Gulácsi: Nehéz elfogadni, hogy nem sikerült
Az RB Leipzig kapusa csütörtökön felidézte, percekre voltak attól, amiről senki nem gondolta, hogy lehetséges. Hozzátette, fájdalmas és nehéz elfogadniuk, hogy végül nem sikerült, mert érezték, hogy ez mennyit jelentene.
„Hittünk, küzdöttünk, a szívünk vitt előre minden pillanatban. Köszönjük a hihetetlen támogatást, örök élmény marad” – írta Gulácsi.
A magyar válogatott az F csoportban előbb 3-0-ra kikapott a címvédő Portugáliától, majd 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok Franciaországgal a Puskás Arénában, végül szerda este 2-2-re végzett Németországgal Münchenben, így nem jutott a nyolcaddöntőbe.
A németek ellen gólt szerző Szalai azt írta, egy ideje már tagja a magyar csapatnak, de ennyire talán még nem fájt semmi, ami a válogatottal kapcsolatos, mint a mostani kiesés.
„A fájdalmamat két szó enyhíti: az egyik a csapat szó fogalma, a másik pedig magyarnak lenni. Nincs az életemnek szebb ajándéka, mint ezt a csapatot vezetni, a magyar himnuszt énekelni, és a szívem fölött ezt a címert hordani” – írta az FSV Mainz csatára.
(MTI)
Fotó: Szalai Ádám, Facebook
Összesen 82 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Remekül játszatok!
Sok örömöt szereztetek.
Hubazz!
igazabol ha innen kijutnak akkor mar az lett volna az elvaras hogy nyerjek is meg az EB-t.. szoval mindenkepp kicsit csalodas a vege, mert eloszor alabecsultuk oket, aztan a vegen meg kicsit mar fole.
Hatalmasat fejlodtek. Ne felejtsuk el hogy par eve meg mindenfele lakatlan szigetek ejtettek ki bennunket mert meg a kormoranok is elpicsaztak.
Ha igy folytatjak, akkor negy ev mulva mar az is benne lesz a pakliban hogy nyerhetunk. Most mar legyen ez a cel.
Bejelentkezés