Késelés Würzburgban, több halott

2021. június 25. 19:50

A támadó válogatás nélkül szúrt le járókelőket. A háttere és motivációi egyelőre még nem ismertek.

2021. június 25. 19:50
null

Többen életüket vesztették egy késeléses támadásban Würzburgban, sérültek is vannak. A rendőrség szerint a feltételezett tettest letartóztatták.

Az elkövető véletlenszerűen támadta meg a járókelőket Würzburgban.

A rendőrség szerint számos sérült és halálos áldozat is van. A nyomozók eleinte vonakodtak pontos információkat szolgáltatni a belváros közepén történt támadásról, ugyanis annak háttere nem volt világos.

A feltételezett elkövetőt  letartóztatták

A terület nagy részét délután lezárták, a feltételezett elkövetőt letartóztatták. A rendőrség a tettes őrízetbe véteéhez lőfegyvert is használt, azonban nem közölték, hogy a támadó megsérült-e. „Nincsenek bizonyítékaink más elkövetőkről” – közölte a rendőrség szóvivője a merénylet kapcsán.

A rendőrség azt javasolta a szemtanúknak, hogy ne terjesszék a hírt a közösségi hálón. „Kérjük, ne osszon meg képeket vagy videókat” – írták felhívásukban. Mint fogalmaztak: „kérjük, tartsa tiszteletben az áldozatok magánéletét!”.

Nem sokkal az eseményt követően ugyanis megjelentek a közösségi hálón az első videók, amelyek az eddigi értesülések szerint a történteket mutatják be.

Az egyik videó tanulsága szerint az elkövetővel töbek között egy táskás férfi is felvette a harcot:

Az alábbi videóban pedig jól látszik, hogy egyre többen próbálták ellehetetleníteni a támadót a rendőrség kiérkezése előtt:

Kapcsolódó

Közel öt évvel ezelőtt, 2016. július 18-án négy ember súlyosan megsérült egy vonattámadásban Würzburg közelében, amikor egy 17 éves afgán menekült baltával és késsel támadt rá az utazókra egy regionális vonalon. Az elkövető akkor gyalog menekült, majd egy sétáló nőt is megtámadott.

Összesen 252 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2021. június 26. 08:52
Előre látható volt, h. a német gazdaság munkaerő hiánya MEGOLDHATATLAN írni-olvasni hézagosan tudó, nyelvtudás és szakma nélküli fiatalemberekkel. Asszimilációs tapasztalatok bőségesen voltak a korábban családosan betelepült törökökkel. Ezeket a beengedetteket nagyon alacsony szinten (minden euró így is a német szegényektől van elvéve) eltartják ugyan, de amit Jancsi nem tanult meg, azt János már csak kivételes esetekben fogja. Így viszont ezek az emberek maradnak a társadalom peremén, mert a jól fizetett munkához, a vágyott élethez, szak- és nyelvtudás kell. Ez egy önmagában záródó kör. Ilyen volt a Ferencváros is nem is olyan régen. Alapműveltség, önfegyelem, szakma nélküli cigányok és ami vele jár, drog , prostitúció bűnözés. Minden legyilkolt azok lelkiismeretét terheli, akik millió számra engedtek be a gazdag, jól szervezett Németországba ellenőrzés nélkül idegen "civilizációkból" a német szociális rendszer áldásaira igényt tartókat. Százezres nagyságrendben REMÉNYTELEN a kitoloncolás, de a felzárkóztatás is, erről vannak magyar tapasztalatok is, jellemző, h. valamennyire jó irányba nálunk jobbos kormány alatt fordult a helyzet. Nálunk a jelentősebb állami támogatás feltétele a meglévő munka-jövedelem.
hentes
2021. június 26. 08:18
Borzasztó ami kommentek itt vannak. A német lakosság nem ezt érdemli! A lakosság minimum fele nem örül a négereknek, buziknak. Terrorban élnek mint mi fogunk ha nyer a moslék. Akkor majd mi fideszesek is ezt érdemeljük? Küzdeni kell ez ellen! Hajrá Magyarország! hajrá fidesz!
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. június 26. 08:15
Most jártam a telex oldalán, bár ne tettem volna... Miközben a sok bolsevik féreg mentegeti a tömeggyilkos gecit (volt aki szerint biztosan túlhajtotta a vizsgaidőszakban, ezért nem beszámítható), őrjöngve okádják Magyarországot, és azt mondják, hogy itt sokkal rosszabb dolgok történnek, mint ez az egyedi, elszigetelt eset. Amikor finoman megkérdeztem, hogy mi, letiltottak. Ez az igazi szólásszabadság.
fatman
2021. június 26. 08:09
Wir schaffen das!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!