Egy járvány közepén ön azt tarja a legfontosabbak, hogy fenyegessen! – kezdte Gyurcsány Ferencnek adott válaszát a Miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba szerint ez a folytatása Gyurcsány korábbi fenyegetésének, amikor azzal fenyegetett meg másként gondolkodókat, (többek közt Vidnyánszky Attilát – a szerk.) hogy földönfutóvá teszi őket.
Az államtitkár hozzátette, hogy ezek után Gyurcsány emberei, Jakab Péter és Karácsony Gergely pártja és megismétli ezeket a fenyegetéseket. „Semmi nem változott Balatonőszöd óta, nem tudom felidézni, hogy néz ki a DK logója, de javaslom, hogy cseréljék le gumilövedékre” – mondta, hozzátéve, hogy
a DK a fenyegetések pártja volt és az is maradt.
Dömötör Csaba szerint a járvány harmadik hullámának közepén Gyurcsány véleményével szemben igenis az e kérdés, hogy mennyi embert oltottak be.
Az államtitkár szerint Gyurcsány és a baloldal próbálja letagadni, hogy hónapokon keresztül oltásellenes kampányt folytattak. Felidézte, hogy a DK még petíciót is indított a kínai vakcina betiltásáért. (Ezt azóta Gyurcsány pártja minden felületükről eltüntette – a szerk.)
„Mindenre jól emlékszünk. Itt nem lesz helye trükkök százainak!” – mondta Dömötör, példaként említve a korábbi ellenzéki jelölt háziorvost, aki megtagadta az oltások beadását, és egy másik DK-s polgármestert (feltehetően Szaniszló Ferencet), aki azt állította, hogy nincs igény a kínai oltásokra, miközben a lakosság azt sem tudta, hogy lehet oltásokat igényelni.
Dömötör Csaba végül felidézte, hogy az ellenzéki képviselők januárban parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték a kínai vakcina ügyében, és
„az idősektől megvonták volna a lehetőséget, hogy ilyen vakcinát kapjanak”,
az indítvány indoklása szerint pedig az ellenzék brüsszeli jóváhagyás nélkül betiltatta volna a kínai vakcinát. Önök beleálltak az elmúlt évek legsötétebb kampányába, honlapjukon nyílt állásfoglalásban követelik ezeknek a vakcináknak a betiltását – emelte ki a Fidesz politikusa.
Dömötör elmondta, hogy a vizsgálóbizottság felállításáról szóló javaslatot aláíró névsor elején Gyurcsány Ferenc neve áll, de többek közt Vadai Ágnes, Jakab Péter, Rig Lajos – mentősként – Hiller István,Korózs Lajos, Szabó Tímea, Schmuck Erzsébet is aláírta azt.
Az ellenzéki politikusok azonban a határozati javaslat árnyékában beoltatták magukat! Schmuck Erzsébet például épp kínai vakcinával, mondta, hozzátéve, hogy sok más mellett Gyurcsány, Karácsony, Jakab, és Szabó Tímea is megkapták az oltást.
Másokat lebeszéltek, de beoltatták magukat!
– mondta Dömötör Csaba, aki szerint a járvány elleni védekezés hőseinek szobrot lehet állítani, de egy elrettentő szobrot is lehet állítani, amelynek talapzatán az ellenzéki politikusok neve szerepelne, az élen Gyurcsány Fercével.
„Szerepelhettek volna a járvány ellen küzdők névsorában is, de a másik utat választották. Viseljék a következményeit!” – zárta szavait a politikus.
Kép: MTI/Koszticsák Szilárd