Magyarország egy roppant érdekes diktatúra

„No és a szólásszabadság. És nálunk él és alkot a legtöbb hazájából származása, vallása és nemi identitása miatt elüldözött művész is.

Ilyen például Náray Tamás divattervező is, aki most épp ideiglenesen hazánkban állomásozik.

Ő a napokban adott terjedelmes – és akkor még finoman fogalmaztunk – interjút az állítólag a NER által bedarált Indexnek. Erről a bedarálásról egyelőre a szerkesztőség amúgy valamiért nem akar tudomást venni, de sebaj, addig is, amíg ez megtörténik, ilyen remek ellenzéki anyagok készülhetnek.

Náray Tamás az öltöztetésen kívül szinte mindenhez ért, könyveket ír, fest és a Facebookon véleményvezérkedik, megmond és jóemberkedik, tanít, oktat és utat mutat, amivel nincs, és nem is lenne semmi baj, meg ugye igény is van rá. A gond azzal van, ha az interjúban viszont rögtön a legelején arra panaszkodik, hogy ezek a kotnyeles magyarok, ellentétben a bölcs és udvarias spanyolokkal – aki nem tudná, művészünk most épp ott él – egyfolytában, úgymond, kéretlenül véleményt formálnak másokról.

Ez persze csak egy amolyan sejtés, vagy inkább megérzés, hiszen Náray saját bevallása szerint sem beszéli még annyira a spanyol nyelvet, hogy ilyen messzemenő következtetéseket le tudjon vonni. Biztos, ami biztos, azért levon.

(Ráadásul tényleg zavarba ejtő egy olyan ember szájából ezeket hallani, akinek mindenről – tényleg mindenről – megvan a véleménye).

Náray szerint Magyarországon minden át van politizálva, ami toxikus légkört okoz, és minden bizonnyal emiatt van az is, hogy míg művészünket itthon minduntalan ledudálják a csúnya, gonosz, türelmetlen, intoleráns és kulturálatlan magyar sofőrök, addig a mindig higgadtan és megfontoltan hajtó mediterrán spanyol úrvezetők sosem vetemednének ilyen otrombaságra.”