Nem a tüntetők miatt halt meg a Capitoliumot védelmező rendőrtiszt

2021. április 20. 18:19
Vélhetőleg agyvérzés okozta Brian Sicknick rendőrtiszt halálát.

Nem tüntetők, hanem szélütések okozták  Brian Sicknick rendőrtiszt halálát, amikor a Capitoliumot védte januárban a tüntetőktől –  jelentette be a washingtoni orvosszakértői hivatal hétfőn este.

Sicknick a január 6-i zavargások másnapján vesztette életét, s a capitoliumi rendőrség által akkor kiadott jelentések szerint tüntetők vegyszerrel fújták le, mire a 42 éves rendőrtiszt összesett és másnap elhunyt.    

A hónapokig tartó részletes nyomozás nem igazolta ezt a feltételezést. A washingtoni orvosszakértői hivatal munkatársa, Francisco Diaz igazságügyi orvosszakértő – a The Washington Post című lapnak nyilatkozva – közölte, hogy

a rendőrtiszt halálát nem külső beavatkozás okozta, hanem két, egymást követő szélütés (sztrók).

Hozzátette: a rendőrtiszt boncolása során nem találtak bizonyítékot arra, hogy vegyszerek váltottak volna ki nála végzetes reakciót.    

Öt ember halt meg a Capitolium ostromakor

Diaz ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy

a január 6-i események „szerepet játszottak (Sicknick) állapotának alakulásában”.

Az adatvédelmi jogszabályok miatt azonban arról nem adhatott tájékoztatást, hogy a rendőrnek voltak-e már korábban is egészségi problémái.    

Brian Sicknick egyike volt annak az öt embernek, akik életüket vesztették, amikor Donald Trump volt amerikai elnök szimpatizánsai január 6-án megrohamozták a Capitoliumot, azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelben. A törvényhozásban a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni. A volt elnök ellen a demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított, a Capitolium megtámadása előtti nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszédére hivatkozva.

Trumpot végül – az eljárás végén – a szenátus felmentette.    

Két embert tartóztattak le Sicknick halála miatt

A múlt hónapban két férfit tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy ők támadták meg Sicknick rendőrtisztet és ártalmas vegyszerrel fújták le. Az ügyészek és az igazságügyi orvosszakértő azonban nem bizonyította az összefüggést a rendőr halála és a ráfújt szer között. Ennek megfelelően a 32 éves Julian Elie Khatert és a 39 éves George Pierre Taniost a rendőrtiszt halálával nem vádolják, de más vádpontokban (például szövetségi tisztségviselő megtámadásában, fizikai erőszakban, majd a nyomozás akadályozásában) továbbra is büntető eljárás folyik ellenük.    

A Capitolium elleni támadás miatt egyébként eddig több mint 400 ember ellen emeltek vádat.     

A The New York Times riportot is készített az ügyről

A The New York Times című amerikai napilap az egyik februári riportjában – a bűnüldöző szervek jelentésére hivatkozva – még arról számolt be, hogy Sicknicket leütötték tűzoltó készülékkel, de ezt a cikket később javították. A capitoliumi rendőrség később azt közölte, hogy kollégájuk az épület védelmezése közben összeesett a sérülései következtében.      

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés nyilvánosságra hozatala után a Capitolium rendőrsége t adott ki, amelyben hangsúlyozta: elfogadják az orvosszakértői megállapításokat, de „ez nem változtat azon a tényen, hogy Sicknick kötelessége teljesítése közben hunyt el, amikor bátran védte a Kongresszust és a Capitoliumot”.

(MTI)

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aztán mitől kapta azt a stroke-ot???

NagyJózsi magából a NYTimes-ből olvasta.
Az meg a zsidó Sulzberger lapja, de ha W.Post lenne, akkor a zsidó Meyeré lenne.
Azok meg - ez a karmájuk: sohasem hazudnak.
Így csak banális, fatális, mindennapi tévedésről, emberi, nem kikényszerített hibáról lehet csupán szó.
Csakúgy, mint a 100 ezres szavazókörzet által leadott 270 ezres Biden-szavazatok esetében.

Pedig hozzád képest én nagyon kispályás vagyok!!!

Az itteni véleményemet?????????????
Bocsika, de nem tudlak követni, mert te már annyira lent vagy a mélyben!!!

Azt meg ne is feszegessük, hogy te milyen pályán játszol...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés