Hivatalos: a járvány alatt is nőtt az agrárexport

2021. március 12. 07:27

A válság alig érintette az ágazatot, aminek rendkívüli jelentősége van.

2021. március 12. 07:27
null

A 2020. március-decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez igen jól mutat rá arra, hogy

a magyar agrárium teljesítménye erősen válságálló

– mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter. A gazdasági napilap pénteki számában megjelent cikkben a szaktárca vezetője kiemelte: az export növekedése leginkább a gabonaféléknek, a különböző ehető készítményeknek (étrend-kiegészítőknek), a malomipari termékeknek és a zöldség- és gyümölcskészítményeknek köszönhető.    

Ugyanakkor, tette hozzá, csökkent a húsok (kacsa, pulyka), a növényi termékek, például dugvány, oltvány, az élő állatok és az olajos magvak kivitele. Az importban viszont éppen a dohány és a feldolgozott, dohánypótló termékek, az élő állatok és a gyümölcsök aránya nőtt. Mindezek eredőjeként az agrárgazdaság koronavírus-járvány alatti egyenlege 2020. március-decemberben 2672,1 millió euró volt, ami 8,3 százalékkal (203,7 millió euróval) haladta meg 2019 azonos időszakának egyenlegét, egyúttal a 62,6 százalékát adta a nemzetgazdaság 4271,6 millió eurós egyenlegének.    

Nagy István felhívta a figyelmet, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért gazdasági jelentősége meghatározó.

Az elmúlt években az agrárgazdaság a nemzetgazdaság pozitív egyenlegének harmadát-felét biztosította

– mutatott rá. A tavalyi év egészében például az agrárexport 9563,4 millió euró volt, ami 2,3 százalékkal haladta meg a 2019-es értéket. Az import pedig 0,9 százalékkal emelkedett 6358,1 millió euróra. Tízéves távlatban, a 2010-2020-as időszakot tekintve, szintén látványosan nőtt az egyenleg. Ebben az időszakban az agrárexport 63,7 százalékkal, az egyenleg 50,3 százalékkal bővült – ismerteti a Világgazdaság.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2021. március 24. 09:20
Az agrárium köszöni jól van, a világban mindenkinek kell a kaja, fizet is érte mint a katonatiszt, devizában. Így szarnak az inflációra is.
fatman
2021. március 12. 09:23
hát, 1 éve nem fogadtam volna erre... ráadásul sztem az isőjárás sem volt tavaly optimális... de gondolom, a válság miatt megnőtt a kereslet, pl. azért is, mert nyugatra sok vendégmunkás nem jutott el, és ezért visszaesés volt...
az ember
2021. március 12. 08:51
A korlátozások nem érintették az ágazatot. Szerencsére jobban voltak érintve a teljesen felesleges típusú szolgáltatások.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!