A posztmodern nyugati kultúra a szabályáthágás kultúrája – Frank Füredi a Mandinernek

2021. június 10. 15:59
„Ha nincsenek lelki határok, akkor bármi lehetek: fehér vagy fekete, hetero- vagy homoszexuális, és így tovább – erre az útra lépve az ember egész életében keresi a saját identitását. Modern Odüsszeusszá válunk” – mondja lapunknak Frank Füredi. A magyar származású szociológussal a Célkeresztben a határok címet viselő új könyve apropóján beszélgettünk. Mi a határok szerepe a kapcsolatokban és egy állam életében? Milyen lenne a határok nélküli emberi és állami lét? Interjúnk.

--

Frank Füredi (1947) szociológus, elemző, író, a Kenti Egyetem szociológia tanszékének professor emeritusa, a University College London vendégprofesszora, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa. Kutatási területe a félelem szociológiája, a kockázatkerülés a nyugati társadalmakban, a generációk közötti kapcsolatok eltűnése – adatok szerint a legszélesebb körben idézett szociológus a brit sajtóban.

 

***

A lelki határokat sokan korlátoknak, falaknak fogják fel, mások védelmet látnak bennük, kapukat, amelyek a jót beengedik, a rosszat kizárják az életünkből. Min múlik, hogy ki hogyan értelmezi?

Ez a kultúrától függ. Biztos ön is úgy van vele, hogy a határ néha korlátot jelent, néha védelmet. Ma a nyugati kultúra erősen a határok ellen van; még azok is, akiknek egyébként szükségük lenne a védelemre, úgy érzik, baj van a határokkal. Nyugaton nagyon erős a propaganda a szellemi határok ellen.

A határok sokfélék lehetnek: például a büntetőtörvénykönyv meghatározza azt a határt, amelyet ha egy ember átlép, büntetendő cselekményt követ el, de vannak morális határok is, amelyeket a mi kultúrkörünkben leginkább az Ó- és az Újszövetség határoz meg. Mi a magyarázata, hogy ezen utóbbi, szellemi határokat a nyugati kultúra az elmúlt öt-hat évtizedben szisztematikusan feszegeti?

Azért van, mert a morális kérdésekkel nem tud mit kezdeni, nem tudja ezeket magáévá tenni, és nem tudja a következő generáció számára átörökíteni.

Úgy gondolják, hogy az a helyes, ha nem hozunk értékítéletet mások felett:

a bűnöst nem szabad bűnösnek nevezni, az irigy embert irigynek nevezni, mert abban a pillanatban, amikor valami miatt elítéled, diszkriminálsz. Nem szabad azt a szót kimondani, hogy „normális”, mert azzal azokat, akik nem olyanok, megsérted, lenézed. Ma ezt a hozzáállást tanulják meg a gyerekek már 6-7 éves korukban az iskolában. Amikor felnőnek, a pozícióikban – tanárként, újságíróként stb. – ezt az attitűdöt fogják képviselni: a jövő világában a morális határok tehát már máshol fognak húzódni.

Sokak szerint ez a PC (woke) kultúra részben a marxizmusban gyökerezik. Ön a ’70-es években aktív marxista („forradalmi kommunista”) volt, ismeri az eszmét. Valóban onnan ered ez az új mentalitás?

Nem. A marxisták – akármilyen fenntartásaink is vannak velük kapcsolatban – mindig tudták, hogy vannak jó és rossz dolgok. Mertek ítéletet alkotni ember és ember fölött, és volt egy sajátos moralitásuk. Amikor a szocializmus véget ért, akkor a nyugaton is sok baloldali csalódott, és miután a baloldal kiüresedett, keresték, hogy akkor miben lehet majd hinni. Sajnos, ahelyett, hogy találtak volna valamilyen eszmét, amiben érdemes hinni,

arra lyukadtak ki, hogy semmiben sem érdemes hinni – ez a posztmodernizmus.

Vagyis: minden relatív, nem lehet azt mondani, hogy az egyik kultúra értékesebb, mint a másik, ez a civilizáció jobb, mint a másik. Nem vállaltak felelősséget a régi értékeikért, otthagyták őket, és elkezdtek építeni egy új világot.

Frank Füredi szociológus

Ez az új világ olyan, mint a John Lennon-féle Imagine? Se vallás, se határok – a lehető legszörnyűbb utópiák egyike.

Nem is utópia ez, hanem van egy jó angol kifejezés erre: transgression (szabályáthágás – a szerk.). Ez azt jelenti, hogy egy határ szándékos átlépése. Az egyetemeken

számtalan professzor büszke arra, hogy ilyen szemléletben él, hogy rá nem vonatkoznak az íratlan morális szabályok.

Mi ennek a hajtóereje? Egy jobb, emberibb világ megteremtése? Ha nincsenek ítélkezések, előítéletek, skatulyák, akkor egy szebb, humánusabb világba fogunk belecsöppenni?

Igazából nem is egy humánus világot akarnak, hiszen olyan határokat is el akarnak mosni, mint az ember és az állat közötti választóvonal. Hogyan lehet azt mondani egy állatra, hogy alacsonyabb rendű, miközben mi, emberek is az állatvilágból emelkedtünk fel? – kérdezik. Ez a gondolat nem egy tipikus humanista gondolat. A legnagyobb baj, hogy

ők sem tudják, hová mennek, csak azt, hogy a jelen szabályaira reagálniuk kell, és a lefektetett szabályok rosszak.

Ez a kiindulópontjuk. Egy példa: amikor befejeztem a könyvemet, akkor jöttem rá, hogy egy határ-kérdéssel nem foglalkoztam, ez pedig a határ a múlt és a jelen között. Kár, hiszen jelenleg egy háború zajlik a múlt ellen: amikor a régi filozófusokról beszélek az előadásaimon, a bírálóim úgy söprik le ezeknek a régi embereknek az érveit, mintha most élő kortársak lennének... Nem veszik figyelembe azt a kort és azt a történelmi, kulturális kontextust, amelyben ezek a gondolkodók éltek. Ezek a kritikusok teljesen elvesztették a realitásérzéküket, nem értik, hogy a múlt már megvolt, elmúlt, azt nem lehet megjavítani, felülírni.

Mégis, sokan közülük a humanizmusra hivatkoznak, amikor ezeket az új elveket népszerűsítik. Ön bevallottan humanista, mégsem tartja őket saját magához hasonló humanistának. Miért nem?

Sokan közülük ma már nem mondják magukat humanistának, különösen az angolszász kultúrkörben. Lenézik már a humanizmust, nem tartják már jónak az embert: elrontja a világot, szennyezi a környezetet, túl sokat fogyaszt, egyáltalán: túl sok van belőle a Földön. Szerintem ez éppen az ellenkezője annak, amit humanizmusnak nevezünk.

Akkor minek hívják magukat?

Nem hívják magukat semminek, talán egy másik angol kifejezés lehet az elveik összefoglalása: social justice (társadalmi igazságosság – a szerk.).

Ez egy régi baloldali érték.

Igen, az, bár eredetileg egy keresztény érték volt, amelyet átvettek, és egy kicsit mást is jelent már. Az ideológiájuk igazából nem is ideológia, inkább egy „csendes ideológia”, nincs központi dogmájuk,

az a közös bennük, hogy a nyugati értékek és moralitás ellen reagálnak.

 

Frank Füredi könyve májusban jelent meg a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kiadásában

Az előbb azt mondta, hogy már nem tartják jónak az embert. Érdekes, hiszen a konzervatív álláspont kiindulópontja az, hogy az ember nem jó, és éppen ezért van szükség határokra, ami az együttélés biztosítéka. A liberális szemlélet pedig jónak tartja az embert, akinek csupán szabadságot kell adni, és minden rendben lesz. Ezek szerint az új világ alapozói már nem hisznek a liberális alapvetésben sem...

De a konzervatívban sem. Annak ellenére, hogy a konzervatívok valóban szkeptikusok az emberrel kapcsolatban. Mindkét eszmerendszerben van azonban egy optimizmus, hogy lehet valamit kezdeni az emberrel, az ember ki tudja javítani a hibáit.

Ha egy konzervatív visszanéz a múltra, mindig megláthat valakit, aki erre egykor jó példa volt – ez adja a hagyományt.

Ezt kell tehát továbbadni a gyerekeinknek.

Visszatérve a határokhoz: az emberi kapcsolatokban is életbevágóan fontos, hogy legyenek egyértelmű határok. Idézet egy keresztény pszichológus szerzőpáros könyvéből, a címe, Határaink: “Egyértelmű határok híján az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük szabadságunkat, hagyjuk, hogy mások irányítsanak minket, nem értékrendünk, hanem bűntudatunk vagy hiányérzetünk alapján hozunk döntéseket...” – Pontos?

Teljesen igazuk van a szerzőknek, mert – ahogy a könyvemben is írom – határok nélkül nem lehet demokrácia, mivel a határokon belül hatályosak a jogaink. Már az ókori görögök is tudták ezt: ugyanazt a kifejezést használták a fal és a jog fogalmára. Ezzel azt akarták kifejezni, hogy

a város azokért az emberekért tud felelősséget vállalni, akik a falon belül élnek.

A határok döntik el meg, hogy ki athéni, ki pedig spártai polgár. Akik a falakon belül éltek, azoknak voltak a városban hatályos jogaik, szabadságaik. A határok jelenkori bírálói azt mondják, hogy a határok nem morálisak, mert minden ember egyenlő, mindenkivel egyformán kell viselkedni. Ez részben igaz, mert minden ember ugyanúgy érez, ugyanúgy érzékeli a fájdalmat, de van egy nagy különbség: én nem tudok az összes emberért, de még az ön gyerekeiért sem felelősséget vállalni, a saját gyerekeimért viszont igen. Ugyanez áll az országokra is: egy vezetés csak azon emberekért lehet felelős, akik az ország határain belül élnek.

Tehát a gyermeklélektan szerint ha a gyermekeim számára nem határozom meg a mozgásterük határait, amely közegben élvezhetik a szabadságukat, identitásválság alakulhat ki bennük. Ez leképezhető egy államra is: ha nincsenek szilárd határok, felelősségi körök, az ugyanúgy identitásválságot okoz egy nemzetben is?

Ez pont így van. Szerintem ezért van ez a sok identitásprobléma.

Az emberek nem tudják, hogy kik.

Nem tudják, hogy milyen értékeken keresztül kellene élniük, rosszul felnevelt fiatalok egész életükben keresik az identitásukat. Rengeteg szülő nem vállalja a felelősséget a gyermekei nevelésére, taníttatására.

Ha például egy gyermeknek az ’50-es években hosszú időre elvitték az apját, akkor apakép nélkül nőtt fel, lelki sérülést szenvedett. Ugyanígy sebzett lett a magyar nemzet is, amikor a trianoni határok meghúzásával egyes saját részeitől el kellett válnia?

Egy bizonyos pontig igen. Mi a magyar, kik vagyunk? – ez a kérdés. Amikor új határokat húztak, és sok magyar a magyar határon kívül találta magát, akkor erre a kérdésre kellett ebben az új helyzetben választ találniuk. Magyarország ebből a szempontból szerencsés volt, mert jól ki tudta fejezni, hogy mit jelent a magyarság. Kellett ezért küzdenie, ez nem kérdés, de megtalálta a választ.

Hogyan függ össze a fizikai határokról szóló vita olyan „határokkal” kapcsolatos vitákkal, mint a gender-kérdés (nő és férfi közötti választóvonal elmosása), a Pán Péter-jelenség (a gyermekkor és a felnőttkor összemosódása), vagy az állatjogok (ember és állat közötti különbség kisebbítése)? A határok elmaszatolásának a szándéka a közös pont?

Ha a nemzetek közötti határoknak nincs semmilyen értékük, az azt jelenti, hogy a szuverenitás koncepciója sem jelent semmit. Határok nélkül nem jöhet létre szuverenitás, nem létezik önálló ország. Ha a határok gyengék, akkor a nemzeti identitás meggyengül, és ha az meggyengül, akkor az egyének sem tudják, hogy minek számítanak: magyarnak, németnek vagy másnak. Ha nincsenek lelki határok, akkor bármi lehetek: fehér vagy fekete, hetero- vagy homoszexuális, és így tovább – erre az útra lépve az ember egész életében keresi a saját identitását.

Modern Odüsszeusszá válunk, harminc évig keressük magunkat, és lehet, hogy nem is fogjuk megtalálni.

Az igazi identitást ugyanis az adja, amit a közvetlen környezet jelez felém – a család, a környezet.

A magyarok nemzeti identitása rendben van?

Azt sohasem lehet mondani, hogy rendben van, de sokkal jobb, mint másoké Európában. Magyarország nem nagy és nem is gazdag ország, mégis sok magyar büszke arra, hogy magyar. Franciaország, Németország, vagy Nagy-Britannia sokkal nagyobb problémákkal küszködik.

A magyar identitás erős.

Mindig meg kell újítani, és ebben jól állunk.

Sok brit is büszke arra, hogy brit. Multikulturális társadalom, más jellegű problémákkal, mint a magyar, mégis van önazonosság, van közösségi érzés. Mi akkor a baj?

Az, amit a brexit során is látni lehetett:

a kulturális (politikai) elit egy globalista gondolkodásmód rabja, a nép nagy többsége pedig szeretne az maradni, ami:

skót, angol, walesi. Egy példa: Észak-Angliában sokan a hagyományos minta, a Munkáspártra való szavazás helyett a konzervatívokat választják – sok angolnak ugyanis elege van a nemzeti érzések megcsúfolásából, azt szeretnék, ha a nemzeti identitásuk újra megerősödne. A nyugati média többsége azonban teljesen ez ellen van a Netflixtől kezdve a BBC-ig, nagyon erős a propagandájuk.

A szép új világ határtalan lesz, le lesznek rombolva a szellemi határok, vagy ez a tendencia megtörik majd, a demokratikus választásokon más irányt szab a világnak a voksolók többsége?

Nem lehet tudni, sok függ attól, hogy mi történik a kulturális háborúban. Sokan nevetnek ezen, mert úgy tartják, hogy ez nem fontos, de ez egy fontos harc. A küzdelmet az döntheti el, hogy a populista érzék megerősödik-e, csatlakozik-e ehhez az értelmiség egy része. Magyarország ebből a szempontból fontos pozícióban van, bemutat egy alternatívát – például az írek elleni meccs előtt a magyar focisták nem térdeltek le, máshogy jelezték ellenérzésüket a rasszizmus ellen.

Határokat gyarmatosítók vagy totalitárius rendszerek szoktak megváltoztatni – a jelenlegi trend, az országhatárok negligálása szintén egy új totalitarizmus készülődésének az előjele?

Európa vezetőinek egyfajta birodalmi mentalitásuk van.

Hisznek a nyitott társadalomban, de nem érdekli őket, hogy a társadalmak akarnak-e nyíltak lenni

– ők majd kinyitják a társadalmakat. Úgy érzik, felhatalmazásuk van arra, hogy megmondják mindenkinek, hogyan kell élni. Országok, családok, a magánélet ajtaját nyitják ki. Abban az egyetemi közegben, ahol dolgozom, ezek az emberek lenézik azokat, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők. Provinciálisnak, maradinak tartják őket, akiket nem kell komolyan venni.

Szavakban elítélik a rasszizmust, de mások lenézése éppen ugyanaz.

A határok kérdése 2016-17-ben volt forró ügy, miután előzőleg migránsok tömegei államhatárokon át vonultak végig Európán. Miért nem azon melegében, vagyis korábban írta meg ezt a könyvet?

Sokáig gondolkodtam ezen a témán, és a különböző határok átlépésének témáit össze akartam fűzni, ez eltartott két-három évig. Mind a nemzeti, mind a szellemi határok megsértésének ügyéről szerettem volna írni. A járvány tapasztalatai élesen megmutatták, miért fontos egy védhető államhatár, a lelki határok átlépései pedig ma is aktuális ügyek. Ezek egyre erősebb vitatémák lesznek, tehát nem maradtam le. Szerintem Nyugat-Európában a közeljövőben két nagyon komoly kérdés fog felerősödni: az egyik a gendersemlegesség ügye, a másik pedig az állat és az ember közötti határok elmosása.

Fotó: Ficsor Márton

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem veszed észre, hogy intellektuálisan mennyire kilógsz a hozzászólók sorából?

Frank Füredi korunk egyik legnagyobb gondolkodója. A Mandiner gyakrabban készíthetne vele interjút, már sértő a kommentelői számára a sok színvonaltalan, ripacs téma és szereplő.

Az interjú témája kapcsán Epictetos azon gondolata jutott az eszembe, mely szerint a szabad akaratot nem lehet elrabolni.

A Füredi által jól összefoglalt mai érték nélküli világkép ezt írja felül, a szabadság fals mítoszával, de valójában azt elfojtva. Egyéni és közösségi térben is.

Nem értetted, hogy miről írtam. Negatív értelemben lógsz ki a sorból, buta, primitív DK-s ketrecharcos vagy. Mondom Neked zsidó értelmiségiként.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés