Dániában teljesen leállnak az AstraZeneca-oltóanyag használatával

2021. április 14. 15:49
A dán egészségügyi hatóság úgy döntött, hogy a Covid-19 elleni oltási programot az AstraZeneca-vakcina nélkül folytatja – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Soren Brostrom, a dán egészségügyi hatóság igazgatója.

Annak a körülbelül 150 ezer embernek, aki az országban már megkapta az első dózist az oltóanyagból, más vakcinából fogják felajánlani a másodikat – mondta a dán egészségügyi hatóság igazgatója. Soren Brostrom továbbá közölte: tapasztalataik szerint nagyjából

40 ezer, AstraZeneca-vakcinával beoltott személy közül egynél jelentkeznek súlyos mellékhatások.    

A fiatalok körében okozhat agyi vérrögöt a vakcina

Soren Brostrom egyelőre ismeretlen okból elájult a sajtótájékoztató közben, azóta azonban magához tért. Friss vizsgálatok szerint a készítmény

a 60 éven aluliak körében egy rendkívül ritka, de nagyon súlyos mellékhatással, agyi vérrögképződéssel járhat.    

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előző héten megállapította, hogy lehetséges az összefüggés az oltóanyag és a korábban jelzett nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, a vakcina előnyei azonban továbbra is messze felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.    

Dánia volt az első az AstraZeneca vakcina leállításában

Dánia az első európai ország, ahol teljesen leállították a brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű vakcinájának használatát, s itt is függesztették fel azt elsőként a kontinensen, még március 11-én.    

Európa többi országában, ahol felfüggesztették a készítmény alkalmazását, azóta újraindították az oltásokat,

csak bizonyos korcsoportokban korlátozták a használatát. A Dél-afrikai Köztársaságban ugyanakkor például már korábban kivonták a forgalomból az AstraZeneca vakcináját, ugyanis az nem bizonyult hatékonynak az ott leginkább terjedő vírusváltozattal szemben. Az Egyesült Államokban és Svájcban pedig nem engedélyezték még ezt az oltóanyagot.

(MTI)

Fotó: MTI/Balázs Attila

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ausztráliában hétszázezerből kettő.
Valami bűzlik Dániában.

A kérdés annyi, hogy van-e másuk...

Igazad van. Szerintem üzleti érdekből lehetetlenítik el az astra zenecát.

Viszont olvastam olyan hírt, ami szerint ha nem a vállizomba adják a vakcinát, hanem lejjebb, akkor előfordulhat, hogy érbe adják és akkor valóban okozhat véralvadási problémákat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés