Református lelkész: A szivárványcsaládok definíció szintjén nem tekinthetők családnak

2021. február 23. 17:15
A klasszikus családmodellt nem a kereszténység találta ki, és a nem keresztény kultúrákban is meghatározó volt.

A családnak transzcendens alapjai vannak, fontos látnunk ugyanakkor, hogy nem csak a keresztények gondolkodnak klasszikus módon a család szerepéről, hanem sokkal szélesebb társadalmi rétegek vallják magukénak ezt a családképet – mondja az Abszolút 3., új adásában Márkus Tamás. Ugyanis azokban a kultúrákban is, ahol a zsidó-keresztény kinyilatkoztatást nem ismerték, alapvetően a klasszikus családmodell volt az elfogadott.

A református lelkész felhívja a figyelmet: a szivárványos zászló, amelyet most egy lobbi használ jelképeként, eredendően keresztény szimbólum, a nevében támadó ideológia viszont mindent maga alá gyűr. „Nem azt mondom, hogy nem fordultak elő egyéb formációk, többnejűség, egyebek, de a férfi és a nő, illetve a gyermekeik családon belüli helyzete megkérdőjelezhetetlennek számított” – tette hozzá.

A szivárványcsaládok létezésével kapcsolatban Márkus úgy fogalmazott: „Ezekkel az a probléma, hogy definíció szintjén ezek nem tekinthetők családnak. Ha egy nagyon banális példát mondanék: megsértődhetne ez a szék, amelyiken ülök, hogy nem olyan mint az asztal.”

Mint mondja: „Azt gondolják, hogy ők egy semleges massza, akik szemben állnak a társadalom egy szűk rétegével, akik viszont bigottan vallásosak. De pont ez a kérdés mutatja meg – mivel eddig az számított normalitásnak, amit ez a »bigott, vallásos, elvileg kisebbség« képvisel –, hogy amit ők képviselnek, az ugyanúgy egy ideologikus termék. Nem semlegesség, tehát nem a szekuláris tudomány bizonyította be, hogy azt is családnak lehet nevezni – emögött egy ideológia van.”

Ha a fogalmainkat annyira fellazítjuk, mint most a családét, akkor nem lesz értelmük – mutat rá a lelkész.

Márkus hangsúlyozza: az államnak kötelessége fenntartani az Isten szerinti rendet, ez az elv pedig egy szekuláris társadalomban is megállja a helyét. Az lmbtq-ideológia nem más, mint bálványimádás, pszeudo-vallás mutat rá a református lelkipásztor. Mint mondja, korunk társadalmi jelensége, hogy a hitvalló keresztényeket stigmatizálják és kriminalizálják. 

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés