Előrelátó vállalkozóként gyorsan reagáltunk, hiszen az online térben webshopunkkal is jelen vagyunk. Budapesten akár néhány órán belül kiszállítjuk a megrendelt termékeket, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a vásárlóinkkal. De még így is havi szinten több millió forint veszteséget okozott nekünk a parkolóhelyek megszűnése.
Említette, hogy a könyékbeli üzlethelyiségek tulajdonosai közül többen elköltöztették üzletüket, vagy csődbe mentek. Ennyire rossz a helyzet? Nem lehet, hogy mindez inkább a járvány okozta válságnak köszönhető?
Természetesen sok esetben a járvány is eredményezett forgalom-visszaesést. Éppen az a probléma, hogy ezt a veszteséget a parkolás megszüntetése még inkább megnövelte. Egyértelműen bizonyítani tudom, hogy ennek nagy szerepe volt a veszteségeinkben, hiszen több ezres vásárlói adatbázisunkon keresztül rendszeresen monitorozzuk a vevőink viselkedését, igényeit, és az ő visszajelzéseik is jelzik a problémát: nem jönnek vásárolni, mert nem tudnak hol leparkolni. De elég meghallgatni bármelyik itteni boltos véleményét, ugyanezt fogják mondani.
Milyen formában próbálkozott eddig megoldani a problémát?
Úgy érzem, mindent megtettem, amire egyszerű állampolgárként lehetőségem volt. A probléma kialakulásától, azaz tavaly a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi vezetés szinte összes nyilvános ügyfélszolgálati email-címére küldtem legalább négy-öt levelet. Telefonon kerestem a Fővárosi Önkormányzatot, ahol megerősítették, megkapták a leveleimet és