„Persze, helyénvaló feltenni a kérdést: hol keresendő a járvány ügyében az igazság? Elsősorban: ki vagy mi a felelős a húszezer halottért, az ennél sokszorosan több súlyos megbetegedésért. Természetesen nem a »nyugati vakcinák hiánya«, ezt Lázár sem gondolhatja komolyan. A húszezer halott nem kis része akkor halt meg, amikor nem volt engedélyezve még se nyugati, se keleti vakcina. Ha valaki azt mondja, hogy a húszezer halottért Orbán, a kormány a felelős, az sem igaz. A járvány kitörése független tőlünk, ahogy elkerülhetetlen volt az is, hogy elérje Magyarországot, és itt is szedje áldozatait.
Azért azonban, hogy húszezren – azóta pedig ennél is többen – haltak meg, és nem kevesebben, vagyis, hogy Magyarország az élre került az elhalálozások arányában, van a kormánynak, van Orbánnak felelőssége. Sőt, személyesen Lázárnak is, ha már ő osztja a felelősséget. Lázár miniszterségére esik az egykori KÖJÁL-ból a rendszerváltás elején kialakított tisztiorvosi hálózat felszámolása, az, hogy az országot 2020-ben felkészületlenül érte a világjárvány, hogy nem frissítették az egykor elkészült járványügyi védekezési tervet, hogy hiányzott az az intézményrendszer, amely alkalmas lehetett volna a tömeges tesztelés megszervezésére és lebonyolítására, a fertőzések következetes nyomon követésére. A tesztelés az országban sohasem működött rendesen (csak a már tüneteket mutatókat és családtagjaikat, munkatársaikat tesztelték, elég rendszertelenül). Ez Orbán, a kormány és személy szerint Lázár felelőssége.