Baranyi Krisztina sok mindenre kapott felhatalmazást, de arra biztos nem, hogy köztéri vállalhatatlanságokkal folytasson ideológiai hadviselést.
Napokig borzolta az idegeink a BLM-szobor rövid, ám unalmasnak cseppet sem nevezhető története. Most, hogy a kedélyek kissé csillapodtak, érdemes rögzíteni egy-két távolságtartó gondolatot.
Kezdjük azzal, hogy tökéletes ballépés és aránytévesztés pályázatot kiírni, majd szobrot/installációt/akármit állítani egy tengerentúli, már indulásakor komolyan célt tévesztett mozgalomnak. Ezzel azt sugalljuk – mit sugalljuk, ordítjuk bele a világba –, hogy egy tragikus halálesetből építkező, rendőri erőszak és rasszizmus ellen induló, majd sima, öncélú vandalizmusba átcsapó tüntetéshullám fontos, megemlékezést érdemlő valami idehaza. Holott az egésznek semmi relevanciája magyar viszonylatban, a ferencvárosi mindennapokban pedig még annyira sem.
Baranyi Krisztina sok mindenre kapott felhatalmazást, de arra biztos nem, hogy köztéri vállalhatatlanságokkal (amire a begombázott kerti törpe is enyhe metafora volna) folytasson ideológiai hadviselést. Még riasztóbb értelmezése a szoborállításnak, hogy
Az alkotóval készült Euronews-interjú is ezt a megközelítést támasztja alá, szavaiból szinte sugárzik az önelégült öröm, hogy a térplasztikai merénylet beteljesítette sorsát: „Fordulatosabban vált valóra, amire számítottam. Volt a ledöntés előtt egy festékes rongálás is, szóval több akció zajlott, mint amit feltételeztem. Így még érdekesebb a szobor utóélete.”
Márpedig az utóélet borítékolható volt: vastag médiahájp, szoborvédő és szobortámadó radikálisok egymásra vicsorgása, körbedeszkázás, szoborőrzés, festéktámadás, végül a „műalkotás” törvényszerű megsemmisítése. Aztán lehet puffogni a vandalizmusról, fasizmusról, a konzervatív oldal mucsai művészetfelfogásáról és persze az államilag dotált szivárványfóbiáról. Holott a képlet jóval egyszerűbb: a járványhelyzetben
hisz az efféle zabhegyezések mindig jó kis tematizációs lehetőségek. Amikor nincs üzenet, vagy ha van, abban sincs köszönet (lásd: ellenzéki járványügyi megmondások), jól jön az ilyesmi. Még mindig jobban leköti a közvéleményt, mintha negyedligás albán thrillereket* megszégyenítő poligráfos kisfilmet forgatna az ember, vagy házi főzőshow-t rendezne.
A sztoriból két tanulság azért mindenképp leszűrhető: a politikailag motivált ellenzéki köztérformálásban sok köszönet nem lesz esztétikailag (korábbi példa Kerpel-Fronius várba rémálmodott falansztere). Másrészt, hogy a figyelemterelő, témakitöltő provokációért semmi sem drága. Szerencsére a védekezési taktika sem rakétatudomány: a provokáció csapdájába egyszerűen nem szabad belesétálni, de józanul rá kell mutatni az efféle akciók mögötti gondolati ürességre és bántó ötlettelenségre.
***
*A szerző nem ismeri behatóan az albán thrillerek világát, így előre is elnézést kér, ha a Momentum elnökének akciójával összevetve megsértette volna e filmek alkotóit/rajongóit.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Novemberben és decemberben is a hónap legjobb edzője lett az orosz fociban a Ferencvárostól viharos körülmények között távozó Dejan Sztankovics, aki közellenségből közönségkedvenc lett a Szpartak Moszkvánál.
Német sajtóhírek szerint a Bundesligában szereplő Hoffenheim a télen elengedi mellőzött magyar válogatott labdarúgóját, Szalai Attilát.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
A zöld-fehérek guineai középpályássa, Naby Keita hétfőn a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán volt díjátadó.
Németországban állítják, Budapestről élénken érdeklődnek a 46-szoros magyar válogatott védőért.
Az ukrán elnök veszélyezteti Szlovákiát – véli a kormányfő.
A katonai szövetségben abból indulnak ki, hogy az USA nem fordít hátat a közösségnek, betartja vállalt kötelezettségeit – mondta Boris Ruge.
