Semmi kedvem hozzájárulni a 2010 előtti elitcsoportok restaurációjához

„Akármennyire irtózom a NER-től, semmi kedvem hozzájárulni a 2010 előtti hegemón elitcsoportok restaurációjához. Van egy rossz hírem számodra: attól, hogy valakinek hányingere van a narancstól, még nem fog ráfanyalodni a moslékra. (...) Az én világnézetem fókuszában nem Orbán Viktor van, hanem a globális kapitalizmus. Az államszocializmus összeomlása után – az NDK-n kívül – a régi nómenklatúra megalvadt struktúrái a széttagolt közigazgatásba beépülve folyamatosan akadályozták a politikai kormányzást. Ez nem magyar jelenség.

Ami magyar specialitás, hogy a régi nómenklatúra, majd annak baloldali bőrbe bújt politikai képviselete mindenütt többé-kevésbé patrióta, néhol egyenesen xenofób irányt vitt. A magyar nómenklatúra viszont már a nyolcvanas években sem hitt semmiben, ellenben készséggel kiszolgált bármikor, bármilyen külső erőt, akitől előnyt remélhetett: a vagyon- és hatalomátmentéshez pedig kiváló kulisszát nyújtott számára a hidegháború végeztével beköszöntő neoliberális konszenzus. Dominanciájuk eredménye: adósságcsapda és kettéosztott gazdaság.

A harmadik tényező pedig globális jelenség. Éspedig az, hogy az utóbbi fél évszázadban a globális nagytőke a transznacionális intézmények behálózásával és a szabadkereskedelmi paktumokkal egyre nagyobb kihívást jelent a demokratikus intézmények, a közösségi önrendelkezés, a nemzetállami szuverenitás számára. Hogy erről a három sorskérdésről, tehát a politikai kormányzás 1990 és 2010 közötti lehetetlenségéről, a kettéosztott gazdaságról és a globális nagyvállalatok lopakodó puccsáról ennek a hatpárti konglomerátumnak mi a mondandója – arról csak baljós sejtelmeim vannak.”