Gusztáv:Igen, például azzal is szembe kell néznünk, hogy a szénizotópos vizsgálatot megzavarhatja az ominózus csontmaradványok „bekenése”, illetve a magas cellulóztartalmú papírba való csomagolása is, ezek a mintába utólagosan bekerülő széntartalom miatt „megfiatalíthatják” a vizsgált mintákat.

Ha azonban a datálás megerősíti a patinásodásban eltérő csontok korai temetkezésekhez való sorolását, akkor a DNS-vizsgálat első körben az egyének Y-kromoszomális típusának meghatározását tűzi ki célul. Az Árpádok fiági genetikai vonala ugyanis III. Béla maradványainak vizsgálatából ismert, ezért az összehasonlítási alap adott. Azonban még egy esetlegesen sikeres genetikai analízis sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy

ha valóban sikerül bizonyítani a maradványok Árpád-házi voltát, akkor azok I. András királyt és/vagy Dávid herceget rejtik-e.

Ráadásul mindkettőjük 40-45 év közötti életkorukban haltak meg, ezért az eltérő életkori jellegzetességek csonttani megjelenése sem lehet sorvezető, főként nagyon hiányos maradványok esetében. Ebből a szempontból a középkori krónikás hagyományban megjelenő „köszvényes király” és az ehhez kapcsolódóan a királyi lábszárcsontot csontkinövésekkel említő újkori leírás sem visz közelebb minket a megoldáshoz. A három ládából előkerült csontok egyikén sincsenek olyan jelentős patológiai-morfológiai elváltozások, amit ennek a forrásadatnak meg tudnánk feleltetni.

Dr. Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus és Mihályi Norbert Jeromos perjel, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója a kriptában talált csontokat vizsgálva az Archeogenomikai Intézetben, fotó: Pazirik Informatikai Kft.

 

Arra esetleg van lehetőség, hogy apát és fiát genetikailag elkülönítsük?

Mende Balázs Gusztáv: Nagyon kedvező esetben

a genetika tud megoldást apa-fia elkülönítésére,

ha anyai ági, ún. mitokondriális típusukat össze tudjuk hasonlítani az édesanyjuk hasonló jellegzetességével. Ehhez azonban esetünkben I. András történeti értelemben ismeretlen édesanyjának, valamint Dávid herceg anyjának, Anasztázia királynőnek hiteles maradványaira lenne szükség. A kijevi nagyfejedelmi családból származó királynőt a stájerországi Admont monostorában temették el, földi maradványainak hollétéről nincsen információnk.Az antropológiai vizsgálatokra visszatérve, az előkerült maradványok nagy többsége felnőtt férfiak csontjait rejti, gyermek korcsoportokhoz csak egy kisgyermek koponyamaradványa és egy idősebb gyermek karcsontja tartozik.

Milyen nehézségek merültek föl a feltárások során és hogyan oldották meg ezeket?

Takács Ágoston: Az ásatás fő nehézségét az adta, hogy a föld elszállítására nem nagyon volt megfelelő útvonal, hiszen a felső templomot az ásatás alatt is folyamatosan használták. Így az a megoldás született, hogy az „altemplom” keleti falában lévő, 1953-ban átalakított ablakot nyitottuk ki, és azon keresztül vödrönként adtuk ki a kiásott földet.

A másik nehézség abból adódott, hogy az apátsági múzeum csak az altemplomon keresztül érhető el, így nem zárhattuk le a forgalom elől. Az első másfél hétben ezt egy ideiglenes ácsolattal oldottuk meg, amely a templomból levezető északi lépcsőt kötötte össze a kiállítótérhez vezető lépcsővel. Később, amikor már az altemplom nyugati részét sikerült feltárnunk, egy széles fém járdát építettek be, amiről az idelátogatók a feltárás folyamatát, illetve a feltárt maradványokat is meg tudják tekinteni.

Mit várhatunk a projekttől a következő hónapokban? Mivel lennének elégedettek?

Takács Ágoston:Június végéig befejeződik az ásatás terepi része, ezt követően pedig az eredmények értékelése és feldolgozása következik. Restaurálják a leleteket, összeállítjuk a dokumentációt, és ha szükséges, további levéltári, múzeumi kutatásokat végzünk, hogy minél teljesebb képet kapjunk az altemplom elmúlt ezeréves történetéről. Az archeogenetikai kutatások remélhetőleg további támpontokat fognak adni a régészeti megfigyelések mellé, így minden eddiginél pontosabb képet kaphatunk erről. Reményeink szerint a kutatásunk nem marad csupán a tudomány eredménye, amit pár tucat szakemberen kívül nem ismer senki.

Az 1953-ban kialakított síremlék felnyitása a Tihanyi Királykriptában 2021. április 30-án, fotó: Pazirik Informatikai Kft.

 

A Tihanyi Királykripta a feltárás után, fotó: Pazirik Informatikai Kft.

 

Mit láthat majd mindebből a nagyközönség?

Barkó Ágoston: A nyár folyamán biztosan nyitva marad a feltárt terület: a szakszerű, a középkort, a 11. századot idéző helyreállításra előreláthatólag, hosszas szakmai egyeztetés után csak 2022-ben kerül sor. A látogatóközpontból a bemutatkozó film megtekintése után a barokk templomba érkeznek a vendégek, majd lemennek a Királykriptába, ahol acéljárdán tudnak elhaladni az ásatási terület fölött.

A Múzeumok Éjszakáján, továbbá előre hirdetett időpontokban szakmai vezetések is lesznek az altemplomban. Ezeken Buzás Gergely régész, művészettörténész és a Pazirik Informatikai Kft. nagyszerű és gondos munkájának köszönhetően

virtuálisvalóság-szemüveget is adunk a látogatóknak,

így a gazdagon kifestett 11. századi teret – a feldebrői altemplom, valamint korabeli nyugat-európai királyi temetkezőhelyek és bizánci ortodox templomok ikonográfiája alapján – is meg tudjuk idézni.

Lesznek alkalmak augusztus elején, amikor fiatalok előadásában ószláv, orosz, ukrán és latin gregorián liturgikus énekek is segítik majd az időutazást gyökereinkhez.   

 

Takács Ágoston ásatásvezető régész, fotó: Pazirik Informatikai Kft.

Barkó Ágoston, a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum igazgatója, fotó: Bártfay Dávid

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés