Fejetlen Németország

2021. április 29.

Boris Kálnoky
Az uniópártok elveszítették a választók körében azt az imázst, hogy ők értenek a legjobban a kormányzáshoz.

Németország mostanáig a status quo országának számított, olyan országnak, ahol mindennek megvan a maga rendje. Aki közelebbről megvizsgálta, az láthatott káoszt itt-ott, például a migrációs válság idején vagy a mostani, döcögős oltási kampányban, de mindvégig volt egy rutinos kormányzati apparátus a CDU–CSU örökös kormányzó párttal mint stabilizáló horgonnyal. Még a Zöldek is ekképpen gratulált a CDU 75. születésnapjához 2020-ban: „Kedves CDU, […] te vagy a politika Bayern Münchenje!” Ha a CDU a Bayern München, akkor most sürgősen új edzőre van szüksége. Az a folyamat, ahogy a CSU-val – vagy inkább a CSU-val szemben – Armin Laschetet kancellárjelöltté választották, néha olyannak tűnt, mintha a Monty Python lett volna a rendező.

Ketten akartak kancellárrá válni – Armin Laschet mellett a CSU-elnök Markus Söder –, de kiderült, hogy az uniópártok 75 éves fennállása alatt senki nem gondolt arra, hogy ez megtörténhet egyszer. Nem voltak szabályok a jelöltállításra. Az eredmény az utolsó pillanatig tartó, elkeseredett hatalmi harc lett az apparátus embere, a nagyobbik párt bármilyen személyes kisugárzás nélküli elnöke és a kisebbik pártot vezető, de a legnagyobb népszerűséggel rendelkező politikus között. Utóbbinak szemére vetették a népszerűségét, mondván, kérkedik vele. A CDU választmányi tagja, Serap Güler azzal a kifogással élt, hogy az uniópártok kancellárjai soha nem kezdték a közvélemény-kutatások királyaként. Szinte úgy hangzott ez, mintha a választásokon népszerűtlennek kellene lenni ahhoz, hogy egyáltalán jelöltté válhasson valaki. Vagy hogy a Bayern München­-metaforánál maradjunk: mintha az edző olyan csatárokat akarna, akik nem tudnak gólt lőni.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés