Zelenszkij meghívta Kijevbe Orbán Viktort és Áder Jánost

2021. április 20. 12:47
Az ukrán elnök az ukrán függetlenség kikiáltásának 30. évfordulójára rendezett állami ünnepségre hívta meg a magyar állam- és kormányfőt – tudta meg a Népszava.

Orbán Viktort és feleségét, Lévai Anikót, Áder János köztársasági elnököt, valamint házastársát, Herczegh Anitát is meghívta Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij ukrán elnök az ukrán függetlenség 30. évfordulóján szervezett nagyszabású ünnepségre – írta meg a Népszava a budapesti ukrán nagykövetségre hivatkozva.

A Népszava értesülései szerint „a megemlékezések mellett egy Krím Platform nevű csúcstalálkozót is szervez majd, a Politico brüsszeli hetilap szerint azért, hogy Oroszország felé demonstrálja: a nemzetközi közösség szilárdan kiáll Ukrajna területi integritása mellett és nem ismeri el a félsziget bekebelezését”

A Népszava cikke rámutat, hogy a meghívás egyfajta diplomáciai erődfemonstráció, mely az európai döntéshozókat is megosztja. 

„Zelenszkij Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács vezetőjét szintén meghívta, ám az előbbi „sűrű programjára hivatkozva” elutasította a részvételt, ráadásul az erről szóló levelet „csak” kabinetfőnöke írta alá. A Politico megjegyzi, valószínűtlen, hogy egy uniós vezetőnek már most ilyen sok előre leszervezett augusztus végi programja lenne. Charles Michel viszont úgy nyilatkozott, akár a szabadságát is megszakítja, hogy Kijevbe utazhasson, mert szeretné demonstrálni támogatását” – áll az írásban. 

A lap ezután egynévtelen forrást idézve latolgatásokba bocsátkozik, hogy „vagy mindkét magyar vezető kimenti magát valahogy, vagy kiszervezik az ügyet Ádernek, mivel az ő személyének nincs politikai súlya és ezt tudják Moszkvában is”.

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Összesen 137 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Majd ha az ukránok korekt módon bánnak a magyar kisebbséggel. Addig marad a külügyminiszteri szint.

Adja vissza Kárpátalját, úgysem tudnak mit kezdeni a magyarokkal. Marad éppen elég területük.

Különben is odamenni biztonságpolitikai kockázat.
Ezek maffiózók.
Biden még felbérelné és megöletné a mi Viktorunkat.

Óriási biztonsági kockázat!

El nem tudom képzelni, hogy az Államfő és a Miniszterelnök
EGYSZERRE ugyanott legyen egy biztonságpolitikailag ingatag ország
ugyanazon rendezvényén.

Sajnos nem fogják, legalábbis maguktól, mert akkor a többi kisebbséget is vissza kellene adniuk a gazdájuknak.

Románoknak, ukránoknak bármit is elhinni, velük szemben bármilyen gesztust gyakorolni óriási tévedés. Előbb állítsák helyre a kárpátaljai magyar kisebbség jogait.

Amennyiben nem teszik, küldjék ki a Dél-Amerikáért felelős külügyi főosztály vezetőjét.

Negatív példának ott van Románia és Szlovákia. Amíg az integrációs folyamatokban szükségük volt Budapest támogatására, addig tisztességes kisebbségi politikát folytattak. A klubba való felvételük utáni történések mindenki előtt ismertek.

Ne lépjünk még egyszer ugyanabba a folyóba.

El kell fogadni!

Ha meghívják Ukrajna valamennyi szomszédját és azok el is fogadják a meghívást.

Nem fog elmenni. Különben is, szeptember 5-töl kezdődik az Eucharisztikus Kongresszus Magyarországon.

Villogni akar Orbánnal, de nem fog.

Trágárkára gondolsz? Már borotválkozik.

Ahogyan Törökországot is?
Ja, hogy náluk nem voltak olyan hazaáruló komcsik, mint nálunk-most is.

Ezt a kommentet pártolom.

Ukrajna nem biztonságos ország.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés