Röpirat a sajtó trágársága ellen

2021. március 29. 15:45

Írta: Joó István
„Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék” – int Pál apostol. Intheti a mai magyar sajtót is. A jobboldalit is.

Fáj és émelyít, amit tapasztalok: miközben a hajlékony magyar nyelv lehetőségei már – vagy még? – határtalanok, azon belül

a magyar média nyelvét megtámadta és ellepte a trágárság.

A csúf beszéd, az ütlegelő szitok, a káromkodás, a vonatvécék falfirkáival rokon szómoslék nemcsak hogy elérte a konzervatív, illetve jobboldali, avagy „nemzeti keresztény” tévéműsorok, jegyzethasábok, blogok némelyikét.

Ma már gyanús, hogy a jelenség a jobboldalon harapózik el legfeltűnőbben.

Pont ebben a vonatkozásban szólalok meg. Ha emiatt némelyek előtt árulónak, gonosznak fogok tűnni, akkor hadd kapaszkodjak bele – mint a templomba menekült gyilkos az oltár szarvába – abba a cáfolhatatlan ténybe, hogy nagyböjt utolsó hete, azaz nagyhét van.

Megkérdezem először is: aki ezt a nyelvet kérkedőn használja a nyilvánosságban, megmerítkezett-e valaha is a maga gyönyörűségére, a nyelvi lehetőségeink legjavát, legmagasabb rendű megnyilvánulásait adó klasszikus irodalmunkban? Legalább egy keveset, na. Vagy csak a neoavantgárd és posztmodern itt-ott csúf szövegeket is felhasználó üdvöskéibe olvasott bele, onnan kapta a bátorítást trágárságterjesztő missziójához? Netán titokban hasra esik a 2000-es évek elején az index által próbálgatott gonzó újságírástól? Vagy egyszerűen a rendszerváltozás után ránk eresztett reality meg kibeszélő show-kon nőtt fel, és soha nem tisztázta az ezekhez az emlékeihez való viszonyát?

Persze jó eséllyel kaphatta el a – torz és fölösleges töltelékszavakat szaftosan tüsszögő – nyelvhasználati kórságot már az általánosban vagy a középiskolában is. De a médiabeli társalgás nyelve, de a legvitriolosabb sajtóértekezésé is eredendően más, mint amikor a kiskamaszok menősködnek, affektálnak, agresszorkodnak. Vagy felfedezvén nemiségüket, freudilag árulkodó módon engedik szóhasználatukba, amivel annyit foglalkoznak. Egyik publicistánk, alighanem a legkiválóbb közöttünk, többször feltételezte, hogy a szélsőliberálisok valójában elfelejtettek felnőni. Nem gondolható akkor, hogy

azok a „konzi” újságírók, akik a kölykök szótárából túl könnyedén és bőven szemelgetnek, szintén infantilisek egy kissé?

Némelykor persze az adott lapíró vagy tévés szellemi túlhajszoltsága is okozhatja, hogy ilyen panelekhez nyúl, akár mondandója végső összegzéseként.

A csúnya szövegelés ragadós, és nincs szomorúbb, mint mikor már némely nemzeti elkötelezettségű matrónák is ilyen modorú fészbúk-bejegyzésekkel védik a hont a keresztényietlen ellenzékkel szemben.

De miért van, hogy ugyanaz a profi véleményformáló egyik felületen nekiereszti a gusztustalanságot és anyázást, a másikon viszont tökéletesen tud disztingválni? A köztelevízióban szabatosan magyaráz, egyéb médiumban, saját műsorában viszont – nyelvi szinten – nagy garral dekonstruálja azt az értékvilágot, amelynek egyébként harcosaként hiszi el magát… Hát mégis szabályozható egy médiaszereplőn belül a beszédmód?

Ha megkérdezed tőle, miért taszítaná mégis a kommunikációt mélységekbe, talán a világ megváltozására hivatkozna. De hát már egy nyolcvanas évek eleji zenekartól megtudtuk:„ez egy igen-igen kemény, kemény világ”. Nem nevetséges, aki ekkora késéssel akar undergroundként, punkként páváskodni? Olyan nézetet is ismerek: el kell érni a születésüktől internetfüggő, bulizó fiatalokat is, értelmiségiektől a műveletlenekig.

De ép ésszel gondolható, hogy

bárki azért szegődik egy tévéműsor mellé, mert abban kellő számban hall csúf kifejezést?

Ismerek olyan jópofán derűs rétegműsort a jobboldalon, amely tele van ötlettel a világ és a hon jellemző történéseinek, akár világnézeti összecsapásainak elmesélésére. Ügyesen alkalmazkodik a mai nemzedékek szétszórtságához és ingerfüggőségéhez egyaránt. Vicces szertartások szabdalják a témakifejtéseket, gyakoriak a váltások, rövidek, szellemesek – nem mellesleg igazak – az üzenetek. És mégis megszórják a nézőket vulgaritással, biztos, ami biztos. Nem tételezik föl, hogy a nézőszám emelkedése esetleg pont azért lassult le egy idő után, mert az emberek többségének lelke nem igényli, sőt, elveti az öncélú trágárságot. Ahogyan egy természeti túra alatt sem akarunk illegálisan lerakott építési törmeléket vagy hulladékot kerülgetni.

 Az sem szervesül egy jó értekezéssel, amikor valaki a politikai ellenfelet állatmetaforákkal, szitokjelzőkkel püföli.  Semmi meggyőző ereje, viszont invenciótlanságról, esetleg az unsereiner kolléga személyiség-fogyatkozásairól, személyiségválságáról árulkodik. Sőt, az érveit is képes eltakarni, hatástalanítani. Egyszer ijedten vettem észre magamon, hogy egy tévévita követése során lélekben annak a pártjára állok, aki az általam jó okkal megvetett politikust tárgyilagos hangon védte, csak mert a hozzám hasonló álláspontú médiaszereplő nem mérsékelte magát a szavak megválasztásában.

Rémségkategória: már olyan tévés műsorszám is létesült, amely ellenzéki politikusok nyilatkozatának felvételét akasztja el minduntalan, hogy bevágjon egy-egy mondatnyi aljas és gusztustalan szidalmat játékfilmekből, rajzfilmekből. Bevettebb megoldás, de szintén műsorkészítői merénylet, amikor az élő adás megismétlésében a csúf szavakat már kegyesen kisípolják. Ezzel a befogadóra terhelik a kisípolt kifejezés megfejtését…

Mindezzel

az is kétségessé válik, hogy a sajtó, média egy része a közönségül választott jobboldali-keresztény politikai közösséget tiszteli-e.

Nem inkább megalázza, betegíti? Elvégre a verbális rovarirtószerrel olvasóinkat, nézőinket permetezik képen. 

Érezze át végre minden újságíró: laptopja mögül vagy kamerák előtt a lelki-szellemi közjót kell szolgálnia!

Megette a fene azt a győztes választást, aminek egy megrongált erkölcsiségű és lelkű tömeg fog ujjongani. A szépirodalmat már a modernség is (Nemes Nagy Ágnes szavával) „szépségfogyókúrára” fogta, ezért is egyre kevesebben kíváncsiak arra a gebére, aminek semmi köze már Pegazushoz. Ráadásul íróink, költőink többsége lemondott arról, hogy ösztönző szereplője legyen a közgondolkodásnak (az elrettentő ellenpéldákat most nem hánytorgatom fel). Ugyanakkor a mai nemzedékek éppúgy vágynak a szépre és az igaz gondolkodásra, mint a korábbiak. Ezért a mai újságíró küldetése lehetne az is, hogy valamit átmentsen abból, amit a régiek a szépirodalomból kaptak meg. Hogy ha hétköznapibb eszközeivel is, de a szellemi, erkölcsi és esztétikai értékek világába merítse az olvasót. Ám hogyan ér célba akár csak egy szellemesebb megállapítás – vécéfirka-reminiszcenciák körítésében?

Korunk újságíróit szinte összepréseli közönségükkel az internet és minden  más visszacsatolási lehetőség. Az ismertebb médiamunkást bejelölgetik, cikkeit, műsorait lájkolják, alákommentelik. Szinte a bőrünkön érzékelhetjük, olvasóink, nézőink, hallgatóink miben vannak bőviben vagy szűkiben, mire vágynak, érezzük a vitakultúra romlását, a durvulást, de a fel-feltörő igényességet is. Nem egyszer megszégyenítenek minket fogalmazásbeli leleményeikkel, vélelmeik pontos, végleges megformálásával. A legjobbat akkor tesszük velük, ha szem előtt tartjuk Pál apostol intését, még ha az őskeresztényeknek szólt is:

„Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak ami hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.”

A „politikailag korrekt” beszéd persze lebontandó. Ellentétben az értelmes, szennyezetlen sajtónyelvvel.

Azt mondhatná valaki, ez az egész csak újságírói belügy. Holott ha közügy, hogy a lángossütő ne marhalepényt adjon el lángosként, akkor közérdek az is, hogy a hírlapolvasó, az internetböngésző és a közéleti műsorok nézője értelmes, hozzá méltó szavakkal találkozzon. Ráadásul felelős a szerkesztő is, hogy mi kaphat publikálási felületet, sőt a nagyérdemű is, hogy hova fordul közéleti értesülésekért. Az újságírók felelősségéről eleget írtam, de itt a végén köszönet illesse azokat, akik nyilvánosan egy trágár szót sem mondanak-írnak. Példájuk világítson elsötétülő közbeszédünkben.
 

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pont ma írtam Hont cikke alá,nehogy közönséges!!!!!!
Ők tartják magukat művelt értelmiségnek! Felmerül a kérdés, hogy a saját szavazóit tekintik ennyire közönségesnek, akiknél csak így érnek célt??????

Köszönöm ezt a cikket!
Ugyanakkor felhívom hozzászóló társaim figyelmét a kulturált megszólalása!!!!

„Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék” – int Pál apostol. Intheti a mai magyar sajtót is. A jobboldalit is.

A Tízparancsolattal mi van?
Pl.: Ne lopj!
Vagy: Ne kívánd felelebarátod jószágát és feleségét!
Vagy: Ne ölj!

A politikusok olyan egyformásak, csak a buta fejekben különböznek.
A hülye apparátcsikok meg bégetnek hozzá.

A trágár beszéd, írás értelmetlen.

A felvetést jogosnak tartom, a vulgáris, trágár szövegelőt pedig megvetem. Itt a fórumon is akik szakmányban ezt művelik kigyomlálom.

"Ma már gyanús, hogy a jelenség a jobboldalon harapózik el legfeltűnőbben." állítást azonban hamisnak tartom, mert nem oldalfüggő, hanem személyfüggő. Arról már nem is szólva, hogy senkinek sincs a homlokára égve, hogy milyen ideológiát képvisel. Az életben pedig azt is látjuk, hogy a pártpolitika, ideológia miképpen fedi le egymást, vagy csúszik egymásba. Így nincs értelme ilyen nézőpontból a vizsgálatnak.

Eléggé idős vagyok ahhoz, hogy ismerjem az 1990 előtti és utáni, közbeszédet, média stílust, amely 1990 változott és nem előnyére. Ez a változás aztán megjelent a közbeszédben és ma már ott tartunk, hogyha egy-egy írásműben, történésben nem hangzanak el vulgáris, trágár szövegek, akkor egyesek úgy gondolják nincs értéke. Mások meg azt hiszik, hogyha szakmányban nyomják a trágár szöveget, akkor erősebb lesz a hangjuk, mások fölé kerülnek és győzni fognak.

Kijelenthetjük, hogy napjainkban a társasági kultúra, viselkedés a béka hátsója alatt van. Ennek pedig a legnagyobb művelői a médiában található a firkászok körében.

Joó István írása nagyon kellett, gondolkozzon el mindenki rajta.
Már csak azt kell kitalálni, hogyan
ne üljünk fel a provokátorok provokációinak, a TótaW-knek, akik pontosan ezért provokálnak, kitervelten, - mint ez szocializációjukból következik - hogy elveszítsük a tisztességes magyar beszéd fonalát...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés