Valójában nincs új a nap alatt, hiszen ez a hozzáállás jellemezte őket az elmúlt évtizedben is. Azt mondták, diktatúra van, mégis sorra indultak el a választásokon, sőt, ahogy azt a 2019-es önkormányzati voksolás eredménye mutatja, olykor nem is esélytelenül. A felmérések szerint jövőre sem sansz nélkül futnak neki a viadalnak, s természetesen szó sincs arról, hogy bojkottálnák a választást, ezzel is megpróbálva alátámasztani a leválthatatlan és bebetonozott rezsimről szóló narratívát. Épp ellenkezőleg!
Ráadásul immár különböző, szakmainak mondott boszorkánykonyháikban azon morfondíroznak, hogy amennyiben esetleg csak feles többséggel kerülnének kormányra jövőre, semmissé nyilváníttatnák a kétharmados Alaptörvényt. Vagyis kihúznák a talajt az elmúlt évtized jogrendszere alól, valamiféle homályos ellenállási záradékra vagy micsodára hivatkozva. Ez nyilván nonszensz, de akad itt más furcsaság is.
Ezekre a törvényekre ugyanis zömük nem is olyan régen még maga tett esküt, ami azt jelenti, hogy ha komolyan vennék a keménymagnak szánt, a jogállamiságot megerőszakoló terveiket, lényegében a saját adott szavukat szegnék meg. Megint. Kivéve a Momentum: ők úgy rázzák az öklüket a nép nevében, hogy 2018-ban még az ötszázalékos parlamenti küszöböt sem sikerült megugraniuk – nemhogy eltalálni egy doboz tej árát.
A balos pártok képviselői mindettől függetlenül hétről hétre bejárnak a parlamentbe, jelenlétükkel, javaslataikkal, olykor balhésra és otrombára sikerülő megnyilvánulásaikkal is legitimálva a fennálló jogrendet, mégis úgy csinálnak, mintha ez nem számítana. Márpedig a kettő nem fér össze: ha tudomásul veszem a fennálló szabályokat, élek a helyzet adta lehetőségekkel, sőt a pénzt is felveszem mindezért, utólag nem mondhatom azt, hogy az egész szisztéma úgy ahogy törvénytelen.
És nem lehet egyszerre a stadionokkal és a magyar focival szemben kampányolni, majd beállni lelkes drukkernek.