Ez a történet nem rólam szól

„2020. október 20. Telex.hu, Karácsony Gergelytől idézünk: »ma nem látom magam más szerepben, mint a megválasztott főpolgármesterében, mást nem is kíván egyetlen porcikám sem.« Mi változott?

A porcikáim nem változtak. A politikai helyzet viszont azért elég sokban. Bebizonyosodott, hogy hiú ábránd volt mindenkitől, beleértve engem is, azt gondolni, hogy a Fővárosi Önkormányzat túléli az Orbán-rendszert. Ma már azt gondolom, hogy vagy az Orbán-kormány bukik meg, vagy az önkormányzatiság. Főpolgármesterként nem nézhettem tétlenül, hogy egy olyan parlamenti politika van, amelynek célja a többi között a Fővárosi Önkormányzat bedöntése, megfojtása.

Biztos vagyok abban, hogy ha 2022-ben marad az Orbán-rezsim, akkor a magyar önkormányzatiság abban az értelemben meg fog szűnni, hogy ugyan lesznek még polgármesterek, de a díszpolgári címek adományozásán túl semmiről sem fognak tudni érdemben dönteni. Úgyhogy fél évet adtam magamnak arra, hogy átgondoljam ezt, és arra jutottam, ha én kellek ahhoz, hogy ezt a kormányt le lehessen váltani, akkor nekem ebbe bele kell tennem mindent. Az előválasztáson pedig majd az emberek eldöntik, hogy milyen mértékig számítanak rám ebben.

Azt is mondta: »ahhoz, hogy valaki legyőzze Orbán Viktort, jobban kell akarni, mint ő.« Most már jobban akarja, mint ő?

A változást akarom legalább ugyanannyira, mint ő a maradást. Az a különbség köztünk, hogy nekem a hatalom inkább egy feszélyező dolog, amihez nincsen személyes vonzalmam, csak akkor tartom elfogadhatónak, ha erkölcsi célja is van. És most van. Ez a történet azonban nem rólam szól. Lehet, hogy Orbán úgy érzi, az ő küzdelme személyesen róla szól, az én küzdelmem viszont nem rólam szól, hanem az országról, benne természetesen Budapesttel.

Nem olyan magától értetődő ma Magyarországon, hogy valakit, akit megválasztanak közvetlenül egy település irányítására és képviseletére, függetlenül attól, hogy az mekkora település, annak valamennyi polgáráért, mindenkiért felelősnek érezze magát. De én a fideszes budapestiek főpolgármestere is vagyok. És ebből kifolyólag erkölcsileg az egyedül helyes hozzáállás az, hogy a főpolgármester megpróbál mindenkivel együttműködni, beleértve a kormányt is. Én úgy voltam vele, nem azért, mert azt gondoltam, hogy ez fog bekövetkezni, hanem mert úgy éreztem, hogy ez az erkölcsileg helyes: a mandátumot, amit a budapestiektől kaptam, szeretném beteljesíteni, amihez partnerként tekintek mindenkire, még a magyar kormányra is. Viszont onnantól kezdve, hogy nyilvánvalóvá válik: az, akit én partnerként akarok kezelni, az meg akar semmisíteni, vagyis gyilkosként lép fel velem szemben, már arra nincs erkölcsi alapom, hogy bármilyen módon segítsem például azzal, hogy kimaradok ebből a küzdelemből.

Nem volt eleve naivitás partnerséget remélni a kormánytól?

Ez egy jó kérdés, de nem innen nézem. Hanem onnan, hogy mi az erkölcsileg helyes hozzáállás. És azt az álláspontot képviseltem, meg kell adni az esélyt, hogy kiderüljön, működik-e. És nem működik, ez azért elég alaposan kiderült.”

Fotó: Földházi Árpád