Aztán jött Manfred Weber, aki választási plakátján két éve úgy kínálta magát: »Ein Bayer für Europa« (»Egy bajor Európának«), s aki az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjeként úgy ácsingózott az Európai Bizottság elnöki posztjára, hogy vérig sértette a pártcsalád egyik legerősebb tagját, a Fideszt és Orbán Viktort. Pedig a Fidesz elnöke 2019 elején még azt nyilatkozta egy német lapnak, hogy »Juncker úr a múlt, Weber úr a jövő«.
A magyarok barátját, Horst Seehofert követő Söder három éve még a bajor határvédelem megerősítését, a bevándorlás szigorú korlátozását ígérte. Az alkotmány módosítását is kilátásba helyezte, hogy az ország megőrizze keresztény identitását és azt, hogy a bajor hatóságoknál ki kell akasztani a keresztet.
Ami egy magát elkötelezett hívőnek valló keresztény politikustól igazán nem ördögtől való. Ám a Söder vezette tartományi kabinet nemrég úgy döntött, hogy a bajorországi állami iskolákban idén ősztől bevezetik az iszlámtan tantárgyat, amit a keresztény hittan, illetve az erkölcstan alternatívájaként (!) választhatnak majd a diákok. Pár napja pedig Söder a Fidesz európai néppárti tagságának megszüntetését javasolta, mivel szerinte az EPP nem jobboldali, hanem a polgári közép pártja, így »egyszerűen nincs többé barátságos pártlakóközösség« a jobboldali Fidesszel…