Mindenesetre amennyiben a jelen helyzetben a házassági ajánlatot kizárjuk, marad a bocsánatkérés, ám akkor az is felmerül, hogy ki kitől kérjen bocsánatot, aki meg nem óhajt, arra viszont ne nézzenek már úgy, mint gyújtogató a vizes szalmára, mert az presszió, megbélyegzés. Konkrétabban.
Ha úgy vesszük, Amerikának éppen lenne miért térdepelnie az őslakosok szisztematikus kiiktatása vagy éppen a rabszolgaság intézménye miatt,
de emlékeim szerint a bocsánatkérés már többször megtörtént, más egyebet pedig utólag nem nagyon tehetnek, a lábcsókolgatás meg már egy egészen más fétis, valamint esetünkben talán azért mégis manierizmusba hajló barokkos túlzás. Az angolok is térdelhetnek, ha akarnak, a franciák hasalhatnak is, amennyiben ez a heppjük, mert ami gyarmatosítás néven futott, az maga volt a gyalázat, azt a szennyest nem lehet az otthagyott infrastruktúrára mutogatva kimosni, arról nem is beszélve, hogy következményként jött a kollektív lelkiismeret-furdalás, abból pedig a jelenleg tapasztalható önpusztítás és önfelszámolás.”