szívügyének tekintette a magyar nyelvű színjátszás támogatását és a főváros magyarosítását.
Igényes magyar nyelvű darabokkal kívánta ellátni az ekkoriban még nagyrészt németül beszélő pesti plebejus tömegeket – mert abban demokratikus érzelmű volt, hogy a Népszínházat valóban a „népnek”, a pesti népnek szánta: a kézműveseknek, fiákereseknek, boltosoknak, cselédeknek és fuvarosoknak, egyszóval azoknak, akik két kezük munkájából tartották el magukat.
Csepreghy sorsa nem egyedülálló a korban. A színháztörténet tele van alacsony sorból jött emberekkel. Nem egy drámaírót Shakespeare inspirált, aki pályáját a lovak őrzésével kezdte a színház előtt, és innen indulva Anglia és a világ legnagyobb drámaírójává vált. Friedrich Schiller orvosként, Tóth Ede szabóként kezdte karrierjét. A dán Hans Christian Andersen pedig egy varga és egy alkoholista napszámos asszony fiaként, valahol félúton a kisparaszt-kisiparos és agrárproletár sor között éhezett gyermekkorában. Természetesen voltak jogászok és újságírók is bőven a színházi emberek között. De a lényeg, hogy önmagában a kézműves pálya nem volt kizáró ok abban, hogy valaki színházi pályát fusson be. Ez részben annak köszönhető, hogy a színház mindig költségigényes ágazat volt. Könnyű volt nagyot bukni. Ezért viszont a színházigazgatók rá voltak utalva arra, hogy a nagy technikai költségeket ellensúlyozzák remek, jól megírt, a közönséget becsalogató drámákkal. Jellemző például, hogy Rákosi Jenő az Utazás a Föld körül színművet íratta a meglévő díszletekhez, és nem fordítva. Egy verset valaki megír szórakozásból, akár novellát is, ám egy több felvonásos dráma írásához nemcsak tehetség kell, hanem kellő idő és olvasottság is. És mivel a közönség ki volt éhezve a színházra a romantika korában, a színházigazgatók rá voltak utalva arra, hogy rendszeresen keressenek őstehetségeket.
Csepreghy művei a népiesség és olykor az újromantika stílusában születtek.
A két leghíresebb népszínműve a Sárga csikó (1877) és A piros bugyelláris (1878). Ezek a művek komoly szociális mondanivalójukkal kiemelkedtek a korabeli népszínmű-kínálatból. A későbbi tucat-népszínművekhez képest pedig nagyságrenddel jobbak voltak, bár már ezek magukon viselték a későbbi népszínművek jegyeit: szereplői rendre dalra fakadnak, ha kell, ha nem, akárcsak az 1950-es évek német nyelvű és népiségű Heimat-filmjeiben, és a paraszti szereplők beszédén, gondolkodásán is látszik, hogy szerzőjük kívülről tekintett a parasztságra (Csepreghy hamar elkerült faluról). A két mű nagy sikert aratott a német színpadokon, megerősítve a magyar tájról szóló sztereotípiákat. Nemcsak kollegiális viszonyba, hanem barátságba is került Rákosi Jenővel. Olyannyira, hogy feleségül vette az igazgató nővérét, a jelmeztervező Rákosi Idát.