A DK nem támogatja a vészhelyzet meghosszabbítását

2021. április 21. 14:11
A párt szerint „gyomorforgató Orbánék nyílt hataloméhsége”.

A Demokratikus Koalíció a közleményében azt írja, hogy bár május 23-án megszűnne a kormányrendeletek 90 nappal meghosszabbított hatálya, „Orbánék egy kedd este benyújtott törvényjavaslattal őszig meghosszabbítanák azt, így a veszélyhelyzetet is”.  Úgy fogalmaznak, „az indoklás szerint ez a fokozott védekezés miatt elengedhetetlen, ami azért is furcsa, mert a kormánynak eddig nem volt fontos a védekezés, helyette az Adrián jachtozgattak és különböző alapokból számolatlanul szórták a pénzt a kormánytagok hobbijaira és az egyházaknak”.

A párt szerint a mostani javaslat sem szól másról, minthogy a kormány teljhatalma a veszélyhelyzet után is megmaradjon. A Demokratikus Koalíció szerint „gyomorforgató Orbánék nyílt hataloméhsége, amikor

mára már több mint 25 ezer magyar ember halt meg a koronavírus-járvány következtében,

amikor a regisztrált munkanélküliek fele egy fillér segítségre sem számíthat, amikor magyar vállalkozások és családok mennek tönkre érdemi segítség híján”.

Ezért közlik, hogy a DK nemet fog mondani Orbánék teljhatalmának meghosszabbítására, a kontroll nélküli kormányzati ámokfutásra, és felszólítjuk a kormányt, hogy saját hatalmának bebetonozása helyett végre érdemben foglalkozzon az emberek problémáival, a romló gazdasági mutatókkal, fékezze meg az elszabaduló árakat, és a dolgozók elüldözése helyett adjon valódi segítséget az egészségügynek! Vegyék észre, hogy mekkora a baj, kezdjenek el végre dolgozni!” – zárul a közlemény.

(MTI-OS)

Összesen 84 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ócska "DK" propaganda-szöveg ez, semmi köze a valódi problémához.

Mivel semmi módon nem lehet megmutatni, hagy barátaid hogyan kezelték volna a járványt, azt mondanak, amit jónak látnak. Amit konkrétum, amit a nyugati gyógyszerlobbi szolgálatában műveltek a keleti vakcinák ellenében, az sem jött be.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés