A szomszédos Szlovéniában szerdára 23 új fertőzöttet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 66-an vannak kórházban, 16-an közülük intenzív osztályon.
A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában védőoltást eddig 814 178-an kaptak, közülük 669 133-an már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 47, illetve 39 százaléka.
A szlovén kormány hétfőtől több korlátozást is felold: megszünteti azt a rendelkezést, miszerint tíz négyzetméteren csak egy fő tartózkodhat, továbbá az éttermekben az asztalok között nem kell fenntartani a három méteres távolságot, és eltörlik a maszkviselési kötelezettséget is a nyilvános rendezvényeken. Ezt mind azzal a feltétellel, hogy a személyzet és a vendégek is rendelkeznek védettségi igazolással. Ilyen védettségi igazolással kell rendelkezniük a bizonyos munkakört betöltőinek is, többek között a boltosoknak, fodrászoknak, kozmetikusoknak, taxisoknak és pedagógusoknak.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat