Most Kaag ellen, mint az a Mandiner is megírta, a Wilders-féle Szabadságpárt volt európai parlamenti képviselője tett hivatalos feljelentést a a holland büntető törvénykönyv 421. cikkére alapozta, amely „tiltja a terrorizmus pénzbeli támogatására szolgáló szándékos gyűjtést, objektumok megszerzését, birtoklását vagy finanszírozását”, és követelte, hogy a rendőrség indítson vizsgálatot ellene.
A feljelentés a már említett, Mezőgazdasági Közösségek Egyesületének adott támogatást érinti. Bár a kormány kezdetben tagadta, hogy a támogatás terroristákhoz vagy rokonaikhoz juthatott, ezt később beismerték.
Kaaghal szemben vizsgálat indult.
Az új külügyminiszter ügyét nem segíti, hogy a napokban szintúgy kiderült: mikor Kaag azt nyilatkozta, hogy Hollandia izraeli követe meglátogatta Snerb családját, hazudott.
A botrányokat követően a D66-on belül is nyílt elégedetlenkedést fogalmaztak meg egyes politikusok Kaaghal szemben, igaz, elsősorban vezetési stílusát és a Rutte-kormány eddigi teljesítményét támadva.