Gy. Németh Erzsébet hallgat a fővárosban kialakult kaotikus helyzetről és a dugókról

2021. június 28. 14:54
A főpolgármester-helyettestől – a már a DK-s párttársát is idegesítő – dugókról, a nagykörúti vállalkozók reménytelen helyzetbe kerüléséről érdeklődtünk volna.

Az egyre elviselhetetlenebbé váló fővárosi közlekedési káoszról, az idegőrlő dugókról naponta többször is beszámol a média, és a közösségi felületeken is állandó téma. Az ellenzéki politikusok egy ideig próbálták védeni a védhetetlent, de azután lassan kezdték belátni, hogy a helyzet kezd tarthatatlanná válni. A DK-s Arató Gergely az előválasztásra készülve egy videót forgatott, ahol bemutatkozott, majd többek között azt mondta,

Kőbánya-Kispesten és a kerületeink többi közterületén nincsen rend. Rosszak az utak, folyamatos a közlekedési káosz, a dugók.

A társasházak, a panelházak felújításra várnak,..., újra kell élesztenünk a panelprogramot, újra kell kezdenünk a társasházak, lakóházak energetikai korszerűsítését...”.

Igaz, a Gyurcsány-párti politikus mindezt a kormány terhére rótta, ám ezeknek a problémáknak a döntő hányadát az önkormányzatoknak – a kerületieknek és a fővárosinak – kellene megoldaniuk. Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettesként dolgozik, ezért – a Városháza sajtóosztályán keresztül – azt szerettük volna tőle megtudni, hogyan vélekedik arról, hogy már a párttársa, Arató Gergely is panaszkodik az elviselhetetlen fővárosi viszonyokra? Továbbá a levelünkben feltettük azt a kérdést is, hogyan ítéli meg, a fővárosi önkormányzat jól kezeli-e a közlekedési helyzetet, miért csúsztak össze a fejlesztések?

Szintén ehhez a témához kapcsolódik, hogy a körúton dolgozó vállalkozók is nagyon elégedetlenek az új közlekedési renddel, amelynek eredményeképp több helyen biciklisávokat alakítottak ki. Egyikük, Végel Tamás a médiához fordult, mert nem látott más kiutat, erről a Mandiner is beszámolt. A Játékbolt tulajdonosa azt sérelmezi, hogy tavaly nyáron

a Ferenc körúton egyik napról a másikra szüntettek meg több száz parkolóhelyet,

erről azonban nem konzultáltak a vállalkozókkal és nem mérték fel az intézkedés hatásait. Így a körúti üzletek forgalma drasztikusan csökkent, mert a vásárlók nem tudnak hol megállni. Másrészt a beszállítók, futárok is csak szabálytalanul tudnak megállni, ezzel viszont akadályozzák a kerékpárosokat. Nem véletlen, hogy több üzlet megszűnt vagy elköltözött.

Gy. Németh Erzsébet véleményét erről is szerettük volna megtudni, hiszen a Nagykörút a főváros egyik legfontosabb közterülete, az ott történtek nemcsak az ott élők, ott vállalkozók, hanem nagyon sok budapesti lakos mindennapjait is befolyásolja.

A főpolgármester-helyettes azonban hat napja hallgat.

Amennyiben mégis válaszol, a véleményét természetesen közölni fogjuk.

Nyitókép: Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatót tart, miután elkezdték az oltást a Pfizer-BioNTech koronavírus ellen kifejlesztett vakcináival a Fővárosi Önkormányzat Pesti úti Idősek Otthonában 2021. január 7-én. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jakab Péter ajánlásával. :)))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés