Levelet írtak Kínának az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek

2021. június 22. 11:53
Közös levélben tájékoztatja Hszi Csin-pinget Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József, hogy a magyarok „nem kérnek a kínai hitelből”.

„A közelmúlt eseményei sajnálatosan árnyékot vetettek a Kínai Népköztársaság és Magyarország sok szálon futó kapcsolatainak fejlődésére”áll abban a nyílt levélben, amelyet mind a hat ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje aláírt. 

Mint a levélben áll, a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusa jelenlegi feltételek mellett való megépítése „nélkülözi a magyarországi politikai erők közötti egyetértést, valamint a közvélemény többségének támogatását”. A miniszterelnök-jelöltek hozzáteszik: a két beruházás előkészítése átláthatatlan, azokat a magyar kormányzat titkolózása övezi, ráadásul az „előrehaladottabb vasúti beruházás környékén már megjelentek a jelenlegi magyarországi kormányzat gazdasági holdudvarának képviselői”.

„A miniszterelnök-jelöltek leszögezik: bármelyiküket is választják meg Magyarország következő miniszterelnökévé, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban haladéktalanul leállítják a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusának a jelenlegi feltételek mellett való megépítésére irányuló beruházást” – fogalmaznak. Hozzáteszik: remélhetőleg a beruházások leállítása után is tovább fejlődnek majd a magyar-kínai kapcsolatok.

Nyitókép: Facebook

Összesen 219 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Nyílt" levél, LOL
Komoly műfaj.

Persze eredetileg még konkrét személyeknek címzett HIVATALOS levélről pampogott a magas és sovány:

"Felkérem az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket, tegyük együtt világossá, írjuk meg közösen hivatalos levélben Kína elnökének, egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, valamint a kínai miniszterelnöknek..."

Egyébként nyilván már ezzel a "nyílt" levéllel is beállt a károkozás. A diplomácia nagyon nem ezen a szinten/nyelvezeten mozog, pláne egy ázsiai nagyhatalommal. Salát Gergely múltkor elmondta, hogy már az utcanévtáblázás felzúdulást keltett Kínában... és nem biztos (sőt!), hogy külöbösebben disztingválnak majd, hogy ezeket ellenzéki politikusok követték el...

Őszintén szólva, én biztos voltam benne, hogy ejtik már ezt a témát, és próbálják elfeledtetni ezt a bornírt levélírásos kijelentést...

... nem tudom, milyen agytröszt van a moslék mögött, de ez nem tűnik egy túl bölcs lépésnek.

Igen, de ez az a pont, amikor már a cselekedeteiknek a VALÓSÁGBAN is következményei vannak...

Remélem, hogy személyre szabott választ fognak kapni.......

Nem "korrekt", hanem: tematizálásban megint a kormány mögött az ellenzék. Politikailag pedig naiv, ha azt képzelik, hogy egy ilyen bejelentkezéssel majd fejlődnek a kínai-magyar kapcsolatok. Ez a hat kicsi politikai törpe együtt sem tud ellensúlyt képezni Orbán originális politikájával szemben.

Mikor lesz már az a kurva előválasztás? Meddig kell még nézni ennek a sok buzeráns köcsögnek a fejét?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés