DK: Tűzzék ki a fekete zászlót a Parlamentre!

2021. április 18. 13:28
„Amikor érzékelték, hogy nagy a baj, megpróbálták az ellenzékre kenni saját sarukat” – fogalmazott Varga Zoltán.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője vasárnap a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján közölte, hogy 25 ezren haltak bele a járványba, ami szerinte „megelőzhető lett volna a rendelkezésre álló erőforrások helyes felhasználásával”.

Orbán Viktor kormánya „ehelyett adriázott, a megbetegedések emelkedését látva a nyitásról kezdett nemzeti konzultálni, majd amikor érzékelték, hogy nagy a baj, megpróbálták az ellenzékre kenni saját sarukat” – fogalmazott az ellenzéki politikus.    

A DK képviselője azt mondta, a kormánynak legalább most kellene önkritikát gyakorolnia, „ha már a védekezés alatt cserbenhagyták a magyarokat, nem voltak hajlandóak felkészülni, amikor lehetett volna, tömegesen tesztelni, amikor kellett volna, nemzetközi segítséget kérni, amikor látták, hogy sem elegendő ember, sem eszköz nem áll rendelkezésre a betegellátásban”.

A nyitókép illusztráció.A Hableány tragédia után készült. Forrás: Soós Lajos – MTI

(MTI)

Összesen 166 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A DK utal pénzt Áder alapítványának az árván maradt gyerekek megsegítésére?

Ez valszeg egy tipikus kép lenne.

Mészáros sokat utalt a jarvanY elleni védekezésre. Ha Gyurcsányi a töredékét áldozná.......

A küzdelem még folyik. Majd a végén értékelni kell, hogy mit lehetett volna tenni a kevesebb veszteségért.

Elhunytak száma: 24.265 magyar.
Ennek 5-7%-a a COVID miatt elhalt.
93-95% súlyos alapbetegség, 5-7% pozitív COVID-teszt.

25 000 7%-a=1750.
Magyarországon bizonyítottan COVID-fertőzésben elhaltak összesen: 1750 fő.

Nincs itt más lehetőség, teljesen levetették minden gátlásukat. Kutyaharapást szőrével, humorral. Lehet, h. jó lenne a plakát, de félő, h. lenne olyan barom, akit megerősítene abban, h. legjobb a saját érdekében NEM oltakozni, hiszen ez az álompár tanácsa. Igaz, az is fönn lehetne, h. a Ripacs pl. végül is megtört és beoltatta magát.

Reménykedem abban, h. NEM lassul az oltás és lesz lehetőség pl. a cigányokat csoportosan, oltókocsival kimenve, a telepeken oltani. Úgy néz ki, h. oltóanyag lesz, de a regisztráltak lassan fogynak.

Muszáj lesz, összhangban a gazdag nyugatiakkal, az oltással valamiféle előnyöket biztosítani pl. a szabad mozgás terén. Ha olyasmit lép Magyarország, ami ott is van, nehezebb támadni, mert most az jön ellenzéki oldalról, h. semmi sem szent, mindenre lőnek.

Nagyon buta!
Sokkal komplexebb, hogy ilyen sokan haltak meg Magyarországon.
Ott kezdődik, hogy 40 év kommunista kisérlet. Hogy ez miatt
Is a magyaroknál több a krónikus beteg.
A másik, hogy a járvány hulláma nem azonos időpontban tetőz különböző országokban.
A harmadik, hogy .nem azonos az országonként koronavirus okaként statisztikált halál.

Normális ember tudja, hogy a kormányzat is és az egészségügy dolgozói mindent megtettek a járvány lküzdése érdekében.

Azt nem értem, hogy a DK meg ért akarja központilag gyászoltatni magát? A hívei elhaltak az oltás megtagadása miatt.....
A DK nem erdem S a központi gyászra. Gyászoljak saját magukat.

Ezt már átadták. Újabb huszra nem telt.

Szia! Fáj a pocija-(
Persze éjjel.
A két nagy jön hozzánk, hogy a szülők tudjanak egy kicsit pihenni is.
Olyan édes, ahogy csücsöríti a csepp kis száját:-)

Kancsal bádogember, a déká pártházaira tűzzétek ki, elhunyt párttársaitokra és felelőtlen vakcinaellenességetekre emlékezve.

Legalább a gyász alatt próbálnál ember maradni........

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés