***
Tele lesz a Balaton? Esetleg már most előre tele van a foglalások alapján?
Nagyon hasonló nyárra számíthatunk, mint amilyen a 2020-as volt, és az olyan időszakokban, mint a július vége vagy az augusztus 20-a környéke, a Balaton bizonyosan meg fog telni.
Látszik a tendencia, hogy az emberek nagyon szeretnének utazni,
sokan az elhalasztott külföldi utazásokat is szeretnék bepótolni.
Tavaly ilyenkor belódultak a szállás-előfoglalások: mindenki nyáron akarta pótolni, hogy tavasszal a járvány első hulláma miatt nem volt lehetőség utazni. Az idei májusi tendencia milyen a tavalyihoz képest?
Eddig végig a tavalyi év fölött voltunk, hiszen most egy korábbi nyitás történt, a múlt héten, vagyis május utolsó hetében kerültünk csak a tavalyi aktív foglalási számok alá – ennek magyarázata az, hogy tavaly ilyenkor indult el a „boom”, most pedig sokkal kiegyenlítettebb a foglalási hullám. Ha azt nézzük, hogy jelen pillanatban hány foglalás áll bent a rendszerben a nyárra, akkor azt látjuk, hogy
több foglalás történt eddig, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Az időbeli eltolódásoktól függetlenül a két görbe kiegyenlítődése várható, becsléseink szerint nagyon hasonló adatokat fogunk látni az idei nyáron.
Egy jelentős különbség van a tavalyi és az idei nyár között: tavaly oltási igazolás nélkül lehetett utazni, most csak azzal. Az utóbbi egy-két hét keresletén látszik, hogy az igazolásnak van egy kereslet-visszafogó hatása, hiszen emiatt sokan kivárnak, hogy mi fog történni a későbbi időszakban. Másrészt, több országgal kétoldalú megállapodásunk van, így oltási igazolással lehet külföldre utazni – ezzel az információval már most rendelkeznek az emberek, tavaly ilyenkor még nem. A külföldi nyaralások keresletet visznek el Magyarországról. A nagy kérdés tehát az, hogy a belföldi kínálat tud-e versenyezni a külföldivel, mekkora elszívó hatása lesz az utóbbinak.
A lakossági átoltottság aránya, a biztonsági intézkedések (pl. védettségi igazolványos belépések) lehetővé teszik, hogy önfeledten, biztonságosan lehessen nyaralni, mint régen, 2020 előtt?
Azt látjuk, hogy a vendégek keresik a biztonságos szállásokat, helyeket, biztonságosan akarnak nyaralni. Hasonlóan a tavalyi évhez, először a kis vendégházak, apartmanok fogynak el, a vendégek zömmel lemondható szállásokat foglalnak, ingyenes befoglalási lehetőséggel.
Ez a nyár sem lesz még egy önfeledt nyár,