Kis szobrozás, kis nácizás

Napokig borzolta az idegeink a BLM-szobor rövid, ám unalmasnak cseppet sem nevezhető története. Most, hogy a kedélyek kissé csillapodtak, érdemes rögzíteni egy-két távolságtartó gondolatot.

Kezdjük azzal, hogy tökéletes ballépés és aránytévesztés pályázatot kiírni, majd szobrot/installációt/akármit állítani egy tengerentúli, már indulásakor komolyan célt tévesztett mozgalomnak. Ezzel azt sugalljuk – mit sugalljuk, ordítjuk bele a világba –, hogy egy tragikus halálesetből építkező, rendőri erőszak és rasszizmus ellen induló, majd sima, öncélú vandalizmusba átcsapó tüntetéshullám fontos, megemlékezést érdemlő valami idehaza. Holott az egésznek semmi relevanciája magyar viszonylatban, a ferencvárosi mindennapokban pedig még annyira sem.

Baranyi Krisztina sok mindenre kapott felhatalmazást, de arra biztos nem, hogy köztéri vállalhatatlanságokkal (amire a begombázott kerti törpe is enyhe metafora volna) folytasson ideológiai hadviselést. Még riasztóbb értelmezése a szoborállításnak, hogy 

Az alkotóval készült Euronews-interjú is ezt a megközelítést támasztja alá, szavaiból szinte sugárzik az önelégült öröm, hogy a térplasztikai merénylet beteljesítette sorsát: „Fordulatosabban vált valóra, amire számítottam. Volt a ledöntés előtt egy festékes rongálás is, szóval több akció zajlott, mint amit feltételeztem. Így még érdekesebb a szobor utóélete.”

Márpedig az utóélet borítékolható volt: vastag médiahájp, szoborvédő és szobortámadó radikálisok egymásra vicsorgása, körbedeszkázás, szoborőrzés, festéktámadás, végül a „műalkotás” törvényszerű megsemmisítése. Aztán lehet puffogni a vandalizmusról, fasizmusról, a konzervatív oldal mucsai művészetfelfogásáról és persze az államilag dotált szivárványfóbiáról. Holott a képlet jóval egyszerűbb: a járványhelyzetben 

hisz az efféle zabhegyezések mindig jó kis tematizációs lehetőségek. Amikor nincs üzenet, vagy ha van, abban sincs köszönet (lásd: ellenzéki járványügyi megmondások), jól jön az ilyesmi. Még mindig jobban leköti a közvéleményt, mintha negyedligás albán thrillereket* megszégyenítő poligráfos kisfilmet forgatna az ember, vagy házi főzőshow-t rendezne.

A sztoriból két tanulság azért mindenképp leszűrhető: a politikailag motivált ellenzéki köztérformálásban sok köszönet nem lesz esztétikailag (korábbi példa Kerpel-Fronius várba rémálmodott falansztere). Másrészt, hogy a figyelemterelő, témakitöltő provokációért semmi sem drága. Szerencsére a védekezési taktika sem rakétatudomány: a provokáció csapdájába egyszerűen nem szabad belesétálni, de józanul rá kell mutatni az efféle akciók mögötti gondolati ürességre és bántó ötlettelenségre.

***

*A szerző nem ismeri behatóan az albán thrillerek világát, így előre is elnézést kér, ha a Momentum elnökének akciójával összevetve megsértette volna e filmek alkotóit/rajongóit.