Orbán nem veszíthet, csak átadhat hatalmat

„A legnagyobb önbecsapás, amikor egy rendszeren belül képzeljük el a rendszerváltást.

Amikor egyik irányból diktátornak nevezzük a kormányfőt, a másik irányból pedig hiszünk a demokratikus változtatás lehetőségében.

Amikor egyik nap maffiaállamról beszélünk, másik nap a törvényektől várjuk a megoldást.

Vagy az egyik igaz, vagy a másik.

Vagy elcsalták a 2018-as választást, és akkor a következőt sem lehet megnyerni csak szándékosan elveszíteni, vagy az előző is szabályos volt.

Vagy-vagy.

Mindkettő elfogadható álláspont, de a kettő nem fér meg egy mondatban.

És amikor valaki számon kéri rajtam, hogy miért veszem el a reményt, én csak annyit kérdezek: mi a nagyobb bűn: hamis illúziókba ringatni magunkat vagy összerombolni mások hamis illúzióját?

Az előző írásom után - mint azt nyilván tudtam előre - sokaknak esett nehezükre lenyelni a keserű pirulát, és szembenézni azzal, hogy nem az érzelmeimről írtam a jövő évi választásokkal kapcsolatban, hanem tényeket soroltam fel, amelyek miatt Orbán nem veszíthet, csak átadhat hatalmat. Önszántából vagy sehogy.

És amiben leírtam, hogy aki beáll ehhez ellenzékben politizálni – adott esetben a legjobb szándék mellett is – csak statisztál ehhez és élteti a rendszert. Mert ő lesz az, akire majd hivatkozni lehet, hogy »tetszettek volna választást nyerni«.

Vagy mikor is sikerült legutóbb egyetlen egy ellenzéki javaslatot is áttolni? Mikor sikerült egyetlen kormánypárti javaslatot megakadályozni? Akkor mivel több ez, mint statisztálás, élő díszlet?

Eleve hol van a parlamentarizmus akkor, amikor a frakciók egyetlen emberként szavaznak és a vita előtt már tudni lehet az eredményt, mint a koncepciós perekben?

Rendszert a rendszeren belül váltani nem lehet.

Addig, ameddig a rendszeren belül gondolkozunk, nem fogunk megszabadulni a rendszerből. Addig, ameddig egy diktatúráról elhisszük, hogy demokratikus úton leváltható, addig akaratlanul is éltetjük a diktatúrát.

Egy sokszorosan rákos beteg fölött állva sem lehet azt kérdezni, hogy »jó, de akkor miben reménykedjünk« és nem lehet »kétségbeesettnek« pláne nem »árulónak« hívni az orvost, ha azt mondja, a gyógyulásra nincsen remény.

Jelen esetben a (demokratikus) gyógyulásba vetett hit a valósággal való szembenézést akadályozza. A magyar parlamentarizmusnak halnia kell előbb, hogy feltámadhasson.

Vagy tényleg hiszünk benne, hogy Putyint majd szavazással távolítják el? Tényleg?

A valósággal való szembenézés hiánya pedig lehetetlenné teszi a helyes reakciót, hiszen egy meg nem valósuló jövőben gondolkodunk. Olyan, mintha azért nem fontolnád meg Kovács János esküvői ajánlatát, mert George Clooneyra vársz. És veszettül utalnád, aki azt mondja neked: erre nincsen remény.

Hogy akkor mi lenne a helyes reakció?

Társadalmi szinten a szó szerinti rendszerváltás, azaz egy olyan parlamenten kívüli mozgalom létrehozása, amely nem fogadja el és nem asszisztál a fasizmushoz.

Amely nem költségvetési pénzekért kuncsorog, amelynek a korrupcióval van baja, nem azzal, hogy ő kimaradt belőle.

Amelynek programja és elvei vannak, ezek mentén szerveződik gazdasági érdekcsoportok kiszolgálása helyett.

Igen, olyasmi mint amit Puzsér Róbert kezdett el vagy Bernie Sanders.

Ami nem a régi szemét újracsomagolva, amit nem Fideszes oligarcha gyereke vezet (mert a saját édesanyját olyan hitelesen számoltatná el, ugye?), ami nem a »kisebb rossz« meg a »nem szeretem, de legalább nem az Orbán«...

AmiRE szavazni lehet valami ellen szavazás helyett.

Ami újra ad közös álmot Magyarországnak, annak a népnek, amely a háború után pár év alatt építette újra Budapestet, de amely most egy kőrakást is tíz év alatt rak fel - milliárdokért és rosszul.

Persze egy ilyen rendszeren kívüli erőt egyik oldal sem támogatna, hiszen a jelenlegi »ellenzék« ugyanúgy a kormánytól függ, mint a bandita és az árnyéka.

És egy ilyen erőt - amint valódi erővé válik - azonnal pusztítani kezdené a jelen rendszer mellett az orosz és a kínai titkosszolgálat is. A hűbérúr védi vazallusát és érdekeit, ne feledd.

De ha lenne mögötte társadalmi támogatottság, ha el tudná hitetni az emberekkel, hogy Magyarország tündérország is lehetne Európa beteg embere helyett, hosszú távon létrehozhatna egy új alkotmányozó nemzetgyűlést, ahol adhatna új alkotmányt és új alapokat.

Ismétlem: ha lenne mögötte társadalmi támogatottság.

De vajon hány olyan ember van, akit a mai helyzet VALÓBAN zavar? Nem arról beszélek, aki a kocsmában most is hőbörög, az előző kormány alatt is hőbörgött és a következő alatt is fog...

Olyanról beszélek, aki a nyugati értékekre nyitott, akit zavar a más baja is, nem pedig irigy arra, akinek jobb. Aki hajlandó öt forinttal kevesebbet kapni, hogy a köznek hússzal több legyen.

Végtére is: hány demokrata van ma Magyarországon, aki valódi demokráciát és versenyt akar a neki kedvező(bb) diktatúra helyett?

A jó hírem, hogy nem kell hozzá 50 százalék - csak egy kritikus tömeg.

De ehelyett a 2022-es választásokról beszélni azért remélem, te is érzed, hogy önbecsapás.

És elveszi a teret a valódi rendszerváltás lehetősége elől.”