Kiengedik a börtönből Bill Cosby-t

2021. július 1. 10:27
A színész több mint két év után elhagyhatja a börtönt. A bíró szerint a per törvénytelen volt.

Megsemmisítette Bill Cosby ítéletét a Pennsylvaniai Legfelsőbb Bíróság, a 83 éves komikus elhagyhatja a börtönt – olvasható a Fox News-on. Cosby 2018-ban vonult be egy állami börtönbe, miután bűnösnek találták Andrea Constand megerőszakolásában, és háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélték.

A vád szerint a Cosby 2004-ben philadelphiai otthonában elkábította és szexuálisan bántalmazta a Temple Egyetem egykori ügyintézőjét. A színész több mint két évet töltött börtönben. A Fox News emlékeztet, hogy az egykor „Amerika apjaként” ismert színész volt az első ismert ember, akit a #MeToo kampány után elítéltek.

Most a bíróság úgy határozott, hogy Cosby-t ebben az ügyben nem lehetett volna elítélni, mert az ügyésszel kötött korábbi egyezség ezt kizárta. Ezen kívül a tanúvallomások kezelésében is szabálytalanságokat találtak. A portál hozzáteszi, hogy az ügyészség egyelőre nem jelezte, hogy megpróbálják-e újra bíróság elé állítani Cosbyt.

Kép forrása: DOMINICK REUTER / AFP

 

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés