Fejlemények Würzburgból: három halottja, öt sérültje van a péntek délutáni támadásnak

2021. június 25. 21:19
A rendőrség tájékoztatása szerint a feltételezett elkövető helyi lakos, egy 24 éves szomáliai származású férfi.

Három embert megölt, és öt embert megsebesített az a szomáliai származású férfi, akit végül a rendőrök lövéssel ártalmatlanítottak Würzburgban péntek délután.

Sajtóértesülések szerint az elkövető nincs életveszélyben

Nincsenek arra utaló jelek, hogy lettek volna társai – közölte a rendőrség péntek délután az elkövetővel kapocsolatban, valamint ismételten arra kérték a közvéleményt, hogy senki ne terjesszen felvételeket a würzburgi belvárosban történt esetről.    

Kérjük, tiszteljétek az áldozatok magánszféráját”

– írták a Twitteren.

A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a feltételezett elkövető pszichikailag zavart.

A bajor tartományi miniszterelnök is megszólalt az ügyben

Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök Twitteren azt írta, kormánya együtt gyászol az áldozatok hozzátartozóival, és reménykedik a sebesültek felépülésében. Mint fogalmazott: „Köszönet illeti a rendőrséget a gyors beavatkozásért, és nagy köszönet és tisztelet a sok polgárnak, akik elszántan szembeszálltak az elkövetővel.”

 

(MTI)

Nyitókép: Twitter

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A szivárványos stadion fontosabb, mint ezek az álproblémák!

Södert azért osztják a facebookon, pedig láthatólag cenzúrázzák rendesen... de még így is sokan szemére vetik, hogy pár napja még a Regenbogen volt a legnagyobb gondja...

szomaliai... ez is echte Kraut lehetett...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés