Berki Krisztián büntetőfékezése után jogosítvány nélkül vezetett

2021. június 4. 13:13
Mivel egy 2020-as ügy miatt 12 hónapra eltiltották a vezetéstől, nem kaphatja vissza a jogosítványát Berki Krisztián.

Miután az április 22-re kitűzött előkészítő ülés „egészségügyi okok” miatt elmaradt, pénteken kezdődött el a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon Berki Krisztián büntetőfékezéses pere.

A vádirat szerint a III. kerületben egy menetrend szerinti járat utasait veszélyeztette, miután több sikertelen előzési kísérletet követően a busz elé vágott, majd „intenzív fékezésbe kezdett”, és autója összeütközött a másik járművel. Berki Krisztián szerint ő nem követett el semmilyen szabályszegést, sőt lényegében utasával együtt áldozatok voltak, derült égből villámcsapásként érte őket az ütközés – írja az Index.

Két év hat hónap

Amennyiben Berki elismeri a bűnösségét, 2 év 6 hónap szabadságvesztést indítványoz az ügyészség, és a büntetés kétharmadának letöltése után helyezhetnék feltételesen szabadlábra. Emellett három évre eltiltanák a vezetéstől és a közügyektől.

Berki a bíró kérdésére elmondta, hogy megértette a vádakat, és nem tartja magát bűnösnek.

Mivel nem ismerte el a bűnösségét, megtartják a tárgyalást, és később bizonyítási eljárással folytatódik az ügy. Berki Krisztián védője tanúként kérte beidézni azt a férfit, aki igazolni tudná a vádlott közlekedési szándékát, illetve egy igazságügyi szakértőt is meghallgatnának. Emellett kérik a kamerafelvételt is, hogy áttanulmányozhassák, illetve tanúként idéznék Berki Krisztián feleségét is, aki szintén az autóban volt. 

Bevont jogosítvány

Berki Krisztián védője kérte, hogy ügyfele visszakaphassa az A-kategóriás jogosítványát. Az ügyész ennek elutasítását javasolta, arra hivatkozva, hogy tavaly Berki egyszer már jogosítvány nélkül vezetett, és emiatt szabálysértési eljárás indult ellene.

A bíróság kimondta, hogy mivel az említett 2020-as ügy miatt 12 hónapra eltiltották a vezetéstől, nem kaphatja vissza a jogosítványát.

Berki ezt tudomásul vette. A tárgyalás július közepén folytatódik a tanúk és a szakértők meghallgatásával.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

sittre vagni ezt a mocskot hogy ott rohadjon meg.

Mondjuka gyerekét megkereszteltette. Bár akkor is elég bunkó volt. Jó alaposan elkésett, és gyakorlatilag kényszerítette a papot, hogy tartsa meg a szertartást, pedig már dolga lett volna. Ismerem a sztorit...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés