Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Egy egyedülálló férfi, aki híján van az intellektuális érdeklődésnek. A hatalom, a politika fontos neki” – mondta a Magyarországot térdeltetni akaró Ruttéról a holland jobboldali politikus.

„Nagyon kedvelem azt, ahogyan Magyarország kiáll az identitása, a hagyományai és nem mellesleg a szuverenitása mellett. Azt remélem, hogy sosem kényszerülnek térdre” – mondta a Magyar Nemzetnek Thierry Baudet, akit a dél-hollandiai Schijndelben, egy kampányrendezvényen ért utol a lap.
A jobboldali politikus – a Fórum a Demokráciáért nevű alakulat vezetője, amely formáció 2019-ben megnyerte a tartományi választásokat – teljes mértékben támogatja az Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki, Matteo Salvini nevével fémjelzett európai reneszánsz ötletét, annak pártosodása esetén „százszázalékos bizonyossággal” érdeklődne a csatlakozás iránt, bár megerősítette: jelenleg

Baudet szerint Mark Rutte EU-csúcson elhangzott nyilatkozata – miszerint térdeltetné Magyarországot – finoman szólva sem volt helyénvaló. Mint arra Thierry Baudet rávilágított, maga a kritika nem lepte meg: az utóbbi időben tendenciának látszik, hogy vezető uniós és nyugati politikusok nekimennek Magyarországnak. „Az már inkább meglepett, hogy Rutte ennél is messzebbre ment” – mondta.
„Azt gondolom, hogy egy jövőbeli uniós csúcspozícióra pályázik, gyakorlatilag ez volt az állásinterjúja” – fogalmazott az FvD vezetője. Nevetve hozzátette, mindegy, melyik EU-elnöki pozíciót célozza a jelenlegi ügyvivő kormányfő, neki csak „a nemzetközi standardoknak megfelelő fizetés, pozíció és a sofőr számít”. „Nincs más az életében.
Egy egyedülálló férfi, aki híján van az intellektuális érdeklődésnek. A hatalom, a politika fontos neki” – mondta.
A holland politikust a pedofiltörvényről is megkérdezték, amelyről azt mondta: meglehetősen liberális nézeteket képvisel a szexuális beállítottság kérdésében.
„Szerintem mindenki tegye azt, ami boldoggá teszi. Abban viszont maradéktalanul egyet kell értenünk, hogy a gyermekeket nem szabad szexualizálni, ez egy vörös vonal. Ezzel a céllal, a kiskorúak védelmével messzemenőkig egyetértek” – szögezte le Baudet.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Phil Nijhuis