Merkel: Nem sikerült megállapodásra jutni az Oroszországgal tervezett csúcstalálkozóról

2021. június 25. 7:14
A kancellár szerint átfogó vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Moszkvával, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították.

Az uniós tagországok vezetőinek nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcstalálkozó megtartásáról – közölte Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Brüsszelben, a tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően.

Merkel elmondta, átfogó, nehéz vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították. A megbeszélés addig jutott, hogy az állam-, illetve kormányfők azt határozták meg, az unió milyen feltételek mellett hajlandó szorosabb együttműködésre és a párbeszédre Oroszországgal – mondta. Hozzátette:

fontos, hogy a párbeszéd megmaradjon Moszkvával, a találkozó további munkát igényel.    

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a tagországok vezetői következtetéseket fogadtak el Oroszországról, amelyben kiemelték: elvárják Moszkvától, hogy „haladást szolgáló politikát” folytasson az Európai Unióval kapcsolatban, és hagyjon fel a tagállamok, illetve az unión kívüli országok elleni agresszív fellépéseivel. Hangsúlyozták: nagyobb ellenállóképességre van szükség a rosszindulatú, illegális és bomlasztó orosz tevékenységekkel szemben, ugyanakkor megerősítették, hogy folytatják az együttműködést Moszkvával olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a klímaváltozás, az egészségvédelem vagy a biztonságpolitika.   

„Több vitára van szükség”

A német kancellár beszámolt arról is, hogy a tagállami vezetők között ellentmondásos, ugyanakkor őszinte megbeszélés alakult ki a sok vitát kiváltó magyar törvényről. Szavai szerint a tanácskozás során világossá tették, hogy az unió milyen alapelveket követ.   „Úgy gondolom, hogy még több ilyen megbeszélésre van szükségünk, hogy valamit megtudhassunk az Európai Unió lényegének kölcsönös megértéséről” – fogalmazott.    

Nagyon különböző elképzelések vannak Európa jövőjéről, nemcsak Magyarország esetében, ami azt jelenti, hogy a vitát folytatni kell – mondta. Hozzátette:

az Európai Bizottság folytatja a magyar szabályozás vizsgálatát.    

A tagállami vezetők az EU és Törökország kapcsolatairól folytatott vitát követően elfogadott következtetéseikben kijelentették: az EU hajlandó részt venni az Ankarával fenntartott kapcsolatok „fokozatos, arányos és visszafordítható” fejlesztésében, például egy közös vámunió modernizálásában. Kereskedelmi tárgyalások előkészítésébe kezd, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy előbb az országgal fennálló gazdasági kapcsolatokat kell rendezni – írták. A vezetők továbbá arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatokat a Törökország által befogadott szíriai menekültek finanszírozásának folytatására.    

Angela Merkel rövid beszédében ezzel összefüggésben arról tájékoztatott, hogy az EU 3 milliárd eurós támogatást javasolt a migráció okozta kiadások fedezésére Ankara számára.

(MTI)

Kép forrása: MTI/AP/Markus Schreiber

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azokkal, akik nem un. halado politikat folytatnak, Europa nem baratkozhat, mert nem engedi Amerika?
Apropo, Merkelt meg lehallgatjak?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés