Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az előválasztás csak a DK színjátéka.
„Az előválasztásnak csúfolt színjáték" forgatókönyvét a baloldali választók ugyan nem ismerik, de Gyurcsány Ferenc azt már rég megírta – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatban.
Hollik István hangsúlyozta, Gyurcsány Ferenc a baloldal valódi vezetője, „náluk mindent ő dönt el, éppen ezért ez az egész előválasztásosdi egy nagy színjáték".

„Ennek a színjátéknak a főrendezője maga Gyurcsány Ferenc, aki már rég kiosztott a szerepeket"; tette hozzá. A kormánypárti politikus szerint a „napnál is világosabb, hogy a baloldalnak esze ágában sincs valójában a választóira bízni a döntést".
„Amikor a balos portálok arról írnak, hogy a Jobbik és az MSZP például biztosan nem indít jelöltet minden körzetben, az is azt mutatja, hogy ők Gyurcsánnyal már előre lebeszélték, hogy ki melyik választókerületet kapja" – fejtette ki Hollik István.
(MTI)
