Németország sajnos megőrült

Talán vagyunk még néhányan germanofilok ebben az országban. Önkéntelen, érzelemvezérelt póz ez, motiválják a sebességkorlát nélküli, tükörsima autópályák, fűti a Volkswagen-csoportos belterek decens illata, a Cobra 11, a Tatort, Beethoven, Rammstein, Toten Hosen, Rainer Maria Rilke. Besegít a kenyér-, felvágott- és sörkultúra, az 1960-80-as évek német házainak anyagillata, a torokból kipörgetett, szájpadon és fogakon végigpattanó, kemény és ropogós német szavak, a sváb dialektus sikamlós susogása, a jóleső hörgős-pörgős-elharapós bajor, a tapintható, polgári jólét.

És ha értékek képviseletére, szövetségesi érdekeink védelmére, őszinte baráti szóra nem is sűrűn számíthattunk az elmúlt tizenhat évben a Bundesmuttitól, arra azért igen, hogy – egy-két halálfejes arab negyed meg szélkerék oda, néhány atomerőmű vissza – Németország megmarad olyannak, amilyen.

és némi barátságos iparpolitikával megszelídíthetőnek.

De ennek a helyzetnek idén vége lesz. Angela Merkel távozik, lemászik a német politika nagy libikókájának közepéről, ahol eddig két lábon támaszkodva dőlt stabilan tíz fokot balra, kényelmes üléspozíciókat biztosítva mindenki másnak a libikóka fennmaradó részein. Pandora szelencéjéről lekerül a csatos dugó, és az autóipari gyarmatokat sem védi már meg semmi a németek újabb szeszélyes útkeresésétől.

Az egy dolog, hogy egy sorozatos bukásoktól kissé kiegyensúlyozatlanná vált bajor néppárti vezérnek, Manfred Webernek most már megengedte a német politikai klíma azt, hogy egy belpolitikailag is teljesen életképtelen, a jobboldaliság hiányát jobboldali politikai termékként eladni kívánó stratégia részeként 6,4 százalékkal csökkentse saját európai frakciójának méretét, majd az ezzel megnyerni kívánt választásokat jól elbukja. Az is teljesen rendben van, hogy bő egy év pandémiás állampolgár-csuklóztatás nem tesz jót a mindenkori német kormánypártok támogatottságának, a globális klímaválság halogató szakaszának végén pedig ebből pont a Zöldek profitálnak.

De az már teljes őrület, hogy az INSA kutatóintézet az eddig csak Bajorországban induló CSU-t (Keresztényszociális Unió) szövetségi szinten 14 százalékkal magasabbra méri a CDU-nál (24 vs. 10 százalék),

– erre pedig a felelős német kormánypárt válasza nem az, hogy a párt elmúlt évtizedének egyetlen mozgalmárát, Friedrich Merzet megpróbálja felépíteni, esetleg átengedi a lehetőséget a magát a legzöldkompatibilisebb jobbosként eladó, de azért biztonságos idő elteltével Szputnyikot is vásároló Markus Söder bajor miniszterelnöknek.

Nem, a válasz Armin Laschet, azaz a névleg evangélikus Angela Merkel egy névleg katolikus férfiba újracsomagolva, nulla Mutti-szexepillel, ugyanakkor öles politikai alkuszi tapasztalattal. Mindeközben az AfD (Alternatíva Németországnak) kemény belső vita után kijelenti, hogy ki szeretné vezetni Németországot az Európai Unióból,

Senki, de tényleg senki nem veszi észre, hogy a nép sem egy csapat zöldre festett álkeresztényt, sem tettleges euroszkepticizmust nem akar, hanem inkább a kettő között űrként tátongó józan észre szavazna, ha ugyan tehetné?

Nem, senki – úgyhogy nyerni fognak a Zöldek, ha elsők lesznek, azért, ha épp hogy csak másodikak, azért.

És akkor bizony lesz csinnadratta, mert amerikai mintára megalakul az Európai Unió első aktivistakormánya, élén a szellemi javakban éppenséggel nem dúskáló Annalena Baerbockkal, akitől csak remélni lehet, hogy Németországnak nagyobb sikerrel parancsol majd, mint szüntelenül botladozó nyelvének.

A politikailag egyre kevésbé kompetens német jobboldal a szemünk előtt játssza ki a kontinens legnagyobb gazdaságát a Zöldeknek,

egy szeszélyes, ingatag, ipar-, autós- és szabadságellenes ötletgyár.

Sic transit gloria mundi – mindenki jobban járt volna, ha Merkel a 2015-ös migrációs válságot a pártja tönkretétele helyett a saját lemondásával oldja meg.

#Allesdichtmachen (azaz: #mindentbezárni) mottóval kezdtek szatirikus kampányba a minap a németországi sajtó járványlezárásokkal szembeni kritikátlansága ellen ismert német színészek. Vérfagyasztó látni azt, ahogy a Merkel-kormány számos mesterségesen kreált mérőszámra alapozott koronavírus-politikáját falanxba állva védő sajtót a politikailag szintén viszonylag homogén színészvilágnak kell emlékeztetnie arra, hogy a hír szent, nem pedig a média véleménye.

a közvélemény-kutatásokból pedig látszik, hogy az újságírók véleménye lassan lecsorog a társadalomba is – ennek pedig politikai kultúravesztés lesz a vége egy olyan országban, amely hosszú évtizedeken át az öreg kontinens legszínvonalasabb vitaműsorait adta a világnak. Semmitmondó politikusokból és mindent gleichschaltolva megmondó sajtóból Németországban sem épül a következő években demokrácia, s ezt a gyanút csak erősíti, hogy a véleménye miatt kirúgott Petry Zsolt kapusedzőhöz hasonlóan a média ellen kampányoló német színészek közül is többeket a kirúgás fenyeget.

Pocsék a német politika mentális állapota, nekünk pedig lelkiekben le kell válnunk gyűlölt-szeretett ipari gyarmattartónkról. A posztmerkeli Németország az első években nem lesz sem jó szövetséges, sem igazodási pont – leginkább gyengélkedő aktivistaparadicsom lesz, őrült szeszélyekkel. Mi pedig itt, a gyarmatokon várunk szeretettel, gute Besserung – és a mielőbbi gyógyulásukig, ha lehet, a Közép-Európára uszított német propagandamédiában is legyen a jelszó: #allesdichtmachen!