Megadta az engedélyt a WHO a Sinopharm-vakcinának

2021. május 7. 17:53
A szervezet 18 év felettieknek engedélyezte a kínai oltóanyagot.

Engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kínai Sinopharm oltóanyag vészhelyzeti használatát a 18 éven felülieknek – írja az Index. Beadását két dózisban ajánlja a világszervezet.

Ez azt jelenti, hogy a vakcina biztonsággal használható és hatékony.

Az intézkedést Tedrosz Gebrejeszusz, a szervezet főigazgatója jelentette be és kiemelte, hogy a világszervezetnek így már hat oltóanyaga van, amelyet az egyenlőbb vakcinaelosztást biztosító COVAX-programban használhat:

  • A BioNTech–Pfizer
  • A Moderna
  • Az AstraZeneca
  • A Johnson & Johnson
  • A CoviShield vakcinája.

Erre a listára került fel most a Sinopharm készítménye is. A COVAX esetében lényeges szempont, hogy csak olyan vakcinákat oszthatnak ki rajta keresztül az érintett országoknak, melyek már megkapták a WHO engedélyét.

A Sinopharm-vakcinát már több százmillió embernek beadták az utóbbi hetekben Kínában és a világ más részein. Az Európai Unión belül azonban egyedül Magyarországon oltanak vele, az oltóanyag ugyanis még nem kapta meg az európai felügyeleti szerv, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét.

Nyitókép: MTI/Bús Csaba

Összesen 405 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

DK? Moslékellenzék?

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2021. május 7. 18:18

A szeretni való, magas és vékony, gyámoltalanul csetlő-botló Karácsony Gergely elintézte a WHO-nál.
Miután megbeszélte Ferenccel és Klárával, akik zöld utat adtak, hiába, győzni tudni kell...

Valakiket Sorosék nem tudtak lefizetni. Lyuk a hálózaton.

Semmi, semmi. Csak a szokásos. Ez a fickó akar forradalmat csinálni...

A biztosság visszautasítja a görög biztos ellen felmerült korrupciós vádakat:-)))))

Abból, hogy nem tesztelték 60 fölött nem következik, hogy ne lenne hatékony.
Viszont szerintem te egy sokadszorra újraregisztrált troll vagy.
x

nem a faszt nem.

ok a vakcina hatekonysaga kapcsan az ujgurok helyzetet kivanjak majd vizsgalni. mert annak aztan kurva sok koze van hozza.

Jelenleg minden vakcina valamelyest kisérleti, mert egy új gyógyszer átfutásához rendszerint hét év kell. Mi ettől sehol se vagyunk. Kanyarok lettek levágva. De nem mindegy, hogy kik, hogyan és miért .

Hogy mi a kisebb rizikó, azt a tapasztalat már megmutatta.
A saját kérdéseidet se tudod megválaszolni?
Okos ember nem tesz fel olyan kérdést, amire nem tudja a választ. De ehhez okos ember kell.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés